SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Honlap tájékoztatja a kiskeresetű szülőket bérük emelkedéséről

Családinet [cikkei] - 2013-10-28
A kormany.hu honlapon mostantól egy kalkulátor segít kiszámolni a kiskeresetű, gyermeket nevelő munkavállalók jövő évi fizetésének emelkedését - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel.

A kormánypárt közleményében kifejti, az érintett szülőknek elég megadni a család bruttó jövedelmét és a gyermekek számát. Emlékeztetnek, a nettó fizetés annak köszönhetően emelkedik, hogy 2014-től tovább csökken a kiskeresetű családok adója, amivel 260-270 ezer ilyen család zsebében marad az eddiginél is több pénz.
    
A Fidesz tájékoztatása szerint az elmúlt két évben körülbelül egymillió gyermeket nevelő családnál maradt összesen 364 milliárd forinttal több pénz a családi adórendszernek köszönhetően. Jövőre pedig még több teher kerül le a családok válláról, a családi adókedvezmény kiterjesztése ugyanis az eddiginél is több pénzt hagy a három vagy több gyermekes, valamint a két gyermeket nevelő egykeresetű családoknál - fejtik ki.
    
Hangsúlyozzák, januártól már az utóbbi csoportba tartozók is ki tudják használni a családi adókedvezményt. Ha valaki a 16 százalékos személyi jövedelemadóból eddig nem tudta a családi adókedvezményt teljesen kimeríteni, akkor jövőre már az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékból is igénybe tudja venni azt.
    
A Fidesz közleményében kitér arra is, hogy a legalacsonyabb jövedelmű 110 ezer családnak gyakorlatilag a zsebében marad a bruttó jövedelme. Egy 100 ezer forintot kereső, két gyermeket nevelő családnak havonta 4 ezer forinttal, egy átlagbért kereső három gyermeket nevelő családnak további 39 ezer forinttal több pénz marad a zsebében - mutatnak rá, megjegyezve: egy két gyermeket nevelő, bruttó 90 ezer forintos összjövedelemmel rendelkező családnak havonta 5600 forinttal lesz több a jövedelme. Három gyermek esetében, bruttó 100 ezer forintos kereset esetén havi nettó 17 ezer forinttal több marad a családi kasszában, 200 ezer forintos bruttó jövedelem mellett havi 34 ezer forinttal gazdálkodhatnak többől - húzzák alá.


    
Két magyar átlagjövedelem esetén, vagyis bruttó 400-450 ezer forintos összjövedelem mellett három gyermeket nevelve, 35 ezer forintot jelent a megtakarítás - emelik ki, megjegyezve azt is, hogy egy havi 300 000 forintos bruttó jövedelemmel rendelkező háromgyermekes család esetében a család havi nettó jövedelme 51 ezer forinttal növekszik a jelenlegihez képest. Egy havi 400 000 forintos bruttó jövedelemmel rendelkező négy gyermekes család esetében pedig 68 ezer forinttal növekszik a család havi nettó jövedelme - teszik hozzá.
    
Kiemelik: Európa egyik legalacsonyabb, 16 százalékos adókulcsával kombinált családi adórendszert 2011-től azért vezették be, mert "egyértelmű volt, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány adórendszere megbukott". Az ugyanis a munkavállalást és a gyermekvállalást sem ösztönözte, hiszen magas adókulcsaival "megcsapolta a munkavállalók fizetését" és büntette a gyermeknevelést. A Fidesz azt is hangsúlyozza, hogy a baloldali kormányok megszüntették a családi adókedvezményt, háromról két évre csökkentették a gyest, kétszeresére emelték a rezsiköltségeket, megszüntették a kedvezményes  otthonteremtési lehetőségeket és ezzel "devizahitelekbe hajszolták családok százezreit".
    
"A bukott baloldal, ha tehetné, ugyanazt a családellenes politikát folytatná, mint korábban": szűkítené a családi adórendszert és "megint a családok húznák a rövidebbet" - fogalmaznak.

Forrás: MTI
Fotó:
photostock - FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja