SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Kulcsár-Domján Rita


Kulcsár-Domján Rita
Konduktor-tanító, pedagógus

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/628-60-02
E-mail: konduktivrehabilitacio@gmail.com

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Hason fekvés

T. Drnő
Kisfiam 12 hetes.
Nem tudja felemelni afejėt csak kicsit hason fekvenem is szeret hson lenni.
Amugy nagyon siros baba ok nėlkül.
Idegrendszeri baj van a háttérben?
Mit tegyek?
Köszönöm válaszát előre is.
Kedves Anyuka,

Ahhoz, hogy a kisbaba nyak-, fejtartóizmai, valamint a váll-, hátizmai megerősödjenek, a hason fekvés az egyetlen, minden ördöngösségtől mentes megoldás. Nem mindenki szereti, sőt. De ahhoz, hogy a fejtartás, majd később az összes mozgásforma megvalósulhasson ez a járható út.
Érdemes először csak néhány perces időintervallumokkal kezdeni. S a hason fekvés nem jelenti szigorúan a földet, a padlót, a mélyet. Néhány ötlet.
1. Ön a hátával támaszkodjon a falnak, húzza fel a lábát, s a lábaira fektesse gyermekét, beszéljen hozzá, énekeljen neki. Ugyanebben a testhelyzetben nyújtsa ki s lábát, s a hasára, mellkasára fektesse a babát.
2. Ön üljön az ágy szélére, fektesse keresztbe gyermekét a lábain, a vállai alatt megtámasztva a babát, simogassa a hátát, énekeljen.
3. A földre egy ék alakú szivacsra fektesse gyermeké, hogy a fejével magasabban legyen, mint a lábaival, helyezzen elé játékokat.
4. Nagy labdán hason fektetve guruljanak előre, hátra, közben énekeljen, mondókázzon neki.
5. Jobb alkarjára fekteti a gyermeket, kezével lábát fogja, könyöke hajlatával a vállainál nyújt alátámasztást. (ezt szokták sokan csinálni, ha hasfájós a gyermek, étkezések után, főleg a kezdeti időszakban, a délutáni, kora esti órákban, amikor nyűgösebbek lehetnek kicsit) Az fontos, hogy később a másik karral, a másik irányba is megtörténjen ez a testhelyzet megtartás, a szimmetria végett.
6. Ágyon, szigorúan csak szülői felügyelettel. Előtte játék, színes, ha lehet hangot adó, és mozgassa jobbról balra, balról jobba.
... és még folytathatnám a sort, nézzék, kísérletezzék ki, önöknek melyik a legjobb megoldás, s kezdjék 1-2 percel, majd minden nap nyújtsák 1 plusz perccel, s lassan a negyed órák sem lesznek elérhetetlenek.
A védőnő és gyermekorvos rendszeres látogatása és vizsgálata általában segít, hogy ha felmerülnek fejlődésbeli késések, kérdések, a megfelelő szakemberhez irányítsanak bennünket. Kérdezzen bátran, tőlük is, s ha úgy érzi, szakemberhez kellene fordulni egy vizsgálat erejéig, szívesen adok lakóhely szerinti elérhetőségeket.



Kulcsár-Domján Rita
2015-08-04 13:56:20
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja