SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kolpingos wellness élménybeszámoló

Makay Zsuzsa [cikkei] - 2012-12-06
A kapott kuponom december 20-ig lehetett felhasználni, de mivel én azt október végén kaptam, lehetetlen volt számomra ez a határidő. Telefonon érdeklődtem a szállóban, mi az utolsó dátum, amíg mehetek. Január 31. - közölték.
Kolpingos wellness élménybeszámoló

Aztán anyukám állapota hirtelen romlani kezdett és mi megint nem tudtunk utazni. Újabb telefon. Nagyon megértőek voltak. Február elején végre odaértünk :-)

A portán kedvesen fogadtak. Kaptunk egy térképet a helyhez, magyarázatot, hogy hol is vagyunk, hol lesz a szállásunk, mik a lehetőségeink. A szobánk csodálatos volt!! Kicsi konyha, tágas fürdőszoba, nagy háló. Kicsomagolás után felfedező útra indultunk a labirintusban. Ajtón ki, ajtón be, ajtókon át. Néha kellett használni az ajtónyitó kártyát is. Találtunk nagyon sok játékot, és mint a gyerekek egyből játszani kezdtünk az ügyességi és logikai játékokkal. Aztán meglett a fürdő is, ahova hamarosan visszamentünk köntösben. A személyzet egyik tagja végigmutatott mindent, beindította nekünk sorba az összes látványosságot a medencében. Már mi kértük, hogy hagyja abba, holnap visszatérünk, de nem tette, mindent végig kellett próbálnunk :-)

Aztán az ételek!!! Amit szem-száj csak befalhat!! Már a látvány is jóllakatott!! Gondolom, erről mások is beszámoltak. Reggelire, vacsorára olyan nagy volt a választék, hogy ha mindenből csak egy falatot ettünk volna, nem tudtuk volna megtenni, előbb kidurranunk, minthogy a végére értünk volna.

A gyerekekről szól itt minden. Szerettem volna én is gyermek lenni - habár ha belegondolok, kicsit az lettem a sok játék miatt.

Nagyon gyorsan eltelt a pár nap, pedig egy éjszakát még ráfizettünk. Kellemes volt! Sajnálkozva jöttünk el.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja