SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ez történik a gyerekkel, ha nem szeretik eléggé

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-10-10
A szeretethiányban felnövő gyerekek önbizalomhiánnyal és viselkedési problémákkal küszködhetnek, de a felnőtt életben is állandó nehézségekkel kell megbirkózniuk: érzelmi, mentális és egészségi problémáik is lehetnek, melyek többnyire mind ide vezethetők vissza.

Varázsereje van a szeretetnek a gyereknevelésben - és ez történik azzal, akit nem szeretnek eléggé

A szeretet hiánya hatással van az egész életünkre. Ha egy gyerek nem kap enni, akkor annak azonnal látható jelei lesznek. Ha azonban nem kap szeretetet, annak jelei sokkal árnyaltabbak, nehezebben és később észrevehetők. De mindenképp akadnak olyan árulkodó jelek, amelyekre érdemes figyelni. 

A szeretethiányos gyerek gyakran dühös. Nem tudja, hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkedjen, úgy tűnik, hogy nem tiszteli más emberek érzelmeit, pedig egyszerűen csak nem érti azokat. Ennek eredményeképp folyton dühös és frusztrált lehet. 

Aki nem kapott elég szeretetet, az már gyerekkorában is önbizalomhiányos lehet, bizonytalannak érezheti magát, nehezen tud megküzdeni a konfliktusos helyzetekkel, félénkké válhat, vagy épp ellenkezőleg, nagyon irányító típus lesz. Hiszen a bizonytalanság abban is megnyilvánulhat, hogy magamutogató viselkedést vesz fel a gyermek. Ahogy abban is, hogy állandóan védekezik, mindenért bocsánatot kér, mindenben bizonytalan. 

A szeretethiányos gyermek az érzelmeit sem tudja megfelelően kezelni, és ez a felnőttkorára is jellemző lehet.

Akit a szülei folyton elutasítottak, aki nem kapott elég szeretetet, elég ölelést, akit gúnyoltak, bántottak, vagy teljesen figyelmen kívül hagytak, az nehezen fogja tudni mások érzelmeit megérteni és azokra helyesen reagálni.

Ez pedig a társas kapcsolatokban is nehézséget okozhat, sőt, felnőttként nehezen fog tudni egészséges párkapcsolatban létezni. 

Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, milyen varázsereje van a szeretetnek a gyereknevelésben. Hiszen a gyerekeknek nagy szükségük van az érzelmi biztonságra, az önbizalmuk megerősítésére. Ezen is múlik gyermekünk boldogsága, későbbi sikeressége, érzelmi stabilitása és biztonságérzete. 

Egy 2010-es kutatás is arra jutott - amit a Duke University Medical School végzett -, hogy akik gyengéd szeretetet kaptak az anyukájuktól, azok sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb felnőttekké váltak, kevésbé voltak szorongóak, és jól viselték az élet megpróbáltatásait. Ellentétben a szeretethiányban felnövőkkel, akiknek felnőttként egészségügyi, mentális és érzelmi problémáik lehetnek. 

A szeretethiányos emberek gyakran úgy érzik, az ő hibájuk, hogy nem kaptak elég szeretetet, ez azonban óriási tévhit.

Az érzelmileg bántalmazott gyerekek gyakran hallják, hogy szerencsétlenek, ügyetlenek, bénák, unalmasak, alkalmatlanok, sikertelenek, stb.. Ezt pedig be is építik az énképükbe, és elhiszik magukról, hogy nekik semmi sem sikerülhet és mindenben rosszak. Ez azonban nem így van. 

Ha valakinek felnőttként ilyen problémái vannak, érdemes szakemberhez fordulnia, aki segíteni tud abban, hogy egészséges, boldog és kiegyensúlyozott életet élhessünk. Ez minden embernek jár. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett

Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.

Miért veszélyesek a csodadiéták?

A csodadiéták olyan fogyókúrás vagy étkezési módszerek, amelyek azt ígérik, hogy gyors és látványos eredményeket hoznak. Esetükben gyakran divatokról is beszélhetünk, amiket sokszor influencerek vagy hírességek nevével adnak el. Jellemzőjük, hogy általában nem tarthatók hosszú távon, és sok esetben nem alapulnak tudományos bizonyítékokon. Általában radikálisan korlátozzák a kalóriabevitelt, vagy bizonyos élelmiszercsoportokat teljesen eltávolítanak az étrendből, ami hosszú távon káros lehet az egészségre - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Mit látnak azok, akik színvaksággal élnek?

Amikor ránézünk egy-egy tárgyra, a kék égre, vagy egy gyümölcsre, automatikusan észleljük a színeket, és ezek az apró részletek teszik teljessé a világot körülöttünk. De mi történik akkor, ha valaki nem látja a színeket úgy, ahogy mi? Mi van azokkal, akik színvaksággal élnek?

10 hasznos tanács, amivel megúszhatjuk az influenzát

Az új év idén az influenzajárványnak is lendületet adott hazánkban, így az ünnepi kikapcsolódás után sokakat hamar és váratlanul döntött le a lábáról a vírus. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint a légúti megbetegedések közül a negyedik héten is egyértelműen az influenza vezette a listát 43,7 százalékkal. Mintegy 70.000-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, 50.000-rel többen, mint január első hetében, és leginkább a 15 év alatti gyerekek között terjed a betegség (42 százalék).1 A korábbi évek tendenciái és a járványhelyzet alapján valószínűsíthető, hogy az átoltottsági arány a mostani influenzaszezonban is alacsony maradt, különösen a veszélyeztettek körében. De mit tehetünk azért, hogy ne kapjuk el az influenzát, ha nem vagyunk beoltva? A Budai Egészségközpont fül-orr-gégésze, dr. Szőnyi Magdolna PhD az alábbiakban tanácsokat ad a vírus elleni védekezéshez.

Így lehet visszafordítani az inzulinrezisztenciát

A 21. században az egyik legnagyobb egészségügyi veszély az inzulinrezisztencia, amely nem csak önmagában jelent problémát, de jelentősen emeli a 2-es típusú cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek, a zsírmáj, a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór és az elhízással összefüggő daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Para Györgyi, a Cukorbetegközpont diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy kellő elszántsággal és szakmai iránymutatással az állapot visszafordítható lehet.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja