Szelektív kollekció
Családinet [cikkei] - 2008-06-04
2008. június 3-án öt híres személyiség öltözött különleges, hulladékból készült ruhába, hogy formabontó módon népszerűsítse a szelektív hulladékgyűjtést, és felhívja a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára, lehetőségére.
A sztárok által viselt kreációkhoz PET palackot, szemeteszsákot, befőttesüveget, tejesdobozt és más, a háztartásban előforduló hulladékot használtak fel a tervező iparművészek. A kampányt szervező ÖKO-Pannon Kht. célja, hogy bemutassa, a szelektív hulladékgyűjtés egyszerűen beépíthető a hétköznapi életünkbe, és általa a hulladék értékes nyersanyaggá válhat.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az ÖKO-Pannon Kht. idén is elindítja egy hónapos kampányát, ami a szelektív hulladékgyűjtésre, a hulladékok körforgására hívja fel a figyelmet. Az elmúlt évhez hasonlóan most is öt ismert személyt kértek fel arra, hogy részt vegyen a népszerűsítő kampányban, és képviselje e nemes ügyet különböző hulladékokból készült ruhákba bújva. A kampányban idén D. Tóth Kriszta újságíró, Görög Zita modell, Kovács Emese úszó, M. Kiss Csaba riporter és Novák Péter koreográfus vállalata a felkérést, így június 1-je és 31-e között ők láthatók közterületi plakátokon.
A sztárok ruhái:
D. Tóth Kriszta
Az újságírónő ruhájához összesen 60 m, 10-20 cm széles csíkot használtak fel egy kávé csomagolására használt műanyag fóliából.
Az elegáns megjelenéshez megfelelő kiegészítőket készítettek a tervezők. A fülbevaló májkrémes dobozból kivágott korongokból áll, amit csontkéssel, egy klasszikus újrahasznosított és újrafunkcionált tárggyal domborítottak a kívánt formára. A kiegészítők összhangja a cipőt díszítő koronggal lesz teljessé. A lábbeli pántjai műanyag zacskóból kerültek kialakításra, és a tűsarkokat is hasonló anyagból zsinórrá sodort elemmel borították be.
Görög Zita
Görög Zita ruhája 5-6 ív újrahasznosított, fehérített papírból készült, amit textil hordozóanyagra kasíroztak fel. A díszítő csíkokat italos kartondobozokból (üdítős tégladoboz) vágtak ki. Újrahasznosított papírból kivágott virágok díszítik a ruhát, s a modell haját is egy különleges hajpántra rögzítve.
Az ékszer elkészítése jelentette a legnagyobb kihívást a tervezőknek. Alapanyag az áruházakban kapott színes műanyag reklámtasak, amiből rétegenként a színeket váltogatva sodortak vastag rudat, majd mint a „szalámit” felszeleteltek, s hővel rögzítettek.
A kis tipegő pelenkájához három szintén italos kartondoboz külső papír rétegét hámozták le, és többszöri vízváltással lemosták róla a doboz középső kemény karton rétegét, így puha ezüstszínű anyagot nyertek ki belőle. Ezt, a baba bőrét is kímélő anyagot varrták rá a pelenkára.
Kovács Emese
Az olimpiára készülő fiatal tehetség ruhája egy különleges úszódressz. A hungarocell granulátummal borított ruha díszítésére tormás tubusból vágták ki az olimpiai öt karikát.
M. Kiss Csaba
A riporter nadrágra 20 m² csomagolóanyagból készült, amit egy külön műanyag rétegre ragasztottak fel a ruha készítői, hogy ezáltal szabható legyen. Az ing italos kartondobozból készült, míg a mellényt több száz PET palack kupak gyűrűjének összefűzéséből hozták létre. Az egész kollekció talán legötletesebb darabja a lábbeli: széttaposott PET palackból készült szandál, amelyet műanyag pántok rögzítenek a lábfejhez.
M. Kiss Csaba kényelmesnek tűnő fotele egyébként 100 db literes, 20 db 5 literes és 12 db szögletes befőttes üvegből áll.
Novák Péter
A néptáncos múlttal rendelkező, XXI. Századi polihisztor ruhája népi, kalotaszegi szabásminta alapján készült. A nadrág fekete újrahasznosított plasztik szemeteszsákból készült, melyet bricsesz szabás tesz népiessé és a tradíciók szerint ünnepélyessé. Az inghez 14 db nagyméretű fehér műanyag zacskót használtak fel. A lobogós T ujj mintázott nyakpánttal díszített. Az ing felett viselt mellény alapja fekete vastag zacskó, amire eredeti hímzésminta alapján helyeztek el színes reklámzacskóból és újrahasznosított színes szemetes-zsákokból készített motívumokat.
A teljes ruhakollekció legbonyolultabb darabja Novák Péter kalapja. A fejfedő alapja egy régi szalmakalap, amit papír maséval egészítettek ki a megfelelő formára, és fekete selyempapírral borítottak. A bokréta alapja drót, erre kerültek ragasztó-pisztollyal a virágok. Felül PET palack aljából kivágott margaréta, és hővel formázott „seprű”. Pástétomos dobozból domborítottak virágokat, és műanyag zacskóból készült hozzá a rózsa. Alulra kicsi kerek szegfű került, ami a PET palack kupakjából készült, szélei felhasogatásával. (A kalap különlegessége a bokréta, amelyet a népi hagyomány szerint, kizárólag eljegyzett fiatal férfiak hordhatnak az esküvőig, és a lány készítette el a fiúnak a hajlandósága jeléül. Érdekes módon az eredeti bokrétát télen nem virágból, hanem bármi, virággá formázható anyagból készítették.)
Bojtos csizma és bokrétás kalap egészíti ki ezt a kollekciót. A lábbelihez újrahasznosított szemeteszsákokat használtak a kivitelezők, a szárat italos kartondobozzal merevítették ki, és a szélére szürke, műanyagból font bojtot varrtak.
A kampánynyitó sajtótájékoztatón a sztárok egy rövid beszélgetés keretében számoltak be arról, miért tettek eleget az ÖKO-Pannon felkérésének, és milyen élmény volt hulladékból készült ruhákban kamera elé állni. Meséltek arról, mit jelent nekik személy szerint a környezetvédelem, magánéletükben mit tesznek környezetük megóvásáért, és, miért érzik magukénak a szelektív hulladékgyűjtés ügyét. A sajtótájékoztató moderátora Novák Péter volt, aki – mint az már köztudott – különösen nagy elkötelezettje a környezetvédelemnek.
D. Tóth Kriszta: Az időnek értéke van. Nemcsak az évezredeknek, a pillanatoknak is. Ami nekünk egy pillanat, az a Földnek hosszú éveket ad. Rengeteg szemetet termelünk nap, mint nap. Tudom, mert láttam Európában, hogy a szelektív hulladékgyűjtés milyen jól működik. Ha én hetente tíz perccel többet töltök a szemét szétválogatásával, azzal a környezetem jövőjét értékes évekkel hosszabbítom meg. Olyan nagyon sok mindenre pazaroljuk a drága időnket - naponta átlagosan 4 órát tévézünk. Legyen heti tíz percünk arra, hogy szétválogatjuk a hulladékot. Legyen tíz percünk a Földre!
Görög Zita: Modellként is megválogattam a munkáimat, amennyire az ügynökeim engedték, de édesanyaként már nem befolyásolnak. Most azt érzem a legfontosabbnak, hogy változtassunk az életünk minőségén, azt gondolom, mindenki látja és érzi, hogy a Világ ebben a formájában nem őrzi már azt a finomságot, türelmet, szeretetet amire gyermekeinknek is szüksége van. Évekkel ezelőtt leszoktam a dohányzásról és alkoholt sem fogyasztok egyáltalán. Nekem ezek voltak az első lépéseim. A pótcselekvéseket tettekre váltottam. Ma már szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és azt gondolom ez a minimum, amit megtehetek.
Kovács Emese: Egy sportoló életében a jövő jelent mindent, hiszen én is kiskoromtól kezdve azért edzek, hogy egyszer ott lehessek az olimpián, a dobogó tetején. Ha mi sportolók nem így gondolkodnánk, eredmények sem születnének. Előre tervezek mindenben, s ezért tartom fontosnak, hogy mindannyian foglalkozzunk a jövőnkkel, s a Föld jövőjével. Ez is verseny: harc a Földünkért a közönnyel szemben! Azonban nem kell olyan erőfeszítés, mint egy olimpiai felkészüléshez: egyszerű odafigyeléssel, a szelektív hulladékgyűjtéssel mindannyian tehetünk ebben a nem éppen kis téttel bíró, a Földünkért vívott versenyben.
M. Kiss Csaba: Soha, semmilyen más ügyben nem tapasztaltam még olyan mértékű civil összefogást, mint amilyet a szelektív hulladékgyűjtés ügyében volt szerencsém látni. A faluban, ahol élek, már évek óta férfiak és nők, felnőttek és fiatalok, szegények és jobb módúak egyformán lelkesen dobálnak a színes konténerekbe. Az emberek, megértették, mekkora a tét, és egyre többen válogatva gyűjtik a szemetüket. Így kellene mindenkinek! De amellett, hogy igyekszünk másokban is felébreszteni a felelősségérzetet, ne felejtkezzünk meg a saját, egyéni felelősségünkről sem. Bízom abban, hogy ez a kampány segít egyre több emberrel megértetni: az élhetőbb jövőnk nem csak másokon múlik.
Novák Péter: Környezettudatos vagyok, és törekszem arra, hogy így is éljem az életemet. Mindannyiunk feladata, hogy ezt a gondolkodásmódot elsajátítsuk, hiszen egyetlen bolygónk van, itt kell élnünk, s vigyáznunk kell rá. A környezetvédelem közösségi cselekvést kíván meg, de ahhoz szükség van az egyének szerepvállalására is. Az első állomás egy apró cselekedet lehet, a szelektív hulladékgyűjtés, amivel mindenki tehet ezért a planétáért!
Mint ismert, tavaly Gryllus Dorka, Tóth Gabi, Kásás Tamás, Till Attila és Szilágyi Tibor szerepeltek a kampányban. A Kht. az akció után nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, ezért úgy döntött, hogy 2008-ban is elindítja a figyelemfelkeltő kampányt. „Célunk az, hogy az élet különböző területének közismert, több generációt képviselő, hiteles személyiségein keresztül hatásosan bemutassuk, hogy a hulladék nem szemét, a HULLADÉK ÉRTÉK” – mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója. A kampány alapötlete az volt, hogy ismert emberek a hulladék nem mindennapi bemutatásával hívják fel a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. Az ÖKO-Pannon Kht. megalakulása óta végez lakossági szemléletformáló és oktató tevékenységet annak érdekében, hogy elfogadtassa a helyes hulladékkezelés módszerét, és azt mindennapi tevékenységgé tegye. Rávilágít arra, hogy a körfolyamat lényege a hulladékok újrahasznosítása, és ennek elengedhetetlen előfeltétele a szelektálás. A kampányban szereplő ruhák mindezt jól alátámasztják, hiszen valóban hulladékból készültek.
Az ÖKO-Pannon Kht. a hazai csomagolási hulladék újrahasznosítását koordináló szervezet, amely a szelektív hulladékgyűjtés működési többletköltségének egy részét fedezi azokban a városokban, ahol szerződést kötnek a kht.-val a hulladékká vált csomagolás gyűjtésére, illetve az annak sikerességét támogató kommunikációs és oktatóprogram közös megvalósítására. A kht. koordináló szervezetként hangolja össze a rendszerbe bekapcsolt városok, a helyi közszolgáltatók, valamint más hulladékgyűjtők és -hasznosítók tevékenységeit, és koordinálja az anyagok áramlását a kibocsátástól a gyűjtésen át egészen a hasznosításig. Az ÖKO-Pannon Kht. ezen túlmenően a szelektív hulladékgyűjtésben résztvevő városok felnőtt és gyermek lakosságának rendszeres tájékoztatásával és folyamatos oktatásával segíti a már kiépített szelektív gyűjtő rendszerek hatékony használatát annak érdekében, hogy a visszagyűjtött hasznosítható anyagok mennyisége növekedjék, a hulladéklerakók és így a környezet terhelése pedig jelentősen csökkenjen.

Családinet hozzászólások:
Előző hír
A tévézés is tanulás
Következő hír
Elmélyedés önmagunkban meditációval
LEGOLVASOTTABB
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában
A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története
Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid
A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán
Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Közösségi hozzászólások: