SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az élet örök megújulás Bíró Ica szerint

Singola Edit [cikkei] - 2009-02-24
Ha az utcán megszólítjuk az embereket, és megkérdezzük, ki az a Bíró Ica, akkor sokféle választ kapunk. Van, akinek az jut eszébe, hogy modell, másoknak fitnesz lady, megint mások szerint metal lady, énekes, de van, aki színészként említi, és van, aki a Megújulásklub vezetőjeként. Bármily meglepő, mindenkinek igaza van, hiszen ez mind Bíró Ica.
Az élet örök megújulás Bíró Ica szerint

Bíró IcaIsmerőseim, amint megtudták, hogy alkalmam volt találkozni a fitnesz ladyvel, azonnal azt kérdezték, hogy valóban olyan csinos és jó formában van, mint a képeken? Jelentem, igen, ez így van. Emellett rendkívül tevékeny, bár már sok mindent tett az asztalra: a 80-as 90-es években vált igazán közismertté fotómodellként és manökenként. Pályája csúcsán, 1985-ben született a lánya, Brigitta. A 90-es éveket a zenének szentelte, lemezek, fellépések sora. Sok időt, munkát és erőt szentelt annak, hogy a megújulás titkát kutassa, aminek eredményeképpen készült el kilenc Testszépítő programja, valamint 1996-ban az első testszépítő kézikönyve, majd 2005 karácsonyára A megújulás titkai avagy - A test és lélekszépítés bibliája című 2,5 kg-ot nyomó, 940 oldalas, életműnek is tekinthető képekkel illusztrált könyve.

CsaládiNet: - Igazi Ikrek csillagjegyű: tevékeny, sokoldalú, állandó mozgásban lévő, adni akaró, kreatív és örök megújuló. Egyetért a bemutatással? Mi ilyennek látjuk, ilyennek is érzi magát?

Bíró Ica: - Igen, ráadásul Oroszlán aszcendenssel.

CsaládiNet: - Valamilyen formában mindig adott valamit az embereknek: énekesként, színészként, modellként, fitnesz szakemberkét. De elég Önre néznünk, máris kapunk a pozitív kisugárzásából, a mosolyából.  Mit gondol, ez az életfeladata, hogy adjon, ajándékozzon?

Bíró Ica: - Az élet mindig olyan úton vezetett, hogy adni tudtam. Ennek én csak örülök, mert ami az embernek örömet okoz, az biztos, hogy jó, és ha segíthetünk, adhatunk a másiknak, akkor az mindenképp jó. Főleg azért, mert szeretem, ha a körülöttem levő emberek kiegyensúlyozottak és jól érzik magukat.

Még metal lady koromban volt egy postaládám, ahova írhattak a fiatalok. Meglepő, hogy milyen aktív lelki élet alakult ki közöttünk. Az aktuális problémáikkal kerestekBíró Ica meg, én pedig úgy gondoltam, hogy az a válasz a legjobb és legelőnyösebb, amely személyre szabott. Csakis olyan tanácsot adtam nekik, amelyet saját magamnak is adtam volna. Az volt a célom, hogy a saját maga útjára tereljem a kérdezőket, mert a saját útja a legfontosabb, az Én kérdését helyeztem előtérbe.

CsaládiNet: - A CsaládiNet olvasói is részesülhetnek „ajándékaiból”, mivel szakértőként dolgozik velünk. Miben tud a kérdezők segítségére lenni? Milyen kérdésekkel, problémákkal kereshetik meg?

Bíró IcaBíró Ica: - Mindennel, amihez van egy kis közöm: testformálás, táplálkozás, gondolkodásmód, lelki kérdések. Azért tudok ezekben a dolgokban segíteni, mert magam is ezekre a területekre orientálódtam. Elvégeztem a Metafizikai Akadémiát, Bioenergetikai iskolát, jártam Kínában, Indiában, ahol mesterektől tanulhattam, a shaolin főpapnak az egyetlen női tanítványa vagyok a világon. Erről sokan tudnak, és megkeresnek, hogy mondjam el a tapasztalataimat, adjak tanácsot. 

CsaládiNet: - Hogy jobban megismerjék az olvasók, kérem, meséljen egy kicsit az életéről, családjáról!

Bíró Ica: - A kislányommal élek egy házban, de külön bejáratunk van, mivel már Ő is felnőtt. Az édesanyám is itt lakik tőlem néhány utcára. A lányom segít a dolgaimban, hétvégén több időt töltünk együtt, beszélgetünk.
Most van egy nagyon aranyos nyolc hónapos kiskutyám, vele is törődöm. Mindenhova magammal viszem. Az embernek meg kell tapasztalnia, mit is jelent egy állat közelsége, mennyit tud adni, főleg egy kutya. Van cica is a kertben, de a macskák öntörvényűek.

CsaládiNet: - Hogyan telik egy napja?

Bíró Ica: - Teljesen változatos életet élek. A klubomban töltök sok időt: fotózás, előadás, ügyek intézése.
A napomban vannak kis szeánszok, például a reggeli. Kávé helyett algát iszom, majd ráhangolódom a napra, átgondolom, mi a teendőm. Az ebédet természetesen a saját menümből fogyasztom. Épp azon dolgozunk, hogy legyen egy kilencven napos diétás menüsorunk. Délután pedig intézem az ügyeimet, mikor mi van soron: előadás, vendégek, tv felvételek.

A magánéletemre nem jutott mostanában sok idő. Egy kis pihenésre lenne szükségem, de muszáj befejeznem, amit elkezdtem, felvállaltam. Azért néha egy kis kényeztetés belefér a hetembe, például kozmetikai kezelés.

Imádok olvasni, szeretem a jó filmeket, és a kiskutyámmal időzöm.

Bíró IcaCsaládiNet: - A fogyás örök téma. Miként tudunk gyorsan és hatékonyan megszabadulni a ránk rakódott feleslegtől?

Bíró Ica: - A kérdés fontos. A pozitív gondolkodással kell kezdeni, erre a könyvemben is kitérek, sőt ezzel kezdem és ez a legterjedelmesebb fejezet. A gondolkodási mód, illetve a gondolkodással való teremtés. Mindannyian teremtők vagyunk, ha hisszük, ha nem. A gondolataink valósulnak meg mindig és mindenkor, mert azt vonzzuk be, amit gondolunk. Tehát képesek vagyunk a gondolatainkat pozitívan befolyásolni, de sajnos negatív irányba ugyancsak hatnak az eszméink. A félelmek, a kishitűség és a „nekem úgysem sikerül”, vagy az „én a levegőtől is hízom” önprogram hátráltatja a fejlődésünket, a fogyásunkat.
Én hiszek az önszuggesztiós diétában, vagyis gondolattal, mentális síkon is elérhetünk eredményeket. Arról van szó, hogy vizuális képalkotással létrehozunk képeket saját magunkról, elképzeljük, amilyenné szeretnénk válni, ezt kiegészítjük meditációs gyakorlattal, rögzítjük a tudatalattinkban, és önszuggesztióval ezt a képet többször előhívjuk. Nagyon fontos, hogy hinni kell benne. Az emberi teremtő erő nagysága akkora, amekkora a bele vetett hit. Ha tudunk örülni az elképzelt dolognak, de úgy, mintha már sikerült volna, akkor az sikerülni is fog. Ha így teszünk, akkor már el is értünk valamit, mivel a tudatalattink már dolgozik. Tehát akarni kell, elvárni, előre örülni az eredménynek, ebben rejlik a kulcs.

Természetesen a táplálkozásra szintén oda kell figyelni.


CsaládiNet: - A Megújulásklub -amit vezet- mottója: „Hozd ki magadból a legjobbat!” Bíró Icán látszik, hogy kihozta magából a legjobbat: fitt, vékony, egy deka felesleg nincs rajta. Precedensként állhat előttünk. Mit kell tennünk, hogy elővarázsoljuk a legjobb formánkat szike és tű nélkül?

Bíró Ica: - A táplálkozásra azért ajánlott figyelmet fordítani, mert már a tápanyagok sem a régiek. A táplálék, amit bejuttatunk a szervezetünkbe, az nem kielégítő. Bíró IcaRengeteg kemikáliát, tartósítószert tartalmaznak az ételeink. A növények vitalis értéke sem teljes ma már. Ezért meg kell válogatni, hogy mit eszünk meg, minőségi táplálékra van szükségünk.
Nem szeretem a tiltásokat a táplálkozásban. Egyszerűen azt mondom, hogy a mértékletesség, az arany középút az, amely az egészséges táplálkozás alappillére. Mérsékelni kell a zsírokat, a cukrokat és a sókat. Többször fogyasztani kevesebb ételt.

Jó minőségű táplálékkigészítők nélkül pedig már elképzelhetetlen a teljes körű táplálkozás, mert a szervezet nem kapja meg  azt a vitalis anyag szintet, amire szüksége van. Én például kipróbáltam a mikroalgákat, amelyek pozitív hatásáról meg vagyok győződve.

CsaládiNet: - Ön milyen ételeket fogyaszt szívesen?

Bíró IcaBíró Ica: - Sok kedvencem van, széles a repertoárom. Szeretem a salátákat, leveseket, a halat, a fehér húsokat, például a lecsót, sóskafőzeléket, a gulyást, vagy a töltött káposztát, de ahogy Anyukám készíti, de szeretem a kínai konyhát is és az ősi magyar ételeket.
A jól elkészített ételeket mindenképpen. Azt gondolom, hogy az evés az élet része, tehát nem megszorítások kellenek, hanem mentális szinten kell kezdeni az étkezést, olyan ételt fogyasztani, ami sejt szinten táplálja a szervezetet. Félelmet kelteni nem jó, szabályokat alkotni sem, hogy mikor, mit együnk, mert az emberekbe beprogramozzák a félelmet, amelyek előbb-utóbb be is vonzzák a félelem tárgyát. Tehát tényleg hízni fogunk még a levegőtől is.

Nekem vannak olyan periódusaim, például amikor szent helyekre megyek, nem fogyasztok húst. Akár egy, másfél évig is vegetáriánus vagyok ilyenkor. Ez azt jelenti, hogy öntudatosan nem eszek húst, méregtelenítek.

CsaládiNet: - 2005-ben jelent meg Bíró Ica bibliája: A megújulás titkai avagy- A test és lélekszépítés bibliája című terjedelmes könyve. Ebben holisztikusan tekint az emberre. Avasson be minket, miként érhetjük el legkönnyebben a testi-lelki-szellemi harmónia állapotát?

Bíró Ica: - Bármit tesz az ember, ha nem érzi jól magát benne - és ez belső érzés -, akár munkahelyen, akár párkapcsolatban, akkor mindenképp változtatni kell. A lélek üzen, jelet fog küldeni. Ha boldog vagy abban, amit csinálsz, akkor jó helyen vagy, ha nem, akkor ideje a változtatásnak.

CsaládiNet: - Hogy látja, nehezen változtatnak az emberek, nehezen változunk?

Bíró Ica: - A változtatás sohasem könnyű. Alapvetően az ember ragaszkodik a régi, betanult, elavult dolgokhoz, egyfajta megszokásból, félreértelmezett biztonsági Bíró Icaindokból, holott az élet az örök megújulásról szól. Mindig minden változik, semmi nem marad úgy, ahogyan volt, hiszen minden energia változásban van. Ha rá tudunk hangolódni a változásra, akkor találjuk meg az igazi utat, az igazi énünket.
Vannak, akik nagyon nehezen váltanak, persze vannak olyanok is, akik könnyebben, habitustól függően. Néha a változáshoz segítség kell, de a segítség akkor jó, ha tudjuk a mértéket, személyre szabottan segítünk.

A hirtelen nagy és gyors változás megterheli a lelket. Vigyázni kell, mert a szervezet jelezni fog, akár testi tünetek, betegség formájában.

Mindent mi teremtünk. Tudom azt, hogy a vonzás hatalma működik.
Néha a félelmek okoznak problémákat, a kishitűség, de meg kell erősíteni önmagunkat pozitív gondolatokkal, mantrákkal és rá kell hangolódni az új energiákra. Így az ember hamar túlteszi magát egy-egy nagyobb váltáson. 

CsaládiNet: - Önt mi foglalkoztatja mostanában?

Bíró Ica: - A klubom átalakuláson megy át. Ez köti le most a gondolataimat. Valamint a Bíró Ica menük, amely most indult. Sikere van, ezzel kapcsolatban nyilatkozom sokat, jövök-megyek.
Fotózni hívnak. Nem csak szeretem ezeket a kihívásokat, hanem azért is foglalkozom velük, mert az emberek kíváncsiak a tevékenységemre, valamint próbálok egy igényes értékrendet közvetíteni akár a médián keresztül is. Olyan tanácsokkal, amelyekből az emberek profitálhatnak, tanulhatnak. Pontosan a táplálkozás, mozgás és a gondolkodásmód a legfontosabb témám.
Örülök, hogy széles körben tudok segíteni. Szeretettel várom a CsaládiNet olvasóinak kérdéseit is.




 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja