Óránként 16 fontért, vagyis nagyjából 6800 forintért hajlandó vigyázni a saját unokájára
Egy 29 éves édesanya a Redditen számolt be arról a különös esetről, ami a családjukban történt. Mint írja, az anyukáját kérte meg, hogy vigyázzon a gyermekére, mert szeretett volna visszamenni dolgozni.
A nagymama azonban nem lelkesedett az ötletért - de ez még nem minden. Közölte a lányával, hogy óránként 16 fontért, vagyis nagyjából 6800 forintért hajlandó vigyázni a saját unokájára. Történetükről a Mirror írt.
Azt is hozzátette, hogy késedelmi kamatot is szeretne felszámolni abban az esetben, ha a szülők nem érkeznek a megbeszélt időben a gyermekükért.
Az anya nagyon felháborodott, szerinte ugyanis minden nagymamának ingyen kellene vállalnia az unokája felügyeletét. Azért sem örül a helyzetnek, mert adósságai miatt nem szeretne extra kiadást. Élettársával még diákhitelt is kell fizetniük.
"Azt mondta, hogy túl öreg, és hogy ő már felnevelte a gyerekeit. Hozzátette, ha tényleg szeretném ezt a babát, akkor otthon kéne maradnom vele, amíg a párom dolgozik, mint egy „hagyományos” családban" - mondta a csalódott édesanya.
A nő úgy látja, hogy még akkor is jobban járna anyagilag, ha gyermekgondozásba adná a babáját, de szerette volna, ha nem idegenek között van a kicsi.
Kevesen álltak az anya pártjára a kommentelők közül, a legtöbben úgy gondolták, hogy igaza van a nagyinak: miért vállal valaki gyereket, ha nem tudja megoldani, hogy vigyázzon rá?
Indexkép: tookapic képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)