A korai szülő-gyermek kapcsolat meghatározó lehet akár a gyermek egész életére nézve. Ezt a kapcsolatot érdemes lehet úgy értelmezni, mint valami szavak nélküli koreográfiát, egy gyönyörű közös táncot, melyben minden dallam, minden ütem, és a hangerő is a melódia része. Leginkább egy duetthez hasonlítható, melyet mindkét fél alakít. Ez a melódia pedig maga a csecsemő számára megképződő valóság, ebbe érkezik, és egész élete során ebben mozoghat. Mert mindannyiunknak saját valóságunk van.
Az első, nagyon fontos év, amit a babával töltünk, lényegében csak erről szól. Mosolyokkal, pillantásokkal fordulunk a kicsihez, és keltünk benne biztonságot, nyugalmat, illetve ezek hiányával félelmet, bizonytalanságot. Ám a koreográfia ennél is különlegesebb tereken is megvalósul.
Beszélünk a babával a bőrünk melegével, ami lelki állapotunkról ad jelzést neki. Simogatásunk, érintésünk ereje indulatainkról visz üzenetet. Értelmezzük a jelzéseit, ezáltal igényeket tulajdonítunk neki, vagy akár tulajdonságokat. Hihetjük, hogy sírása az agresszív nagyapa öröksége, vagy híres leendő tenoristát is láthatunk benne, és ez a hiedelem beleszivároghat stílusunkba, testtartásunkba. Beszélünk a hangunk, és a cselekedeteink ritmusával is. Ha a napnak megvan az állandó, nem kapkodó ritmusa, az biztonságot nyújt, és azt sugallja a gyermek számára, hogy a világ egy kiegyensúlyozott hely. Jel a karunk gyengéd és erős tartása, ahogy ringatjuk a babát, azt tanulja meg belőle, hogy a gyengédség és erő összefér. Ha sírására, a „gyere ide” szóra értően odafordulunk, az üzenet számára, hogy a vágy és annak teljesedése között bevárható idő telik el, és ez ok lehet az általános bizalomra. Hogy érdemes várni.
A beszélgetés történhet szagokkal, ízekkel is. Az anyatej színe, illata bizonyság arról, hogy a világ emészthető, és ami éri az embert, az fel tudja dolgozni. A gyümölcsillat más üzenetet hordoz, mint például a halszag… A félelem verejtékszaga félelmet kelt a gyermekben is. A testápolónk illata, a sülő kenyér illata otthonosságot és békét sugall.
A baba számára a világhoz való odafordulást, a leleményessége, ügyessége célszerűségét ritmusokkal, érintéssel, hőmérséklettel, stílussal, hanglejtéssel közvetítjük. A kiabálásból nem érti a szavakat, de a világ számára egy veszélyes hellyé válhat. Ha olyan valóságot adunk át neki, ami kíváncsivá teszi, akkor magabiztos lesz mindenféle helyzetben. Ha vágyaira válaszokat kap, otthon fogja érezni magát a világban. Ha a gyermek és a szülő szavak nélkül is megérti egymást, ez a megértés létrehozza a baba számára az élhető, szerethető világot, a melyben biztonságban mozoghat. A szavak nélküli megértés jelensége az, ami többé, jobbá teszi a csecsemőt, ami miatt minőségi váltást tesz az életében: agresszió, megszerzés helyett kommunikálni kezd. Mi, felnőttek egész életünk során igyekszünk ezt az állapotot megélni: mikor valamilyen élmény során jobbak leszünk addigi magunknál. Ezt felnőttként esztétikai élmények megélése során érjük el, például színházi katarzissal. A gyermek számára ez az átalakító élmény a megértő szülő.
A szavakon túli kapcsolat teremti meg alapvetően a majdani felnőtt világképét, zsigeri hozzáállását a konfliktusokhoz. Az a gyermek, aki nélkülözi a korai kapcsolat gyönyörű koreográfiáját, nagy valószínűséggel csak mereven fog mozogni az élet táncparkettjén, tánca sosem lesz felszabadult és könnyed. Megtanulhatja a lépéseket, de lehet, hogy a tánc szépségét sosem tudja majd érzékelni.
Kép: Satya Tiwari képe a Pixabay -en.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)