SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Jennifer Aniston gyereket vár

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-08-10
A színésznő úgy érzi, hogy terhes mostani partnerétől, Gerard Butlertől, mert utalnak rá bizonyos jelek. A nagy hírrel érdekes módon nem mostani párját kereste meg először, hanem egykori férjét, Brad Pitt - tet, hogy kikérje a véleményét.

Pitt és Aniston egykor azért váltak el, mert belépett az életükbe Angelina Jolie, akivel Pitt mindmáig együtt él. Állítólag házasságuk felbomlásának oka az volt, hogy Jen nem akart, vagy nem anistontudott gyereket szülni Bradnek, de ezt mind a ketten tagadták.

A válás után a színésznő valahogy nem tudott állandó kapcsolatra szert tenni. Mostani partnerével, Gerard Butlerrel év elején jöttek össze közös filmjük, a Bounty forgatásán.


Az első ember, akit Aniston felhívott a hírrel, az éppen az egykori férj, Brad Pitt, aki kifejezetten örült a hírnek. Ez nem is csoda, hiszen Brad összesen hat gyereket nevel Angelinával. Arról is pletykálnak, hogy Pitt és Aniston egyre többet találkoznak egymással, amit Angelina nem néz túl jó szemmel. Ugyanekkor Jent egy másik színésszel Bradley Cooperrel is hírbe hozták, de viszonyukat mindketten tagadták.


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

Fiatal édesanya tragédiája: agyvérzés következtében hunyt el a szülés után

Megdöbbentő tragédia rázta meg a nyíregyházi közösséget: egy 22 éves kismama életét vesztette nem sokkal gyermeke születése után. Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják a hatóságok és az egészségügyi szakemberek.​

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja