SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nyári unaloműzés

Kókai Kata [cikkei] - 2005-07-03
Mit tehet a szülő, ha itt a szünidő, és nem szeretné, hogy gyermekei céltalanul kóboroljanak a nyári napsütésben.
Nyári unaloműzés

A diákok rajongással várják a szünidőt, a szabadulást az iskolai kötöttségektől. A szülők pedig aggódva gondolnak rá, hogyan oldják meg a nyári felügyeletet, és milyen szórakoztató, ugyanakkor értelmes programot találjanak ki gyermeküknek. A szerencsésebbek nagyobb gyermekükre bízhatják a kisebbeket, vagy a nagyszülők segítségét is igénybe vehetik. A legtöbb szórakozás persze anyagi kiadással jár, de a lehetőségeket figyelembe véve könnyen találhatunk olyan táborokat, vagy nappali foglalkozásokat, melyek nem járnak több kiadással, mint év közben a tanszerek, vagy az étkeztetés.

Fontos, hogy a gyerekek, főként a kisebbek ne szakadjanak el a mindennapi rutintól. Nagyjából abban az időpontban keltsük őket, mint iskola idején, így a szünet végén nem lesz nehéz az átállás. Ugyanakkor arra is ügyeljünk, hogy a gyermek ne essen ki a tanulás ritmusából, figyeljünk oda, hogy néha elővegyen egy-egy feladatlapot, esetleg gyakorolja az olvasást, vagy más, szórakoztató, tudásszintjét fenntartó feladatokat végezzen. A folyamatos tanulás segít abban, hogy a nyári szünet után se legyen szokatlan a tanulás.

Ha a gyermekre nagyszülők, vagy idősebb testvérek vigyáznak, akkor is fontos betartani a menetrendet, ne maradjon ki a meleg ebéd, a testmozgás, lehetőség szerint a gyermek inkább a szabadban töltse idejét.

A szünidő kezdete előtt érdemes megérdeklődni az iskolában, hogy szerveznek-e különböző táborokat. Ha a szülő megteheti, akár az iskola által szervezett nyaralásra is elküldheti gyermekét. Ennél olcsóbb megoldást jelentenek a napközis táborok, melyek előnye, hogy csak fél napos elfoglaltságot jelent, így munka után együtt lehet a család. Egyben a gyermek felügyelete is megoldott, így nincs szükség külön segítségre. Ma már számtalan napközis tábor létezik, melyek különböző elfoglaltságokat nyújtanak. A természetjáró táborokban kirándulással, piknikkel töltik a napot, a kézművel, illetve nyelvi táborok helyhez kötöttek.

Néhány napközis tábor ára:

· Nyelvi tábor: 20-30 000 Ft/hét
· Iskolai tábor: 200-500 Ft/nap (Általában csak étkezési költséget kell fizetni.)
· Uszoda tábor: 8-10 000 Ft/hét

Az általános iskolák többsége szervez nyári napközis táborokat. Ezek többségében csupán az étkezési díjat kell kifizetni, a felügyelet és a helyben szervezett foglalkozások ingyenesek. Ha vannak olyan barátaink, akik gyermekei hasonló korúak, érdemes időnként átvállalni a gyermekmegőrzést, így a szülőknek is marad szabadideje.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja