|
Beck HajnalkaNyelvtanár, online tutorElérhetőségeim: Honlap: http://www.lingvico.hu/hajninyelviskolaja http://nemetmunka.lap.hu/bemutatkozas/ |
Kérdezz-felelek
Kislányom 2 éves múlt, jelenleg Kanadában élünk, de nagyrészt velünk van és magyarul beszélünk. Magyarul már szinte tökéletesen beszél. Bizonyos mértékben ragad rá az angol is, de ha tudnám, hogy érdemes, óvodába adnánk, hogy teljesen megtanulja. Azt szeretném kérdezni, hogy Ön szerint megmarad-e a most elsajátított nyelvtudás, ha mondjuk egy év múlva hazamegyünk, vagy ha nem fogja gyakorolni otthon, akkor elfelejti.
Köszönettel egy anyuka
Az az igazság, hogy amilyen gyorsan megtanulnak a gyerekek egy idegennyelvet anyanyelvi környezetben, ugyanolyan gyorsan el is felejtik, ha kikerülnek belőle. Minél kisebbek, annál gyorsabban. Erre számítani kell.
Ennek ellenére én beíratnám az oviba, mert amit megtanul (és nem is felejt el, legalábbis a beszélőszervei nem felejtik el) az a kiejtés. Volt olyan ismerősöm, aki Németországban járt óvodába, aztán Magyarországon élt és él azóta is, de a német kiejtése gyönyörű. (német szakos tanár lett belőle egyébként)
Összefoglalva tehát az óvoda segít a kicsinek (és tényleg segít, mert anyanyelvi környezet!) elsajátítani az autentikus angol nyelvet és ha el is felejti majd egyidőre, azért visszajön az, ha elkezdi megint használni.
Üdvözlettel: