SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az indigó jelenség

Kókai Kata [cikkei] - 2006-02-03
Az utóbbi években egyre többet hallottunk a különleges, kék színű aurával rendelkező gyerekekről. Hehencamp könyve nemcsak szülőknek, de az ezoterika iránt érdeklődőknek is hasznos és nélkülözhetetlen olvasmány.
Az indigó jelenség

Ez a könyv az új korszak gyermekeiről szól. A gyakran paranormális képességekkel is rendelkező indigó gyerekek életét és gondolkodását főként intuíciójuk határozza meg, nem illenek bele megszokott mintáinkba, és következetesen saját törvényeik szerint élnek. Ellenállásuk sokszor tanulási és magatartási zavarokban nyilvánul meg, sőt az is megtörténhet, hogy figyelemzavar, hiperaktivitás, olvasási nehézségek, élelmiszerekkel szembeni túlérzékenység vagy allergia miatt pszichiáterhez vagy terapeutához kerülnek. Igen fontos, hogy megfelelő segítséget nyújtsunk személyiségük és jellemük fejlesztéséhez, mert helytelen irányítással inkább ezek árnyoldalai érvényesülnek.

Carolina Hehenkamp könyve közérthetően és gyakorlati módon magyarázza meg az indigó jelenség hátterét és jelentőségét, ugyanakkor felhívja figyelmünket az új idők gyermekeinek életfeladatára. A könyv felfedezőútra hívja Önöket, ahol megismerhetik ezeknek a gyerekeknek csodálatos, pozitív képességeit.

A könyv megrendelhető itt.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?

Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?

Világszerte 1,3 millió, Európában 450.000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban. A fejlődő diagnosztika és a növekvő felismerésszám ellenére a prosztatarák az ötödik leggyakoribb rákhalálok világszerte. A rosszindulatú daganat korai felismerése kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez, amelynek egyik legkorszerűbb eszköze a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott, gáton keresztüli fúziós biopszia. Az eljárás az MR- és ultrahangképek 3D-s összevetítéssel tűpontos mintavételt biztosít a prosztata szöveteiből. A férfiegészség hónap alkalmából dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont privát urológiai osztályának vezető főorvosa és a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ vezetője ismerteti a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos tudnivalókat, tévhiteket, valamint a fúziós prosztatamintavétel előnyeit.

A szerkesztő ajánlja