Lakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológus
Elérhetőségeim:
Honlap: http://dettydesign.hu
hálószoba
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Sötétítõ színe
Kedves Detti!Hálószobába szeretnék sötétítő függönyt feltenni.
Az ablak egyik fele D ,a másik fele DNY ( íránytű szerint),pirosat nem szeretnék,mert ez elég nagy felület, a bordó sem az igazi,,
Mit javasolsz milyen legyen a sötétítő színe??
A szőnyeg barna, a relax fotel barna,
És a D sarokba van 2 db virág( Sugárarália elég nagyok),jó ez ide a hálóba??
Köszönöm
Kitti
A feng shui nem merev módszer a harmónia megteremtésére. Pont az a lényege, hogy belevigyük érzéseinket, hangulatunkat a lakberendezésbe, ezáltal lesz a lakásunkból otthon. Egy olyan hely, ahova jó hazamenni, amit szeretünk, ami feltölt bennünket szellemileg, fizikailag.
Ha már foglalkozunk a feng shuival, ha odafigyelünk a rendre, a harmóniára, akkor már sok mindent megtettünk magunk és szeretteink jobb életéért. Nem tudunk minden ártó energiát közömbösíteni, a szándék a lényeg, a törekvés. A kb 65-70 %-ban feng shuizott otthon már jónak mondható. :)
Az ablak két életterületen található önnek. Ha nem sikerül mindkét életterületnek megfelelő színű függönyt felhelyeznie, semmi baj. A helyiség más részén pótolja a harmonizálást feng shui szerint.
HÁlószobába nagy felületen amúgy sem ajánlom a vörös használatát. Erősen energizál. A hálóban viszont fontos a megnyugvás, a lecsillapodás a jó, minőségi alvás érdekében. Helyezzen fel fehér függönyt, ami kedvez a DNY- i energiáknak, a szerelemnek.
A D-i sarokba jó a növény, a fa elemet képviseli. De egy növény bőven elég lenne. A növények is energizálnak, a kevesebb több hálóban. :)
Remélem, tudtam segíteni.
Oláh Bernadett
2022-01-21 08:39:49
Kép a hálószobába
Kedves Bernadett!Egy napraforgós képet szeretnék a hálóba az ágy fölé.
Ny résziránytű szerint.
Te hová javasolnád , tehetem az ágy felé a hálóba, vagy melyik részre a lakásnak.?( küldök egy képet róla)
Nagyon várom válaszodat!
Szia,
Panni
Bocsánat a késői válasz miatt.
A napraforgó pozitív energiákat mozgat meg, ezért azt gondolom, hogy bármelyik életterületre kihelyezve növeli annak a területnek az energiaszintjét.
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2021-08-21 09:54:11
Kép
Üdvözlöm,,Van egy gyönyörű tilipános képem hófehér tulipánok(18 dbvan rajta) midez gyönyörű barna alapon van a kép,elég nagy méret( 90 x 50 cm)
Előtérbe szeretném elhelyezni, melyik részére tegyem az előtérnek??
Dk van kis rész,( ott van egy vizesés kép), É egy nagyobb rész , ott van egy hatalmas vizesés kép( 100 x 70 cm), az ÉNY részen egy kisebb vizesés kép,,,a D részen üres és az Ék rész..
Hová melyik égtásjra tegyem Ön szerint??
Köszönöm: Piroska
A DK és É területeken jó helyen vannak a vízesés képek. Viszont én az ÉNY-i területre inkább a fehér tulipános képet helyezném, nem a vezes képet. Ez a terület fém terület, a fehér, szürke és a pasztell színek erősítik többek között.
Illetve elhelyezhetné még a DNY-i szerelem-házasság területen is.
És jól mutatna a hálószobában is, hiszen a tulipán a párkapcsolat erősödését hozhatja el.
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2021-06-07 14:06:06
képek elhelyezése
Kedves Bernadett!Segitségét szeretném kérni, a hálószobába esik a lakás D( hírnév) része.
Tehetek e ide ki a falra Lovat ábrázoló képet, vagy Ön mit ajánlana milyen jellegű képet tegyek ki a hálóba, hogy a D részt erősitsem.
Nem nagyon fér el semmi mert ezen a részen van egy ablak, és a szoba egy -egy sarok.
Barna sötétitöt tettem fel, nem tudom az megfelel e vagy , inkáb piros kellene?
Falra képet szeretnék tenni, ezért kérem az őn segitségét
Köszönöm: Zoé
Déli - hír, hírnév területet a tűz színek és a zöldek, fa anyagok, élő növények erősítik megfelelően. A barna nem.
Mivel hálószobáról van szó, azt javaslom, hogy tűz színeket (piros, vörös, bordó, lila, rózsaszín) csak kisebb mennyiségben használjon, mivel nagyon energetizáló szín. Természetesen igaz a tűz színekre, hogy felszítják a vágyat, kezdeményezők lehetünk, vagyis hálószobában tányleg jó lehet. Kis mennyiségben. :)
1. A hálószobai fotókon/képeken ne legyenek szúrós tárgyak, vihar, sötétség. Amennyiben osztott kép kerül föl, az ne álljon páratlan számú darabból, ha pedig többet helyezünk fel, az se legyen páratlan számú.
2. A legjobb képek hálószobába a párkapcsolati képek, melyen egy irányba néznek, és nem állnak egymásnak háttal – a pár kapcsolatát erősítik ezek.
3. Ha családi fotók kerülnek ki erre az életterületre, azon az egész család rajta legyen.
4. Olyan témájú képek is kihelyezhetők, amelyek a felnőttek munkájával, munkával kapcsolatos céljaival vannak összefüggésben.
5. Ne tegyünk ide természeti képeket!
6. A lovat ábrázoló kép csak akkor helyezhető ki, ha jelenleg párt keres magának. Akkor is csak úgy, hogy balról jobbra haladjon, ne legyen rajta kantár és nyereg, felnőtt, egészséges lovat ábrázoljon, ne igavonó állatot, és nem többet. Lehetőleg egyet.
Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2021-05-25 19:02:32
A kérdés, hogy melyik terület az uralkodó a helyiségben. Amelyik nagyobb mértékben található ott meg, azt vegyük alapul.
K és DK fa terület, ennek megfelelően a víz és fa elemek erősítik a helyiséget.
Az ÉK föld terület és a tűz és föld elemek lehetnek ott az uralkodóak.
Ha egyenlően oszlik el a három életterület a helyiségben, akkor inkább legyen fa elemű a szőnyeg: természetes anyagú és színű, zöld színű.
E mellett még meg lehet jeleníteni valamilyen kiegészítő formájában az ÉK-i részen tűz színeket. A vörös, a rózsaszín hálószobában amúgy is jó ha megjelenik kis mennyiségben, szítja a vágyat, nem hagy ellaposodni, punnyadni. :)
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2021-04-27 09:20:39
Kép a hálószoba falára (gazdagság sarok)
Üdvözlöm!!A hálószoba egyik sarka( DK), vagyis gazdagság sarok,,
Szeretnék képet tenni a falra, milyen képet tegyek( milyen témáju),??( tudom vízesés kép nem lehet a hálóba,)
Ön szerint mivel diszitsem ezt a sarkot a hálóba.
Üdvözlettel: Anna
A napokban adtam választ hasonló kérdésre, ha megengedi, bemásolom ide a válaszomat:
Mivel nem látom a szobát, említek pár általános dolgot:
- Érdemes több lámpát elhelyezni a megfelelő hangulat elérése érdekében: mennyezeti lámpa, éjjeli lámpa, állólámpa ha szükséges, képmegvilágító, ha erre van szükség.
- Lehetőleg páros számú tárgyakat helyezzen ki.
- Falra vizet ábrázoló kép ne kerüljön. A képek - hálószoba révén - ábrázolja Önöket közösen a párjával úgy, hogy egy irányba tekintenek, és ne álljon közéjük gyerek, vagy másvalaki.
- Ha nem párkapcsolati képek kerülnek a falra, akkor azok ábrázoljanak növényeket, de nem viharban állót, őszi lehangoló képet, hanem tavaszit, nyárit, ami kellemes a szemnek, jó érzések fűznek hozzájuk.
- A helyiségben állhatnak fekete, kék, zöld színű tárgyak, dekoráció, fa anyagú bútorok.
- Élő növény is kerülhet a helyiségbe, ne sok, egy-két darab, ne szúrós levelű, inkább gömbölyded levelű.
- Tv, számítógép ha lehet, itt ne legyen. Elektroszmogot termelnek, mellettük nem lesz pihentető az alvás.
- Ha szükséges, kerüljön az ablak elé fényzáró függöny, hogy jól tudjanak pihenni éjjel.
- Jó, ha van szőnyeg a szobában, kellemes a lábnak felébredéskor.
Szép hétvégét kívánok!
Oláh Bernadett
2021-03-12 12:42:18
Egészség erõsítése Feng shuival
Kedves Bernadett!A lakás K része a hálószoba egy sarka ,mit tegyek ebbe a sarokba, hogy az egészség terúletét erősitsem..?
A falra milyen kép lenne jó, az egészség erősitásáre?,
A másik kisebb sarok a DK , ez is a hálószobába esik.ide mi lenne jó??( most 2 db fekete fotel van ezen a helyen DK)
Gondoltam állólámpára, vagy valami virágra ( mivel hálószoba, így nem tudom lehet e ))
A gua számom: 4
Üdvözöllek: Gizella
Az Ön személyes életterülete a DK-i gazdagság-siker terület. Hogy jól érezze magát, rendben menjenek a dolgai, érdemes többek között ezt az életterületet is rendben tartania. Ne legyen rendetlenség, és a feng shui főbb szabályait érdemes követni, betartani.
Mivel nem látom a szobát, említek pár általános dolgot:
- Érdemes több lámpát elhelyezni a megfelelő hangulat elérése érdekében: mennyezeti lámpa, éjjeli lámpa, állólámpa ha szükséges, képmegvilágító, ha erre van szükség.
- Lehetőleg páros számú tárgyakat helyezzen ki.
- Falra vizet ábrázoló kép ne kerüljön. A képek - hálószoba révén - ábrázolja Önöket közösen a párjával úgy, hogy egy irányba tekintenek, és ne álljon közéjük gyerek, vagy másvalaki.
- Ha nem párkapcsolati képek kerülnek a falra, akkor azok ábrázoljanak növényeket, de nem viharban állót, őszi lehangoló képet, hanem tavaszit, nyárit, ami kellemes a szemnek, jó érzések fűznek hozzájuk.
- A helyiségben állhatnak fekete, kék, zöld színű tárgyak, dekoráció, fa anyagú bútorok.
- Élő növény is kerülhet a helyiségbe, ne sok, egy-két darab, ne szúrós levelű, inkább gömbölyded levelű.
- Tv, számítógép ha lehet, itt ne legyen. Elektroszmogot termelnek, mellettük nem lesz pihentető az alvás.
- Ha szükséges, kerüljön az ablak elé fényzáró függöny, hogy jól tudjanak pihenni éjjel.
- Jó, ha van szőnyeg a szobában, kellemes a lábnak felébredéskor.
Hirtelen most ennyi jutott eszembe.
Remélem, tudtam segíteni.
Oláh Bernadett
2021-03-10 18:44:08
Több darabból áló kép a hálószobába
Kedves Bernadett!A hálószobába az ágy felé( NY írány)szeretném ezt a gyönyörű képet feltenni( küldöm a képet róla), csak az a gond, hogy 5 részből áll, feltehetem ezt az 5 részes képet a hálóba, vagy nem ajánlja??
Előre is köszönöm válaszát!
Tényleg nagyon szép kép. Bár én nem szeretem a több részből álló képeket, tükröket dekorációnak sem. Azt gondolom, hogy ha nem teljes egységében mutatja a kép a témát, ha több darabból áll, akkor szétszabdalja annak energiáját. Nem az a hatás fog érni bennünket amikor ránézünk, amit szeretnénk elérni általa.
Ha mégis fel szeretné helyezni a falra, akkor hálószobába én mindig páros dolgokat javaslok elhelyezni (a boldog párkapcsolat miatt), tehát az 5 kép helyett rakjon fel csak 4-et. Ezzel már tett egy kicsit a hálószobája energetikájáért, harmoniájáért. :)
Remélem, tudtam segíteni.
További szép napot:
Oláh Bernadett
2021-01-25 10:06:14
függöny-szõnyeg-faldekoráció választás
Kedves Bernadett!A csatolt képen látható hálószobánk függöny-szőnyeg-faldekoráció választásában kérném a tanácsát.
A szoba hosszúkás (2,3x5m), hosszanti falak világos bézs színűek, a rövidek bézs-barna-fekete hosszanti csíkos tapétásak. A rövid falakon vannak az ablakok is.
Padló sötét tölgy színű, a gardrób fehér-tölgy betéttel, és az ágykeret is tölgy színű lesz.
Ezt a berendezést szeretném a textilekkel ill. a fali dekorációval kicsit "kiszínezni".
Narancsos -zöldes árnyalatokra gondoltam, de bármi más ötletet szívesen fogadok.
Köszönettel,
Mónika
A padló és a fabetét meleg hatását én zölddel emelném ki. A természetben is milyen jól mutat együtt a fa barnája a zöld lombokkal. Természetesen nem feltétlenül sötétzöldre gondoltam, hanem olyasmi árnyalatra, ami tetszik Önnek.
Ha ez nem tetszik, nagyon divatos manapság a fát szürkével kombinálni. Meleg szürkére gondoltam.
Mivel ebbe a helyiségbe szeretünk bekuckózni, nem annyira fontos, hogy nagyon világos legyen az összhatás. Így én még azt is el tudom képzelni, hogy az ágy fejvégének falát zöldre/szürkére festi. És ezek mellett használhatja nyugodtan kis mennyiségben a narancsot is.
Kéket is ajánlhattam volna, de hálószobába pl. kék (tehát vizes témájú) képeket nem javaslok.
A narancs - ahogyan fentebb is említettem - megjelenhet egy-két helyen. Energetizáló szín, nagy mennyiségben hálószobába nem tanácsos helyezni. A minőségi pihenés mellette nem lenne megfelelő. Viszont kis mennyiségben növeli a libidót, használja nyugodtan.
Hálószobába - amennyiben van párkapcsolata - jó dekorációnak számítana párkapcsolati képek felhelyezése az ágy fölé, vagy az ággyal szemben. Ezeken ne legyen más, csak a pár. Erősíti a párkapcsolatot.
Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2021-01-25 09:56:41
Milyen képet tegyek a hálóba az ágy felé( az ágy a lakás NY részen van)valami virágot gondoltam,,Ön mit javasol?,
Margaréta, tulipán,orchidea és milyn színű legyen, hány virágnak kell rajta lenni??
Már többet ki is néztem,( elküldöm a képeket)ön szerint melyik lenne jó a feng shui szerint ??( nekem mind tetszik)
4 részes kép nem túl jó ugye( lila orchideás) a feng shui szerint ??
Köszönöm ,
Üdvözlettel?: Pannika
A hálószobába, ha van párkapcsolata, akkor párkapcsolati képeket tennék ki. Olyat, amin csak ketten vannak, egy irányba tekintenek, vagy egymás felé fordulnak. Növeli a kettejük közötti harmóniát.
Ha nem él párkapcsolatban, akkor olyan képek kihelyezését javaslom, amin nincsenek szúrós dolgok, nem az elmúlásról szól, nincs csata ábrázolás... tehát fontos, hogy amikor ránéz, jó érzés töltse el Önt.
Ilyenek lehetnek a szerelem szimbólumai: lepkepár, delfin pár, gerlepár, szív, hal pár, pünkösdi rózsa, virágzó barackfa kép és más finomságot sugalló virág.
Esetleg kihelyezhető olyan dekoráció a falra, ami kör alakú.
Fehér, szürke, pasztell színeket ajánlom.
Azt javaslom, páros számú képeket tegyen ki és ha meg lehet oldani, törekedjen páros számú tárgyak elhelyezésére.
Az orchidea képeket én inkább a karrier területre tenném, mivel az inkább a barátság szimbóluma, nem a szerelemé.
Tudtam segíteni?
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2021-01-18 10:23:43
szeretnék venni egy francia ágyat a szobába (K terület), milyen szinűt vegyek, és milyen anygut?,
Keret : Fát vagy textilbőrt javasol,??
Szeretnék hozzá még 2 db kisszekrényt , arra egy egy lámpát,milyen anyagu legyen a lámpa és a búra színe??
A fal világos sárga , a padlószőnyeg barna( világosabb),és még szeretnék egy nagy virágot( pl: fikusz) annnak milyen virágtartót vegyek, milyen anyagút?
Ágika
Keleti területet a fa és/vagy víz elemű anyagok, formák, színek energetizálnak megfelelően. Ennek megfelelően a zöld és árnyalatai, a kékek, fekete, fa, bambusz, kosarak, parafa, üveg, selyem, szatén, pamut, növények, hosszúkás, magas tárgyak, függöny.
Természetesen nem kell minden bútornak, tárgynak, kiegészítőnek ilyen színűeknek, anyagúaknak lenni. Ha már 60-70 %-ban betartja egy életterületen belül a feng shui törvényeket, ha már a törekvés megvan, akkor már sokat tett a harmoniáért.
Hálószoba lévén a párkapcsolat erősítésére ajánlanék az ágy fölé párkapcsolati képeket. Olyanokat, amiken ketten vannak a párjával, gyerek nem áll közöttük, egy irányba tekintenek.
Ha nem szeretne párkapcsolati képeket kihelyezni, vagy nem szeretné erősíteni azt - mert erős -, akkor olyan képek kihelyezését javaslom, ami legalább nem rontja azt. Igy pl. olyan képeket, amire jól esik ránézni, ami nem ábrázol elmúlást, szomorúságot, amin nincs erőszak, szúrós, hegyes dolgok.
Érdemes hálószobába páros számú tárgyakat, bútorokat kihelyezni. Két éjjelilámpa, páros számú képek stb. Matrac esetében az egy nagyobb a megfelelő. Ha mégis kettő található az ágyban, egy közös lepedő védje azt.
Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2021-01-04 14:19:12
A KUA számunk párommal együtt mindkettőnknek a 8-as. Sikereink iránya DNy. Lakásunkban az ágyunk fejtámlája viszont K felé néz már 22 éve. A másik szoba hangos, utcára nyíló ablakkal, nyáron nagyon meleg, pedig ez lenne a DNY-i fekvésű szoba, viszont itt az ágy fejtámlája az ablak alá kerülne, vagy a másik helyzetben a lábunk a szoba ajtó felé nézne. Már két hónapja próbálunk egy adott, új építésű nagyobb lakást megvásárolni, de mindig újabb és újabb akadályokba ütközünk. Fent leírtakra figyelemmel, mi lenne számunkra a legkedvezőbb megoldás? Rövid távon szeretnénk a legjobb megoldást annak reményében, hogy mielőbb háruljanak el az akadályok az új lakás megvásárlása elől majd ezt követően a jelenlegi lakást mielőbb értékesíteni tudjuk.
Előre is köszönjük a segítségedet!
Üdvözlettel,
Czigler Eleonóra
Elnézést a késői válasz miatt.
Ha gyors megoldást szeretnétek, akkor nem az Iránytű iskola szerint kell meghatározni az életterületeket az otthonotokban, hanem a Bágua módszer szerint. Erről itt olvashatsz többet: https://dettydesign.hu/2013/04/16/olvasoi-kerdes-bagua-terkep-felhelyezese-alaprajzra/. Ez esetben a feng shui szerint létrehozott harmónia kb fél évig áll fent.
A ti jó irányaitok: ÉNY, DNY, NY, ÉK. A jelenlegi hálószobátok ha jól értem, nem jó fekvésű. Úgy szoktam mondani, hogy legalább egy irány legyen jó a szobában alvóknak. Tehát ha nem jó fekvésű a szoba, akkor az ágy fejvége mutasson a jó irányok egyike felé. Vagy ha jó fekvésű a szoba, akkor lehet bárhova is helyezni az ágyat a feng shui szabályait betartva. Természetesen a legjobb az, ha a szoba fekvése is és az ágy iránya is megfelelő.
Így a DNY-i fekvésű szoba - ha mindketten el tudjátok fogadni, hogy hangosabb, melegebb (a bagua módszer szerinti harmonizálás kb fél évig marad fent, igy a nagy meleg érkeztével már talán új lakásban is lehettek) -, akkor akár hálószoba is lehet. Megfelelő árnyékolóval talán a problémákon is lehetne valamelyest javítani.
Az ágy jó lenne, ha nem az ablak alá kerülne és a láb nem ajtó felé nézne. A kisebbik rossz az ablak alatt elhelyezkedő ágy. Ha ezt a megoldást választjátok, akkor az ágy fejvége legyen zárt, viszonylag magas, hogy "megvédjen" benneteket és legyen valamilyen erős sötétítő megoldás az ablakon a zártság érzetét keltve.
Ahhoz hogy megoldódjanak a problémáitok, én feng shui szerint erősíteném a személyes életterületeket, a 8-as tudás-önművelődés területet, erősíteném még a középpontot, hiszen a gondolataitok, törekvéseitek középpontja most a költözés, és talán a segítőkész-utazás területet, hiszen most egy utazás elején álltok és szükségetek van támogatásra. FEng shui harmonizálás előtt azonban fontos, hogy lomtalanítsatok, takarítsatok és tértisztítsatok minden életterületen!
Ezek mellett azonban érdemes lenne rápillantani a kínai asztrológiai képletetekre is, hogy jelenleg van-e valami gátló tényező, ami az elképzeléseteket keresztül húzza, illetve hogy milyen időszakotokat élitek most. Ha szeretnétek, keressetek valamelyik elérhetőségemen. :)
Remélem, tudtam segíteni:
Oláh Bernadett
2020-11-02 11:56:19
Kedves Szakértő!
Feng shui szempontjából szeretném a véleményét kérni. A lakás hálójának egyik fala a szomszéd fürdőjével határos, egy ideje "kigyengülhetett" az amúgy is vékony elválasztó fal, mert áthallani a zuhanykabin minden csattanását (mágneses, fémes) a fal fel is erősíti ezt a hangot, plusz a csobogó víz is hallható tisztán. A nyugodt alvási ciklust teljesen felborította, ezért egy csendfal beépítését tervezzük. Ezt a zajtípust csak a legvastagabb szerkezet tudja csillapítani (lehet reklám fogás is, hiszen így a legdrágább terméket adják el). Ez egy komplett előfalat jelent (ebben vannak homokkal töltött panelek). Ez a fal pont a keleti oldali (és az egészség zóna is itt van, középen). A kérdésem az lenne, hogy egy ilyen nagy súlyú előfalnak (kb 7 cm vastagságú) milyen hatása lehet az egész lakásra és a benne élőkre, a chire? Igazából a nyugodt alvás nagyon fontos, de szeretnék minden irányban tudatosan választani a beépítésnél. Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Kérdező!
A pihentető alvás nagyon fontos. Az előfal nem okoz gondot, sőt!
Ha az ágy fejvégének falában találhatók vizcsövek, nemcsak a csövekben csordogáló víznek a zaja hat ki az alvásra, hanem a benne folyó víz vízérként jelentkezik minden rossz hatásával együtt. Az előfal ezen segíthet, és/vagy valamilyen falburkolat, esetleg vastag textil burkolat (szőnyeg a falon).
Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2020-01-14 10:38:58
Keves Bernadett!
Sajnos hónapok óta nem alszom éjszaka, ha mégis sikerül akkor se több mint 2-3 órát. Nappal szintén nem alszok, igy ki vagyok merülve.
Voltam több orvosnál, de a gyógyszerek sem segitenek,éjjelente 7-8 szor járok pisilni.
Lehetséges, hogy vizér fut a fekhelyem alatt??Pénzem nincs szakértőt hivni, mert két hónapja munkanélkülli lettem.
Az egészségi állapotom se jó,
Megköszönném ha tunál valami fenghshui tippet adni mit tegyek??
Nagyon ki vagyok merülve
Üdvözlettel: Tünci
Kedves Tünci!
Ne haragudj a késői válasz miatt.
Ha nem fogadnál most radiesztétát, akkor próbáld ki pár hónapra (kb. 3 hónap), hogy máshova helyezed az ágyadat. Sok esetben már ez a lépés is segíteni szokott.
Nézz szét a szobában, van benne számítógép, tv, valamilyen kütyü? Elektroszmogot termelnek, nem hálószobában van a helyük.
Vagy sok a növény ott, éjjel nem tudsz rendesen besötétíteni, vagy zajos a szoba? Próbáld kiküszöbölni a zavaró tényezőket, hogy pihenni tudj.
Mit lehet még tenni?
Ha megvan az otthonod iránytű szerinti felosztása és tudod az egyes helyiségek életterületeit, akkor először is foglalkozz a tudás-önművelődés területtel, amely a belső energiákat erősíti. Tehát az életterület legyen a feng shui szabályai szerint berendezve.
Ezzel párhuzamosan lehet foglalkozni a család-egészség területtel is, hogy a fizikai tüneteid rendeződjenek.
És szét lehet nézni a személyes életterületeden is, hogy ott minden rendben van-e a feng shui tanai szerint. (A személyes életterület a születési dátumodból kiszámolt qua számod szerinti életterület.)
Most ennyit tudtam válaszolni.
Remélem, tudtam kicsit segíteni.
Üdvözlettel:
Oláh Bernadett
2019-05-07 14:15:02