Kukkancs és Szippancs kalandjai a Földön
Családinet [cikkei] - 2005-11-24
Ez az atlasz minden gyermekhez szól, aki kíváncsi a körülöttünk lévő világra. Kicsit mesél, kicsit szórakoztat. Közben sok fontos dologram megtanít, aminek hasznát vehetik az iskolai tanulásban is. Akik még csak ismerkednek a betűkkel, a rajzok és képek segítségével élhetik át Kukkancs és kiskutyája, Szippancs élményeit.
A nagyobbakat a történet, a térképek és a magyarázatok vezetik. Az olvasó a távoli ismeretlenben csöppen a két barát utazásába, majd körbejárja velük a Földet. Hamarosan megérkeznek a Kárpát-medencébe, és annak közepére, hazánkba. Míg az idegen nyelvről fordított kiadványok Magyarországot éppen csak megemlítik, ez a könyv a magyar területet, történelmet helyezi a középpontba.
A rajzok, a képek, a térképek a szöveggel együtt gazdag információt nyújtanak a gyerekeknek. A könyv ismeretanyaga a jelenleg érvényben lévő iskolai tantervekre épül (különösen a környezetismeret, a természetismeret, a hon- és népismeret tantervi követelményeire), ezért kiegészítheti, más szempontból mutathatja be, és jobban megkedveltetheti az iskolai tananyagot.
Ez az atlasz többféle szempontból is hasznos: ismeretszerzésre éppúgy alkalmas, mint gondolati kalandozásokra. Az elképzelt történet, a játékos kalandozás mellett tartalma teljesen valóságos alapokon nyugszik: az említett helyek felkereshetők, meglátogathatók, a családok programszervezésének kiinduló pontjai lehetnek a Magyarországon és a Kárpát-medencében tett utazásokhoz.
Nem csak szemléltet, de nevel is: értékközpontú szemléletet képvisel (a környezet, a természet védelmére, a kultúra ismeretére, a hagyományok tiszteletére, az egészséges életmódra tanít).
Az egész család, a legkülönbözőbb életkorú gyerekek „olvashatják”. Az írni-olvasni nem tudók az illusztráció és az idősebbek által felolvasott történet segítségével utazhatnak a világban. Akár esti mese is lehet Kukkancs és Szippancs egy-egy kalandja.
Az „Ifjú felfedezők atlasza” játékosan tanítja meg a gyerekeknek a „komoly” atlaszok használatát: a Stiefel Kiadó többi atlaszához (környezetismereti, földrajzi, történelmi) hasonló térképi ábrázolásokat tartalmaz, ezért később a gyerekek rutinosabban tudnak azokban tájékozódni.

o Mit rejt a csillagos ég? (A Föld és a Naprendszer)
o Honnan tudhatom, hogy mennyi az idő? (Idő)
o Hol vagyok és merre menjek? (Tájékozódás a térképen)
o Mi lehet a látóhatáron túl? (Eligazodás a világban)
o Hol laknak a növények és az állatok? (Természetes élőhelyek a Kárpát-medencében)
o Miért uralja az ember a környezetét? (Az ember által átalakított életközösségek)
o Mindenhol egyformán élnek a világon? (Tájak – országok – emberek)
o Kik laknak a szomszédban? (Népek, néprajzi csoportok, települések a Kárpát-medencében)
o Hogyan készül, amit megveszünk? (Mezőgazdaság és ipar)
o Ki segít rajtam? (Szolgáltatások)
o Hogyan láthatnék vissza a múltba? (A magyarság története)
o Mire jók az emlékek? (Nemzeti emlékeink és kincseink)

Családinet hozzászólások:
Előző hír
William Faulkner: Fiam, Absolon!
Következő hír
A Palatinus Kiadó NDK sorozata
LEGOLVASOTTABB
Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt
A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában
A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez
A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer
Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Ne csak a bajszodra, a prosztatádra is figyelj! Hogyan segíti a mesterséges intelligencia a prosztatarák-szűrést?
Világszerte 1,3 millió, Európában 450.000, Magyarországon pedig 4000 férfit diagnosztizálnak prosztatarákkal évente, amelyből közel 1500-an vesztik életüket a betegség következtében hazánkban. A fejlődő diagnosztika és a növekvő felismerésszám ellenére a prosztatarák az ötödik leggyakoribb rákhalálok világszerte. A rosszindulatú daganat korai felismerése kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez, amelynek egyik legkorszerűbb eszköze a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott, gáton keresztüli fúziós biopszia. Az eljárás az MR- és ultrahangképek 3D-s összevetítéssel tűpontos mintavételt biztosít a prosztata szöveteiből. A férfiegészség hónap alkalmából dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont privát urológiai osztályának vezető főorvosa és a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ vezetője ismerteti a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos tudnivalókat, tévhiteket, valamint a fúziós prosztatamintavétel előnyeit.
Közösségi hozzászólások: