Tisztelt Fehér Beáta!

Édesanyámmal kapcsolatban szeretném kérni a véleményét, illetve azt, hogy hogyan érdemes hozzá viszonyulni. Édesanyám 60 éves és kb. 40 öngyilkossági kísérleten van túl. A pszichiátrián eléggé későn (kb. 50 éves volt), amikor mániás depressziót állapítottak meg nála. És azt mondták, hogy az alkoholizálásának ez az alapja. Azóta vittem több privát pszichiáterhez, de sajnos abszolút nincs betegség tudata. Már külön csak én is elmentem addiktológushoz, aki azt mondta, hogy inkább borderline személyiségzavarra gondolna anyukám esetében. Minden próbálkozásunkat támadásnak véli. A papámat teljesen kikészíti a mindennapos alkoholizálásával, mert ilyenkor kritikán aluli a viselkedése. A papámnak már mondtam, hogy költözzön el, mert így ő is rámegy, és életet is csak úgy érdemes menteni, ha legalább az egyik megmenekül....de azt mondja, ha elmenne, akkor emberhez méltatlanul halna meg anyukám, amit az ő lelkiismerete nem bír el, így pedig valamennyire még tartja magát. Ebben az esetben hogyan lehet viszonyulni az ilyen beteg emberhez? Úgy tudom, hogy nincs kényszer gyógykezelés ma már, de abban az esetben sincs, ha veszélyes önmagára nézve? Válaszát köszönöm!