SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A boldog élet 7 titka

Családinet [cikkei] - 2006-03-27
Az ember belső, "lelki" egyensúlya kevésbé megfogható jelenség, mint a testi egészség. Ebből kifolyólag sokkal kevesebbet is foglalkozunk vele.

Pedig a rossz kedélyállapot, a céltalanság és a remény elvesztése legalább olyan veszélyes, mint egy halálossá is válható ragályos betegség.

A hívő, vagy konkrét életcéllal rendelkező embereknek, hatalmas erőforrás a hit, a cél, mert az mindig és mindenkor segít. Azoknak, akik nem hiszik, hogy un. "természetfeletti erő" létezik a világon, a lelki egyensúly valamelyest nehezebben elérhető, és elérhető.

7 fontos alapelv:

Ép testben ép lélek
Tehát egy beteg, elhanyagolt szervezetű ember nagyon ritkán büszkélkedhet harmonikus lelkülettel. Ezért törekedni kell a higiénikus (tiszta) megjelenésre, és a testi egészségre is. A tisztálkodás, a rendszeres, normális testápolás és mozgás, a megfelelő táplálkozás, egyszóval az életmód önmagában harmonikussá tesz. Lakókörnyezetünk, természeti környezetünk megválasztása is hat testünkre, lelkünkre.

Kerüljük a stresszhelyzeteket
A stressz a szervezet természetes reakciója a külső behatásokra. Életünk minden mozzanata bizonyos mértékű stresszt okoz (pl. egy kedves simogatás kisebbet, egy váratlan pofon pedig sokkal nagyobbat). Tehát nem az összes ilyen hatást kell elkerülnünk, hanem csak azokat, amelyek olyan nagy mértékűek, hogy a szervezetben kárt okoznak. Így nem lehet célunk egy teljesen stresszmentes élet kialakítása, mert ezzel egy napi 24 órát alvó ember sivár életét vállalnánk fel.

A túlhajszoltság, a kevés pihenés, és a türelmetlen indulatok azok a nagy stresszkiváltó hatások napjainkban, amelyekre nagyon oda kell figyelnünk. A szervezet egy darabig tudja ellensúlyozni a kizsákmányoló életmódot, de egy idő után maradandó káros hatások is jelentkeznek. Fontos ezért, hogy rendszeres alvással, pihenéssel és nyaralással alkalmat adjunk a szervezetnek a regenerálódásra (feltöltődésre). Érdemes átértékelni ezek alapján értékszemléletünket, mert a korai elöregedés és halál, és sok-sok betegség kiindulópontja a nagy mértékű és folyamatos stresszes állapot.


A depresszió legyőzése
Rendkívül fontos a depresszió - nyomott, búskomor lelkiállapot - felismerése és legyőzése. Korunk legelterjedtebb népbetegsége a depresszió, amely a kellemetlen élmények következtében létrejövő lehangolt, kóros lelki állapot (búskomorság). Nyilvánvaló, hogy mindenkit érnek ilyen kellemetlen élmények, de mégsem fedezhetők fel mindenkin depressziós tünetek.

Ez a búskomor lelki állapot általában az önsajnálattal kezdődik. Ekkor azt érezhetjük, hogy mások sokkal jobb helyzetben vannak, hogy őket jobban szeretik, vagy hogy velünk senki sem törődik, sőt kizárt bennünket a társadalom magából. De ha ezeket az érveinket megvizsgáljuk, kiderül, hogy önsajnálatunk eltakarja elölünk mások nyomorát és elesettségét, és szembeötlő lesz, hogy mi sok-sok embernél jobban állunk.

Az a lelki válság, amely az önsajnálkozással kezdődik, nagyon mélyre süllyedhet, sőt egészen az öngyilkosságig is fajulhat. De tudni kell, hogy van lehetőség visszafordulni még az utolsó pillanatban is, még akkor is, ha ebben az állapotban nem látszik a megoldás. A kimozdulás, a munka és a legkisebb sikerélmény is komoly kapaszkodó az ilyen befelé forduló és az elhagyatottság érzésével küszködő ember számára.

Lelki horgonyokra, segítő családtagokra és barátokra van szükség, mert az akarat-gyengeség következtében e súlyos állapotból egyedül, segítség nélkül nagyon nehéz kievickélni. Ezek a horgonyok viszont lehetnek mások is, pl. a csodás természet, a jókedvű gyermekricsaj... Törekedni kell, hogy egyszerű választásokkal ismét kézbe vegyük életünk irányítását, és ne engedjük el a kormánykereket.

A rendezett emberi kapcsolatok) fontossága
Sokan úgy gondolják elég szeretetük jeleit csak bizonyos napokon (Valentin-nap, karácsony, névnap, születésnap...) kifejezésre juttatni. Viszont a jó kapcsolatok alapja csak az lehet, ha az év minden napján tudatjuk környezetünkkel, hogy fontosak számunkra, és jó dolgokat szeretnék nekik adni. Mindez akkor igazán eredményes, ha szívből jön, és főleg nem szavakban nyilvánul meg, hanem tettekben, sőt, alkalmazkodásban és gondoskodásban.

Kapcsolataink megrontója, ha elvárásainkat folyamatosan érvényre akarjuk juttatni. Vizsgáljuk meg, hogy mindig megalapozottak e mások elvárásai velünk szemben. Bizonyára rájövünk, hogy ezek sokszor buta és felesleges dolgok. De vigyáznunk kell, mert a mi elvárásaink másokkal szemben legalább ennyire buták és feleslegesek.

A sértődékenységnek és a bosszúállásnak soha sincsenek pozitív következményei. Ha mégis ilyen hibába esünk, akkor az a legjobb lépés, ha még egyszer átgondoljuk a másik szemszögéből a történteket, és a valós megbocsátással ismét harmonikussá tehetjük magunk körül a légkört. (A valódi megbocsátás belülről fakad!)

Több időt töltsünk a szabadban
Napjaink társadalma fotelből szemléli és irányítja környezetét. A televízióra és más médiacsatornákra tapadva éljük életünket. A kevés mozgás és a négy fal közötti önkéntes száműzetés sok betegség (lelki és testi egyaránt) alapja lehet.

Sok ember folyamatosan távol tartja magát a szobán kívüli világtól, mondván, elég belőle annyi, amit a tv-ből lát. A tudomány egyre elhalmoz bennünket technikai újdonságokkal, amelyek sok pénzért egyre élethűbben hozzák ágyunkba a természet csodáit. De ezzel elvonjuk szervezetünktől azt, amire nagy szüksége lenne: a tiszta levegőt, a napfényt és az egészséges testmozgást. Mennyivel olcsóbb és hasznosabb egy kirándulás a szabadba, akár egyedül, akár családdal, kutyával együtt. A közös természetjárás során még szorosabbra fűződnek a kapcsolatok, amelyre olyan nagy szükség van minden családban.

Nem muszáj messze menni a várostól, sokszor elég egy nagyobb parkot vagy egy közeli erdőt felkeresni, és a látvány kárpótol mindannyiunkat a fáradságért. Ha csendben tudunk maradni, akkor megfigyelhetjük a félénk vadállatokat is magunk körül, és ha a természet épségére vigyázunk, akkor mindig ezzel a szépségével és tárt karokkal fogad bennünket.

Lelki jó barátainkkal beszéljük meg terheinket, és ne hordozzuk azok súlyát évekig
Legtöbbünknek vannak barátai, akikkel megoszthatja örömét-bánatát. Néha kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor - például új városba költözéskor - elveszítjük régi kapcsolataink egy részét. Ilyenkor keressünk helyben olyan társaságot, ahol szívesen töltjük az időnket. Érző, odafigyelő emberek a világ minden pontján akadnak. Valószínű, hogy ezoterikus klubokban, bibliakörökön, templomok környékén többen. Keressük meg társaságunkat.

Rendszeresség és célok a hétköznapokon
Életünkbe vezessünk be egy napirendet, amelynek segítségével rendszeressé tehetjük az egészségünk számára hasznos és nélkülözhetetlen dolgokat, a sportot, a barátokkal való találkozást, a helyes táplálkozást, a tanulást és a munkát. Tervezzük meg életüket, és kerüljük el azokat az élethelyzeteket, amelyek feleslegesen rónak ránk túl nagy terhet.

Törekedjünk arra, hogy ne a mának élés irányítson, és ne a "most azonnal akarom" lelkület vezéreljen bennünket, mert a rohanó világ ütemét felvéve nem tudjuk elkerülni a váratlan és súlyos stresszhelyzeteket.

www.ma.hu


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja