Szerencsés az a korosztály, mondjuk a mai negyvenesek, ötven év alattiak, akik gyerekként az akkor még egyetlen televíziós csatorna Cimbora című műsorán nőttek fel. É. Szabó Márta neve fémjelezte – ki ne emlékezne kedves hangjára, mosolyára? Hol van ma a magyar televíziózásban még hasonló is? Meg is látszik a fiatalokon! És az Érdi Sándor-féle elmélyült, minőségi televíziózás? Szintén sokaknak kellemes emlék a sármos, kellemes hangú, kissé szigorú arcú újságíró. Nos, ők egy család. Az Érdi-család feje Érdi Sándor. A motor, a szervező erő a mama, É. Szabó Márta. A fiaik közül legismertebb Érdi Tamás, a fiatal, mára világhírűvé vált zongoraművész. É. Szabó Mártával, az újságíróval, a boldog anyával és derűs nagymamával ebben a részben főleg róla beszélgettünk.

Mennyit tud együtt lenni a család? Tamás például veletek él, vagy önállóan? Sok mindent tudunk róla, a legtöbbet talán az egész családból, sok fontosat és kevésbé lényegest – és ez természetes is, köszönhetően rendkívüli tehetségének. 1979-ben született. Koraszülött volt, és az inkubátorban oxigén-túladagolás miatt elvesztette a szeme világát. Kivételes zenei tehetsége, abszolút hallása már kisgyermekkorában megmutatkozott. A zongorát választotta hangszeréül, „mert nem kell cipelni, mindig kéznél van és megszerette, tetszett a hangja”. 1995-ben a moszkvai Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen második helyezett volt, míg két évvel később már nyertese volt ugyanennek a versenynek. És nemzetközi karrierje még csak most kezdődött.

- Tamás velünk él, és ezen a nyáron nagyon sokat voltunk balatoni házunkban, talán ennyit még sosem fürödtünk a Balatonban, Tamás nagyon élvezte! S ami Tamás derűjét illeti: Bartalus Ilona szerint, ha Tamással együtt vagy egy óráig, akkor egészen másképp látod a világot, feltöltődsz, kicserélődsz… valami olyan felhőtlen élni akarással rendelkezik, hogy az másokra is kihat, s amit elképzelni sem tudtam volna, ha nem naponta tapasztalnám. Tamásnak nincsenek kudarcélményei. Ő a legrosszabb szituációból is kihámozza, mi a jó benne, s miért úgy történt, ahogy történt. Amikor  pl. nem felvételizhetett a Zeneakadémiára, mert túlkorosnak ítélték a Zeneakadémia akkori vezetői, csak annyit mondott: zagson!, majd meglátjátok, ez mire jó! S neki lett igaza, mert egy sikeres koncertje után Bécsbe hívták, ahova dupla pontszámmal azonnal felvették, és Joó Imolánál tanult évekig. A Rico Saccanival való találkozás után pedig ismét csoda történt: beajánlotta a Torontói Királyi Zeneakadémiára, ahol azonnal állami ösztöndíjat kapott. Így kerültünk Kanadába, s persze hogy neki lett igaza, ha felveszik Budapesten, akkor sosem tanulhatott volna a világ egyik legnagyobb zenepedagógusánál és zongoraművészénél, Leon Fleishernél. 

Arra lennék kíváncsi, mitől olyan a mosolya, mint a tiétek, amikor soha nem látott benneteket? Olyan őszintén kedves, szinte földöntúli, benne egyszerre a huncutság és az angyali „mindent tudok, amit ti nem”, (bármilyen paradoxon) szerény felsőbbrendűsége.

- A mosolya nyilvánvalóan azért olyan kedves, mert belső derűből és békéből táplálkozik. Mert azért a sikerei nem akármilyenek! Ahol egyszer játszott, oda általában visszahívják, s ha belegondolunk, hogy menedzser nélkül évente átlag hat országban játszik, akkor lehet is boldog! Kanadában, Olaszországban és Lengyelországban szinte minden évben megfordulunk. Varsóban a híres Chopin szobor alatt játszott az idén már másodszor - a Chopin társaság elnökének meghívására, négyezer ember előtt. Érdekes, hogy milyen találóan megfogalmaztad ezt a „mindent tudok, amit ti nem” szerény felsőbbrendűségét,  ezt a belső sugárzást… Nagyon találó, és nem is gondoltam, hogy más is észreveszi. Köszönjük, jólesett. Sanyi meg én sokat vagyunk vele, és igényli is az érzelmi támaszunkat. Amíg egy lány el nem rabolja, és át nem veszi feladatunkat, persze, hogy velünk van. Nem sietek – mondja ő -, úgyis rám talál valaki, jobb óvatosnak lenni!

Tudtok vele elég időt tölteni?

- Imádja, ha hármasban kirándulunk, ha a papa is velünk  jön, most Kanadába együtt megyünk. Tavaly Ottava,  Montreál és Torontó volt a koncertek útvonala, most Calgary, Vancouver, Edmonton és Torontó lesz az úticél. Már alig várja, imád repülni, és utazni. Jobban ismeri a földrajzot, mint látó társai, a hátára szoktam lerajzolni a kontinenseket, vagy a tenyerébe, és mindent tud Amerikáról és Kanadáról. Emellett apa minden este olvas neki, most épp Merle Két nap az élet c. könyvénél tartanak, ez már kb. a  90.regény, amit kazettára rögzítenek…én általában a történelemről szóló könyveket olvasom fel neki, most épp Rudolf trónörökös a téma, ki kellett vinnem a Gödöllői Kastély Rudolf konferenciájára is, nagyon élvezte!, Ha nem lenne a zongora, biztos történész lennék! – mondogatja…de azért a verseket is nagyon szereti…Ha Párizsban koncertezünk, csakis Adyt szavalunk, Imolával való szereplése után pedig betéve tudta az összes József Attila verset, ami a műsorban elhangzott, sokszor csak idézetekben beszélgetünk… Most izgatott, mert a Történeti Múzeum felkért, hogy szerkesszek egy Petőfi-Liszt műsort nekik, ami jövőre márciusban megnyitná a 2009-es 48/49-es évforduló egyik kiállítását… már nagyon türelmetlen, hogy dolgozzam! Pedig addig még sok feladata van, nemcsak ez a kanadai koncertkörút, még előtte megyünk Szabadkára, ahova szintén rendszeresen visszahívják, s ahova nagyon szívesen megy, mert egy szuper zongora várja, no és a lelkes szabadkai közönség. Aztán decemberben még New York, és Róma. Az olaszok rendszeresen visszahívják Liszt-fesztiváljaikra, Grottemáre, Tivoli után most abban a kolostorban játszik, ahol Liszt az utolsó szerzetesi éveit töltötte, ami egyébként a pápa nyaralóhelye.

Most a háziasszonytól kérdezek: mi a kedvenc ételetek? A férjed például még mindig „jóban van” a sajtlevessel (akkor is épp azt eszegette, amikor a hírt kapta, hogy kirúgták)? És Tamás mit kér a mamától, ha külföldről hazajön?

- Tamás nem kér a mamától semmit, mert a mamával jön haza külföldről, s ha papa nincs velünk, akkor ő finomságokkal várja, mert hogy nálunk ő főz, méghozzá fantasztikus ételeket! Tamás szereti a magyaros konyhát, a zúzapörköltet, körömpörköltet, no és a halat minden mennyiségben, de különböző nemzetek ételeire is nagyon kíváncsi és nem válogatós. A sajtleves Német György történész barátom találmánya, nemcsak szuper ókortörténeti előadásaiért vagyok hálás neki, hanem ezért a receptért is. Német Györgyről jut eszembe, majd elfelejtettem, hogy a Mindentudás Egyetemének mintájára létrehoztuk a Cimbora Egyetemet, ami ugyancsak a Duna Televízióban megy adásba, ezen belül volt Német György sorozata, a Hérodotos mesék, ami a gyerekek kedvence. Most reneszánsz tudósok, történészek, régészek és zenészek a vendégeink, de már készülünk a következő évre, Kazinczy és Radnóti lesz a cimboránk. S még valamit meg kell említenem. Mindazt a hatalmas munkát, amit az Alapítvány és a heti műsor készítése során végzünk – s amiben valaha több tucat munkatárs segített – ma nagyon kevesen látjuk el. Munkatársaim egyik kezemen megszámolhatók. Köszönet nekik. Legfőbb támaszom közülük a műsor rendezője, Weininger Gabriella, aki olyan energiákkal vált televízióssá mellettem, mint amilyen én lehettem 30 évvel ezelőtt, és Mayer Andrea egyiptológus, az Alapítvány titkára, aki nélkül a történeti játszóházunk nem jöhetett volna létre.

Úgy érzem, egyetlen szerepkörödben sem unatkozol.

- De nem ám! Az imént említett műsorokat a Művészetek Palotájában rögzítjük, és januártól ugyancsak a MÚPA Fesztivál Színházában elindítunk egy új sorozatot Vásáry Tamással, ahol felsorakoztatjuk azokat a hírességeket, akik az elmúlt 20 évben zenészcimboráink voltak, s akikből lassan világhírű művészek lettek, de persze bemutatunk új tehetségeket is. Például a zenekart fiatalokból szeretnénk toborozni, szervezzük az új Cimbora Zenekart. Úgyhogy dolgom van elég, csak győzzem! De: Tamás, Marci és a Cimbora - a sorrend azért így pontos!