Tudósok magzati sejteket fedeztek fel édesanyák agyában
Természetesen miután a baba megszületett, az anya és gyermeke továbbra is szorosan együtt maradnak, de a kapcsolat kissé megváltozik: két, maradéktalanul különálló individuum viszonyává válik. Vagy mégsem? Egy elképesztő új tanulmány arra mutat rá, hogy a szoros anya-gyerek kapcsolat nem ér véget a szülés után. A kutatás során ellenkező nemű sejteket találtak édesanyák agyállományában, néha a gyermekszülés után évtizedekkel. A tudósok megjegyezték, hogy az eredményeik arra engednek következtetni, hogy a magzati DNS és bizonyos magzati sejtek a terhesség folyamán át tudnak kelni a humán vér-agy gáton, és az anya agyának bizonyos területeire érkeznek. A szakemberek megállapították, hogy a hímnemű sejtek az esetek 63 %-ára voltak
jellemzőek, valamint megoszlottak a különböző agyi régiókban. Mindezen felül ezek a sejtek a vizsgálatok tanúságai alapján tartósan a női agyban maradnak, kitarthatnak akár az egész humán életút alatt (a legidősebb nő, akiben az ilyen sejteket detektálták 94 éves volt!)
Hogyan lehetséges mindez? Mint ismeretes az anya és magzata közötti fizikai kapcsolatot a placenta adja, egy olyan mind anyai, mind magzati sejtekből összeálló szerv, ami csatornaként szolgál a tápanyagok, gázok és salakanyagok cseréjére. A placentán keresztül sejtek is képesek vándorolni anya és magzata között, később a test több szervében is megtelepedve, mint a tüdő, pajzsmirigy, máj, szív, vese és bőr. (Ezeknek számos hatása lehet, a szövet korrekciótól kezdve, a daganat prevención át, akár immunbetegségek provokálásáig.) A sejtek számára azonban nem ez az egyedüli lehetőség a vándorlásra, helycserére. Nem gondolnánk, de egészen megszokott jelenség, hogy egy személyből egy másik, különálló személy szöveteibe áramoljanak.
Mivel mindannyian úgy tekintünk a testünkre, mint létezésünk sajátos, egyedülálló tárgyára, ezért a feltételezés, hogy más emberek sejtjei szállnak meg a testünkben, elég bizarr lehet. Még furcsább abba belegondolnunk, hogy habár úgy tartjuk: cselekedeteink és döntéseink saját egyedi agyunkból származnak, bizonyos más organizmusokból eredő sejtek képesek arra, hogy ebben a komplex struktúrában újraéljenek és működjenek.
A genetikailag különálló élőlények sejtjeinek keveredése pedig nem is annyira szokatlan dolog. Ezt az állapotot chimerizmusnak nevezik, a görög mitológiában szereplő tüzet lélegző Chimera után, aki különleges teremtmény volt: félig kígyó, félig oroszlán és félig pedig kecske. Természetesen a valóságban az előforduló chimer-ák jóval kevésbé baljóslatú lények, gondoljunk csak a nyálkagombákra vagy a korallokra.
Ettől már csak egy lépésnyi távolságra van az úgynevezett mikrochimerizmus, ami néhány genetikailag különálló sejt kitartó jelenlétét feltételezi egy organizmusban. Ezt az embereknél már sok évvel ezelőtt feljegyezték, amikor a hímnemű Y kromoszómát megtalálták a frissen szült édesanyák vérkeringésében. Mivel ezek a sejtek genetikailag hímneműek, ezért nem lehetnek az érintett hölgyek sajátjai, inkább az merült fel, hogy a babáikból származnak, a terhesség időszakából.
Ehhez képest is új és meglepő eredmény, hogy a mikrochimerikus sejtek nem csupán a vérben keringve találhatóak meg, de az agyba is beágyazódnak. Mivel az Alzheimer kór sokkal gyakrabban fordul elő olyan hölgyeknél, akiknek több terhessége is volt, ezért azt feltételezték, hogy az ilyen betegeknél a magzati sejtek száma nagyobb lesz, mint azoknál, akiknek nincs neurológiai rendellenességük. Az eredmények ennek ellenkezőjére világítottak rá: éppen, hogy kevesebb magzati eredetű sejt volt jelen az Alzheimeres betegekben. Az okok tisztázatlanok. A megfigyelés viszont arra utalhat, hogy talán kapcsolat van a mikrochimerikus sejtek jelenléte és az agy egészsége között.
A mikrochimerizmus leginkább a terhesség alatt zajlik le, a sejtek placentán keresztül történő cseréje által (olyan nőknél, akik végül nem szültek (abortusz vagy vetélés miatt), de bizonyos ideig fiú embriót hordoztak, szintén megtalálhatóak ezek a sejtek), bár annak is vannak jelei, hogy ez a szoptatási időszakban is megvalósulhat. Az anya és a magzat közötti sejtcsere mellett, lehetséges, hogy a méhben az ikergyermekek is így járnak el, és még annak az esélye is megvan, hogy egy idősebb testvér sejtjei (azok is az anyában élnek), találják meg az útjukat a placentán át a fiatalabb testvérük szervezetébe, a második terhesség alatt.
Furcsa belegondolni, de a nőknek mind édesanyjuktól, mind saját terhességük által lehetnek mikrochimerikus sejtjei, és még annak is megvan az esélye, hogy e sejtek között versengés áll fenn az anyai szervezeten belül (nagymamától származó vs. gyermektől származó chimerikus sejtek).
Méltán merül fel a kérdés: mi lehet a szerepük, (van-e egyáltalán), illetve milyen tevékenységek köthetőek ezekhez a sejtekhez? Egyelőre nincs konkrét válasz, bár felmerül néhány érdekes lehetőség. Ilyen például az, miszerint a magzati mikrochimerikus sejtek hasonlóak a növényi szársejtekhez, abban, hogy képesek számos szövet részeivé válni, és segíteni azok megújulását. Egy kutatócsoport, ami egy anyapatkányban követte a magzati mikrochimerikus sejteket, (miután annak szíve megsérült), azt találta, hogy a magzati sejtek az anyai szívbe vándoroltak, és ott integrálódtak a sejtállományba, ezzel is hozzájárulva a károsodás rendbetételéhez. Állatokkal végzett vizsgálatok eredményeképp is arra jutottak, hogy a mikrochimerikus sejtek fellelhetőek az anyai agyakban, ahol idegsejtekké váltak, azt sugallva ezzel, hogy képesek funkcionálisan integrálódni a szervbe. Lehetséges, hogy ez igaz az emberi agy vonatkozásában is.
A mikrochimerikus sejtek az immunrendszert is befolyásolni tudják. Az anya immunrendszere ugyanis felismeri a terhességből származó magzati sejteket, részben az anyának tartozónak, hiszen a magzat genetikai értelemben félig azonos az anyával, (de emellett félig különböző is, köszönhetően az apa hozzájárulásának). Ez az információ egyben tájékoztató jelleggel bír az immunrendszernek arról, hogy nem árt óvatosnak lennie azon sejtekkel, amelyek hasonlóak az övéihez, kis genetikai különbséggel. A daganatsejtek, amelyek a genetikai mutációknak köszönhetően keletkeznek, is részben ilyen sejtek, és vannak olyan vizsgálatok, amik azt sugallják, hogy a mikrochimerikus sejtek stimulálni tudják az immunrendszert, hogy megállítsák a tumorok növekedését. Sokkal több mikrochimerikus sejtet találtak például egészséges nők vérében, mint azokéban, akiknek emlődaganata volt, arra utalva, hogy a mikrochimerikus sejtek valahogy kivédik a tumor képződést. Más körülmények között, viszont az immunrendszer maga ellen fordul, jelentős károsodást okozva ezzel. A mikrochimerizmus gyakoribb, általánosabb a multiplex sclerosis-os betegeknél, mint egészséges testvéreiknél, arra utalva, hogy a chimerikus sejteknek káros oki szerepe lehet ebben, valószínűleg egy autoimmun támadás vezérlésével.
Mindez arra világít rá, hogy számos lehetőséget rejt magában ez a témakör, a mikrochimerikus sejtek jelenlétének okától, azok gyakorlati szerepén át, esetleges célzott alkalmazásukig. Azonban a különböző összefüggések tisztázása további, kiterjedt kutatásokat igényel.
A szerzőről: Robert Martone a The Covance Biomarker Center of Excellence, Neurológiai Terápiás Osztályának vezetője Greenfield-ben, Indiana-ban. Fő kutatási területe a neurodegeneratív betegségek gyógyszeres kezelése.
Fotó: piqs.de
Közösségi hozzászólások: