- Visszavihetem a bevásárlókocsit,…mert hajléktalan vagyok – próbál érthetőbben beszélni a nő, s nehéz lenne eldönteni, hogy rosszul van, vagy a fogatlansága miatt nem sikerül ez neki. Aztán látja, hogy további magyarázat szükséges, hát folytatja:
- Ott lakom…ott hátul – mutat a bevásárlóközpont parkolója mögé, az erdő felé, s közben már húzza el a kocsit a lánytól.
A lány hátranéz, a 5 méterre lévő kosártárolóra, aztán vissza a kéregetőre.12 éves, őszinte naivságával még mindig nem érti mit vár tőle ez az idegen felnőtt.
Két pillanatig meredten néznek egymásra, majd a nő folytatja:
- Gyerekeim is vannak, …meg a gyógyszerek is… Csak a kocsit akarom visszavinni.
- Ja,…igen, igen, értem – mondja rettentő zavarában a lány, s kikapja még az utolsó dobozt a kosárból. Úgy néz a nőre, mint egy bűnbánó kisgyermek. – Tessék…-engedi el végül a kocsit, majd önkéntelenül fakad belőle: - Köszönöm…
- Kösz. – tör ki a hajléktalanból a megkönnyebbülés, s már el is tűnik.
A lány bemenekül az autóba, de oda is utána megy: az első találkozás a reménytelenséggel.