SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Vigyünk több fényt és szeretetet otthonunkba!

Enczmann Éva [cikkei] - 2010-10-26
Egyre több emberre jellemző, hogy egyedül van. Az elmagányosodás folyamata egyre erősödni látszik. Sokan nem találják társukat.

A nők körében úgynevezett „szingliség” alakul ki. Egy amerikai ismerősöm mesélte, hogy Amerikában külön klubok alakulnak a szingli nők részére, és elég szomorú, de azt erősitik magukban, hogy milyen jó egyedül lenni, és mennyire jó a világ a férfiak nélkül. Sőt ebből az állapotból sokan üzletet csinálnak, hasznot húznak. Talán viccesen hangzik, de például kéz formájú kispárnákat forgalmaznak, hogy az egyedülálló hölgyeknek legyen mire lehajtaniuk a fejüket esténként.

Én úgy gondolom, hogy ez egy igen szomorú állapot. Társas lények vagyunk, és igenis szükség van a párkapcsolatra. A mondás is azt igazolja: Minden sikeres férfi mögött ott van egy erős, okos nő. Azért lett teremtve Ádám és Éva, hogy együtt legyenek jóban, rosszban. Mindannyiunkban ott szunnyad az igény, hogy szeressünk, és szeressenek minket.

A feng shui eszköz ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű csit, pozitív energiát irányítsunk otthonunkba, és ezzel együtt elősegítsük az egészséges energiák keringését, így kapcsolatainkon, vagy éppen magányos helyzetünkön változtassunk.
A feng shui három ajtós módszere szerint a bejárathoz viszonyítva lakásunk, vagy szobánk  jobb hátsó részére, sarkára esik a szerelem, párkapcsolat életterülete.
Fontos lehet ezzel a területtel foglalkozni abban az esetben, amikor házastársi viszonyunk már nem kielégítő, akár mert már nincs mit mondanunk egymásnak, és gondolatban évek óta megcsaljuk egymást, akár az a célunk, hogy a kölcsönös megértést, szeretetet és bizalmat még jobban megerősítsük egy jól működő kapcsolatban. Minden esetben  alaposan meg kell vizsgálni a párkapcsolat sarkát.

Tapasztalatom során, nem nagyon találkoztam olyan esettel, ahol a párkapcsolat életterület optimális lett volna. Gyakran egyszerűen  csak a tisztaságot kellett megteremteni, mivel a lakásnak éppen ez a területe rendetlen és elhanyagolt.
A pozitív változtatás első lépései mindig a rendrakás és a dísztárgyak felállítása. A sok porfogót, és limlomot el kell távolítani a partnerkapcsolat területéről. Rend a lelke mindennek - ez a feng shui egyik alapelve. Ezek helyett olyan dolgokat kell elhelyezni,  amelyek a szemünkben a tökéletes párkapcsolatot jelképezik. Ezek lehetnek fényképek egy közös nyaralás boldog  napjaiból, vagy két megfelelő alakú és színű gyertya.
Rendkívüli jelentőséggel bír ennek a helyiségnek a világítása is. Ha a lakás partnerkapcsolatért felelős sarka homályos vagy sötét, akkor  kapcsolataink is nehézkesen és rosszkedvűen alakulnak majd. Mindenekelőtt gondoskodni kell arról, hogy  napközben a lehető legtöbb fény jusson be ide. Ezért mindenképpen húzzuk szét  a függönyöket, és szellőztessünk alaposan. Ha besötétedik, kellőképpen világítsuk ki ezt a sarkot. Érdemes addig égve hagyni a lámpát ezen az életterületen, amíg le nem fekszünk

Bízom abban, hogy ezzel a néhány apró tanáccsal Olvasóim is közelebb kerülnek egymáshoz, vagy éppen annak megoldásához, hogy egy új egészséges kapcsolatuk alakujon ki. Mindenki keresi a boldogság madarát, és abban biztos vagyok, hogy ha valaki kitartó és türelmes, és valóban akar változtatni az életén, akkor az sikerülni is fog!


Kívánom, hogy legyenek boldogok, hisz mindenki megérdemli, hogy az legyen!

Enczmann Éva


Enczmann Éva
Neurofeedback Tréner, Feng Shui szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/393-76-24
E-mail: enczmanneva@gmail.com
Honlap: https://www.neurofeedback-agytrening.hu/
http://www.fengshui-harmonia.hu
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja