Így méltatja Varga Domokos György mesekönyvét Ranschburg Jenő gyermekpszichológus. (Beszélgetésünk apropóját talán ő foglalja a legjobban össze, mert mikor figyelnénk fel a fedél nélkül élőkre, ha nem most, télen, amikor az éhezés mellett az időjárás viszontságainak is ki vannak téve?)

„Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király, aki birodalma minden lakóját szerette, de legjobban a kutyájához ragaszkodott. Történt egyszer, hogy a Sors nevű gonosz boszorkány a királyt csúf, bozontos vén koldussá, kutyáját pedig koszos, vézna kis vakarccsá változtatta. Mindketten alamizsnán, sietős, közömbös emberek hulladékán tengődtek, amíg egyszer csak összetalálkoztak egy tiszta lelkű, napsugáreszű négyéves kisfiúval. Ennek a kisfiúnak a hite, sértetlen embersége végül is erősebbnek bizonyult a gonosz varázslatnál: az öreg király visszanyerte trónját – helyét az emberek között –, és Fittyfirity, a kutya, szebb, okosabb és vidámabb lett, mint valaha. Erről szól Varga Domokos György gyönyörű meséje, amely itt játszódik valahol a Budakeszi út környékén, és – akár a többi valódi mese – a lényegét tekintve, elsőtől az utolsó szaváig igaz történet. Meggyőződésem, hogy felhőtlen, örömteli perceket szerez valamennyi olvasójának – kicsiknek és nagyoknak egyaránt.”

A Családinet – a családok internetes oldala, ahol szeretettel köszöntelek, mint jó barátot, s azonnal meg is kérdezem: 

CsaládiNet: - Mit jelent számodra a család?

Varga Domokos Gy.: - Életre szóló köteléket. Szerencsét. Szellemi, lelki csiszolódást, épülést, töltekezést. Harcot. Fájdalmat. Csodát. Harmóniát... A család voltaképp az életnek egy áttekinthető, saját bőrödön érezhető, saját hatáskörben alakítható, mondhatni tehát: emberi léptékű színtere. Ahol minden szép és minden rút egyaránt megtörténhet. Ám nagyon sok múlhat az alanyain, azaz rajtunk. Nem hiszek a kész receptekben, abban sem, hogy a családi veszekedések, kálváriák megúszhatók lennének, de abban nagyon hiszek – mert tapasztalom –, hogy a fáradságos, tudatos befektetések előbb-utóbb megtérülnek. Mint ahogy azt is látni vélem, hogy a gyengeségből fakadó nevelési engedékenységeknek is előbb-utóbb jelentkezik a kézzel fogható káruk.

CsaládiNet: - Mit jelent számodra a szülői hagyaték? Az édesapád hagyatéka? Az édesanyád adta útravaló?

Varga Domokos Gy.: - Például azt, hogy gyereket nevelni megéri. Hogy a gyereknevelésre odafigyelni, megéri. Nagyon szórakoztató, nagyon megható, nagyon tanulságos, mégha olykor nagyon drámai, sőt, tragikus is tud lenni. Édesapám, Varga Domokos mindebből sokat megírt a közkedvelt családi mítoszunkban, vagyis a Kutyafülűekben. Mivel heten vagyunk testvérek, éppenséggel volt honnan ihletet – igaz történeteket – meríteni. Amit pedig a nevelésről, a gyümölcsöző befektetésről mondtam az előbb, azt már édesanyám is megfogalmazta – és gyakorolta –, ha kicsit másképpen is, mint jómagam. Szerinte a gyerekünknek nyújtott őszinte szeretet, akár még a szerető kényeztetés is, mindig gyűlik, gyűlik, mintha egy nagy zsákba tennénk, és az soha nem vész el. Előbb-utóbb valaki – akár a szülő, akár más – biztosan visszakapja onnan.

CsaládiNet: - Tőled a szüleid, a gyerekeid, vagy mások?

Varga Domokos Gy.: - Jó útravalóm ellenére sem állíthatom, hogy mindig jó szülő lettem volna. Két kényszerű válásomat megsínylette a három gyermekem közül a két nagyobb, Sára és Kisdombi. De megsínylették azt is, hogy nagyon sokáig nem tudtam, mi dolgom nekem a világon; el voltam nagyon foglalva önmagam – önazonosságom – megtalálásával és megteremtésével, közkeletű kifejezéssel élve: az önmegvalósításommal. E pillanatban megint állás nélkül lógok a levegőben – a mai úri lócsiszárok előszeretettel nyomnak ki megleltnek vélt helyemről –, ám ma már tudom, hogy ki vagyok, miért vagyok, mit kell magamból a világnak átadnom, ezért sokkal jobban oda tudok figyelni a legkisebbre, Vázsonyra. Csodálatos harmóniában élünk. Szerencsére lányommal is visszataláltunk egymáshoz – elég erős a lelki azonosságunk és kötődésünk –, nagyobbik fiam azonban egy más életfilozófiai síkon mozog. Persze neki is igyekszem minél többet adni ebből a bizonyos zsákból, csak nem mindig sikerül. *

CsaládiNet: - Mit jelentett a mese a gyerek Dombinak, és mit jelent számodra ma?

Varga Domokos Gy.: - Bizonyos értelemben ma is azt jelenti, amit régen: az igét. Az igazságot. Nem véletlen, hogy e két szónak ugyanaz a gyöke! Öntudatra-eszmélésem egyik legkülönösebb felismerése és legdöbbenetesebb élménye volt, hogy kortársaim, iskolatársaim zöme elhagyta – egyszerűen maga mögött hagyta – mindama igazságokat, amelyeket a mesékből vettünk magukhoz. Nem ragaszkodott többé az igazsághoz, nem akart hős lenni, nem akart az ilyen-olyan kis hazugságokkal, elvtelenségekkel, helyi hatalmasságokkal szembeszállni. A másik, hasonló élményem a katonasághoz fűződik. Utolsóként engedtek el eltávra – hétvégi eltávozásra –, annyira bosszantotta őket a szókimondásom. Hangsúlyozom, hogy nem a bátorságom, mert egyáltalán nem éreztem magam bátornak, csupán arról volt szó, hogy otthon, a családban az igazság nem attól függött, ki mondja, így természetesen lehetett igaza akár a gyereknek is, s én ezt a szemléletet vittem el magammal a laktanyába. Nem, egyáltalán nem kerestem a tisztekkel és tisztesekkel az ütközési lehetőséget, de ha nem volt igazuk, azt biztos, hogy szóvá tettem, legalábbis kifejezésre juttattam, ha másképp nem, egy pofavágással. Nos, ami annyira meglepett, az az volt, hogy életemben először megéreztem, milyen sokat tud ez érni embertársaimnak. Azoknak, akik még szerették, de már nem feltétlen gyakorolták az igét. Mert az, ugye, természetes volt számomra, hogy a családban szeretnek, ragaszkodnak hozzám. De azt az örömöt, lelkendezést, amellyel katonatársaim fogadták visszaérkezésem, családon kívüliektől soha át nem éltem korábban. 

CsaládiNet: - Tágabban hogyan értelmezed a család fogalmát?

Varga Domokos Gy.: - A család is, a nemzet is, a világ is: emberi közösség. Ha nem akarsz meghasonlani, akkor nem teheted meg, hogy más igazságokat érvényesítesz – más elveket vallasz – a kisebb, mint a nagyobb közösségekre. Persze, kell legyenek hangsúlyeltolódások: nem szerencsés, ha a nemzet oltárán feláldozod családod, illetve családi életed; vagy ha úgy segítesz a környezeted gondján-baján, hogy a te, illetve a családi életed meg közben tönkremegy. Másfelől viszont úgy látom, hogy aki mindig csak magának vagy csak a családjának kapar, az nem tudhat boldog lenni. Nagyon jól meglátszik ez most Magyarország sorsán: keveset foglalkoztunk azzal, hogy mi lesz egész nemzeti közösségünkkel, és sokkal többet azzal, hogyan tudjuk a rendszerváltozás szabadságából és felfordulásából a magunk hasznát húzni, és mindazok haszonszerzését segíteni, akik a mi előnyszerzésünk lehetséges segítői. Ennek a jellemző mai közszemléletnek a megváltoztatása persze rendkívül nehéz. Az alapoktól kell újrakezdeni. Ezért is fogtam bele életem derekán mesekönyvek írásába.  

CsaládiNet: - Ezért is születhetett meg Fittyfirity - Igaz történet egy hajléktalanról és a csodálatos kutyájáról.
A kisfiad is olyan gondoskodó fajta, mint a könyved gyerekhőse? Megszökik az óvodából, s kutyát lop egy hajléktalannak, mert ennek „se kutyája, se macskája”.

Varga Domokos Gy.: - Ha igaziból nem lopott is kutyát, de valóban szívesen jön velem vagy megy az édesanyjával, amikor ezt-azt viszünk az erdei hajléktalanoknak. S pár éve még valóban főzött az erkélyünkön gyülekező hangyáknak.

CsaládiNet: - Most tél van, igazi hideg tél, amikor a mínuszok nem akarnak alább hagyni. Mit lát maga körül a meseíró, s mit tehetünk mi, akik néha elfordítjuk fejünket, ha hajléktalant látunk?

Varga Domokos Gy.: - Rengeteg a hajléktalan, rengeteg a nyomorúság, és sokan valóban elfordítják a fejüket, ám nagyon sokan nem. Az igazi változások eljövetelére éppen azért van esélyünk, mert minden tomboló önzőség ellenére a jóság, a segítőszándék általában nem halt ki az emberiségből. Csak épp mostanában nem, vagy nehezen talál utat magának. Ám az emberiségnek egyre jobban dereng, egyre inkább megvilágosodik: bajaink csak látszólag gyökereznek a gazdaságban. Épp fordított a helyzet: gazdasági bajainkat azért nem tudjuk megoldani, mert a lelkünkkel, a  világlátásunkkal, a mérhetetlenül pusztító-tékozló, önző, anyagias szemléletünkkel van igazán baj. 

CsaládiNet: - Honlapod elárulja, hogy rendhagyó irodalom órákat tartasz. Miért rendhagyó – és miről beszélsz ezeken az órákon?

Varga Domokos Gy.: - Például éppen erről: a lélekről. Azt próbálom közösen megfejteni velük, miért mondhatta az egyik könyvtárigazgató a Fittyfirityre, hogy „hibátlan remekmű”. Nos, a Fittyfirityben csakugyan sikerült jól összeszőni, összefonni a való és a képzelt világot. Miután ezt közösen áttekintjük, ennek részeit elemezzük, felteszem a gyerekeknek a kérdést: mit gondoltok, melyik az a csodálatos adottságunk, amely lehetővé teszi, hogy épp olyan természetességgel, épp olyan emelkedett érzésekkel járjuk be a mese, a képzelet világát, mint a valóságét. Miért tudunk éppen úgy izgulni, mondjuk, egy kutya kalandján, az állatok beszélgetésén, egy mesehős küzdelmén, mint ha valóságosak lennének? Miért tudjuk akár megsiratni is egy mesehős halálát, amikor pontosan tudjuk, hogy csak kitaláció? S nem csak gyerekként, de felnőttként is megkönnyezzük. Nos azért tudjuk, mert az emberi nem legfőbb lényege a lelkében leledzik. Némi képzavarral élve: a lelkében testesül meg. Érdemes nem megfeledkezni erről életünk során. S akkor még akár boldogok is lehetünk.  

A Fittyfirityről készített fikciós dokumentumfilm két szereplője: Vadember (Orosz István) és Dini Dani (Varga Vázsony). A háttérben sötétlő barlang valóságos és mesebeli hajléktalanszállás. (A filmet Janovitz Attila rendezte.)

Köszönjük, kedves Varga Domokos György! Köszönjük a mesét és a válaszaidat!

*Kedves Olvasó!
 
Ebből az interjúból az interjúalany, Varga Domokos György kérérése - alábbi levele nyomán - kivettünk egy rövid szakaszt. Megértettük érvelését és elfogadtuk különös felajánlását.
 
Tisztelt Szerkesztő Asszony, kedves Éva!
 
Beszélgetésünk során említést tettem édesapám nevezetes művéről, családi mítoszunkról, a Kutyafülűekről. A könyv a népszerűségét egyebek között annak köszönheti, hogy írója nagyon őszintén szólt a családja, benne a gyerekei ügyes-bajos dolgairól. Ám ez a nagy őszintesége kamaszfejjel nagyon fájt egyikünknek-másikunknak; s csak később erősítette meg közös kötelékünket, egymás iránti szeretetünket. Most engem ért utol a "végzet", én okoztam  fájdalmat ("valótlan közlésemmel") nagyobbik fiamnak. Ezért kérem a szóban forgó pár mondat elhagyását. Kárpótlásul a CsaládiNetnek (ill. a honlap megrövidített olvasóinak) hadd ajánljam fel első, ingyenes közlésre a készülőfélben lévő mesekönyvem egyik darabját, A kutya és a farkas történetét.
 
Budapest, 2009. február 8.
 
                                                                                            Köszönettel:
 
                                                                                                                Varga Domokos György