Kedves Beáta!
Nagyon nehéz évet hagytam magam mögött. 25 éves házasság után,elköltöztem,és jelenleg egyedül élek,két nagy,már kiröppenőben lévő gyermekemmel. Nagyon nehéz feldolgoznom,azt a sok mindent ami történt. Észre sem vettem, és évekkel ezelőtt belecsúsztunk ,hogy a férjem egyre többet és többet iszik, majd durvább, felelőtlenebb,és már egyáltalán hatással nem tudtam rá lenni, mindennek én lettem okozója, a gyerekek, akikkel nullára,sőt, minuszba került a kapcsolata. Borzalmasan féltékeny volt, a semmiért bántott, kínozott.
Kötekedővé vált, a helyzetünkért engem és a családomat okolta, irtózatos fájdalmat okozott ezzel nekem. Vagy a másik véglet, hogy saját magát, és meneküljünk tőle. Több veszélyes helyzetet is megéltünk, de inkább mindig mi mentünk el,több éjszakát is a szülőknél töltöttünk.
A nyáron, valamiféle csoda folytán vevő lett a házra,amit régóta hirdettünk. Ő először akarta, majd nem, végül a lányommal összeveszett, és ennek hatására beleegyezett./ Nagyon sajnálom , hogy a lányom is belefolyt ebbe./
Szóval eladtuk, szétmentünk. Azután 3hónapig annyit ivott,hogy kórházba került,nagyon rossz állapotba. Azóta jobban van,de nagyon labilis. Úgy érzi ő az áldozat.
Mi nyugodtan vagyunk azóta, de iszonyatosan sérültek. Voltam szakembernél is,tudok a hozzátartozó csoportról is,a témában már mindent elolvastam, és mégis, a lelkem fáj,és tudom ,hogy a gyermekeimé is.
Igazából csak ki akartam írni magamból, és nem hittem volna, hogy az alkohol ilyen veszélyes ellenfél, hogy csak a megfutamodást láttam egyetlen útnak. A férjemet,akit egyébként nagyon szerettem,/lehet hogy nem jól/ magára kellett hagynom, mert úgy éreztem,mindent,mindent elveszítek.
Ha van pár jó szava, akkor azt szívesen veszem. Üdv. Tattyana