SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban

Németh Noémi [cikkei] - 2024-07-17
Az elkövető kilétére hamar fény derült - A. Tibor már reagált is az eseményekre.
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban

Villámgyorsan elterjedt az interneten a videón, melyen az látható, hogy egy férfi úgy megrúg egy a gondjaira bízott gyereket a szolnoki kalandparkban, hogy a kisfiú a fejére esik - majd otthagyja a földön fekvő gyereket.
 


 

Már ki is derült, ki látható a felvételen: A. Tibor karateedző.

A férfi már reagált is a történtekre:

"Amit tettem minden szempontból elfogadhatatlan, szembe megy mindazzal amit az elmúlt 35 évben képviseltem, tanítottam és életemmel megjelenítettem. Ez nem hiba, hanem létrontás. Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek"

- írja a Propeller.hu.

"A különféle szervezetekből és az egyesületből lemondok minden tisztségemről és pozíciókról, hiszen méltatlanná váltam azok betöltésére" - tette hozzá.

A közlemény közlése után azonban törölték az Y Média oldalát a Facebookról - írja a szoljon.hu.

A férfi 2020-ban „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíj elismerésben részesült, a kitüntetést Novák Katalin adta át számára.

"Az állami díj azoknak a tehetséggondozó szakembereknek adható, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek a versenyfelkészítés terén, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak" - írja a jku.hu.

Indexkép: Szolnoki Városüzemeltetési Kft / Facebook

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Megváltozik a hiányzások igazolásának rendszere szeptember 1-től, megszűnik a papír alapú orvosi igazolás

Megváltozik a hiányzások igazolásának rendszere szeptember 1-től, megszűnik a papír alapú orvosi igazolás

"Nincs többé trükközés" - írja a Medicalonline.
Vízbe esett egy 5 éves, úszni nem tudó kisfiú egy zalai fürdőben - mire kimentették, már nem lélegzett

Vízbe esett egy 5 éves, úszni nem tudó kisfiú egy zalai fürdőben - mire kimentették, már nem lélegzett

Egy Zala vármegyei fürdőben történt meg minden szülő rémálma.
Rovarcsípéskor is érdemes elővenni a mobiltelefont

Rovarcsípéskor is érdemes elővenni a mobiltelefont

A nyári hónapokban a vízpartok mellett, a parkokban és a kertünkben is többféle rovarral találkozhatunk. Ezek közül sokak csípése vagy szúrása okoz kellemetlen, esetenként fájdalmas, de szerencsére teljesen ártalmatlan reakciókat. Dr. Mezei Györgyit, az Allergiaközpont allergológus és klinikai immunológus szakorvosát arról kérdeztük, fontos-e a csípést okozó rovar azonosítása és miként lehet ebben segítségünkre a mobiltelefonunk.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
Mintegy negyed évszázad elteltével mérték fel ismét a hazai lakosság egészséggel összefüggő életminőségét

Mintegy negyed évszázad elteltével mérték fel ismét a hazai lakosság egészséggel összefüggő életminőségét

A képzettebbek, a gazdaságilag aktívak, illetve az egy háztartásban többen együtt élők jobb egészséggel összefüggő életminőségre számíthatnak, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, vagy az egyedül élők. Többek között ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központja készített csaknem 12 ezer résztvevő kérdőíves felmérésével. Hazánkban hasonló kutatás utoljára 2000-ben mérte fel a lakosság egészséggel összefüggő életminőségét, így a vizsgálat abból a szempontból is egyedülálló, hogy az eredmények két évtized távlatából összevethetők, elsősorban a középkorúaknál jelentős javulást mutatva. Eredményeiket a neves Quality of Life Research című lapban publikálták az egyetem kutatói.
A szerkesztő ajánlja