Az elmúlás örök téma, mivel mindenütt ott van és mindenkit érint is egyben. Megkérdőjelezhetetlen létével már-már az ember ismerős, jó barátjává nőtte ki magát. Avagy éppen ellenségévé?
Egy nemrég készült felmérés szerint 20 és 40 év között az ember 10-15%-ban gondol a halálra. Inkább csak balesetek, betegségek vagy mások halála láttán. Ez 40 és 60 év között, csupán 40%-ra emelkedik. 60 év felett, már 50%-ban mérlegelt a halál esélye. Végül pedig 70 és 80 év között 90% esetében, állandó problémaként van jelen.
Jómagam, amikor először találkoztam a halállal, tizenéves voltam, anyám halálakor. Csak álltam a temetőben, üveges tekintettel figyeltem, nem tudtam mi ez. Másodszor, szerető társam esetében ért el. Ekkor nem álltam a temetőben, arra is képtelen lettem volna, úgy éreztem darabokra hasadok. A halál szinte társamul szegődött.
Tudható, hogy a régi ember készült a halálra, mindennapjainak is része volt. Valaki előbb-utóbb meghalt a faluban. És a szekrényben, tisztított halotti ruha lógott. Vagy halotti lepedőt hímeztek. A mostani ember, halálról való tudása igen sekélyessé lett.
Ha a halál, általunk leginkább ismert vallási értelmét nézzük, így hangzik a róla szóló első passzus: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Majd így folytatódik: „Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja az Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.”
A halál spirituális értelme is valahonnan innét indítható. Ugyanis ahhoz, hogy az ember újra tapasztalhassa a ragyogó isteni természet teljes valójában, át kell mennie a halál kapuján. Mivel az Istentől való fájdalmas elválás volt ez. Megszüntette az addigi töretlen bizalmat és a tökéletes állapotot, előidézve vele az újabb körülményeket.
A keleti kultúrák tudása biztos és lényegi leírásokat ad nekünk, nyugatiaknak is a halálról. Megfigyeléseik egy része a tudomány szerint ugyancsak igazolható. És még a nyugat egyre inkább távolodott e ténytől, a kelet szinte egyre jobban közelített a halálról szerezhető tudás ismeretanyagához.
E leírások közös, általános megfogalmazása a halálfolyamatról a következő: az embert alkotó elemek mindegyike egymást követően visszaolvad egymásba, megszűnik addigi működésük. Először a föld olvad át a vízbe, ilyenkor általános elnehezülés érzete tapasztalható, majd a víz elem következik a tűzbe, ekkor a víz elemhez kapcsolható testi funkciók működése kezd megszűnni és ezek jelei érzékelhetők, láthatók. Végül a tűz olvad át a szélbe, és ilyenkor a légzés fokozatosan megszűnik. Nyugaton ekkor történik a halottá nyilvánítás. De a folyamat valójában megy tovább és ezért keleten erről még sokat írnak.
A testben áramló szelek, az életerőt a szív szintjéhez gyűjtik, majd az ide gyülemlő ”életmag” elhagyja a testet és ekkor általánosan tapasztalható ragyogás támad.
Itt van a halál egyedüli értelme, az ember újra tudja tapasztalni benne az isteni tündöklő természet erejét.
Amit elveszített akkor. A leírások szerint a halál folyamatai leellenőrizhetők bensőnkben. Sőt, megtanulhatóak. Mivel jó, ha együtt tudunk haladni vele, s nem ellenállni akarnánk, mikor ránk köszön. A félelmet legjobban csak az ismeretlenség táplálja.
A keleti ember szerint elképzelhetetlen, hogy valakit teljesen váratlanul érjen halála, ezért a Tibeti halottaskönyv a következő mondandóval zárul: „Mikor a hang berekesztődik, a fejtetőn pára támad. Ha testnek árnyéka, fülnek hangja és szemnek ereje s a többi jelek egyszerre tűnnek fel, tudd: ez halálod”
Az életkorról való statisztikák adatai szerint a hetven és nyolcvan éves kort, mikor már általánosan eltűnődnének a halálról, sokan nem élik meg. Így jobb mihamarabb szembe kerülni az elmúlást érintő tényekkel, mielőtt váratlanságukkal, óriási zűrt kelthetnének az ember bensőjében.
Mi több, a vallásos ember arra is emlékszik, hogy Isten a szívek vizsgálója.
Valóban, a dolog itt változott meg, mikor az életmag elvált az öröktől. Az ember, élettel való kapcsolata meghasadt. S itt kell, hogy ismét egybeforrjon.
Mert minden egyes búcsúra, ennek az elválásnak az emléke nyomja rá bélyegét, azért is lehet oly szívbemarkolóan fájdalmas.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)