SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Magyarország a szív erejével

Családinet [cikkei] - 2008-09-18
A szív tanítása a bennünk lévő háborúság megértésére, a negativitás felszámolására irányítja a figyelmünket.
Az ÉLŐ – életforma

Az eddigi közel 20 évi közösségi munkámat, tanulmányaimat foglaltam össze a Szív tanításában. E tanításnak  élhető formát mi adunk, akik e tanításokat megéljük és mindennapjainkba integráljuk, hiszen életünk a szeretet kifejezésében válik ÉLŐvé! Ezt hívom az Életigenlő ( ÉLŐ )– életformának. Szeretetben, békességben élni, a magyar lélek kívánsága, mely kívánságot a szív erejének, a szeretet erejének kifejezésével támogathatjuk. Ez a munka viszont a szellemi minőség jelenlétét és az önismeretet feltételezi.

 
Az ÉLŐ - életforma ébresztő, melyen keresztül az élhető, békés életre buzdít, ösztönöz.

Szebb, jobb békés életünk valódi érzelmeink kifejezésében növekedik, s hogy megértsük ez mit jelent, meg kell tanulnunk elkülöníteni a kényelmeset a tartalmastól. Ehhez csupán meg kell értenünk, mi irányítja az életünket úgy, hogy elvág bennünket éltető gyökereinktől, s hogyan válunk elszigeteltté legtermészetesebb forrásunktól. A régi lemezeket, locsogást, fecsegést, aggodalmaskodást, a vélemények kifejezését, a fontosságot, az elme zaklatottságát csendes mederbe tereljük, hogy felismerjük az életünket irányító kölcsönösség folyamatát.

 
A szív tanítása


Életem szerves része a szív tanítása, mely a magyar ember sokszor nehéz, kilátástalan, gyökértelen életét a reményen túl, az élet értelme felfedezésével ajándékozza meg.

A szív tanítása  a bennünk lévő háborúság megértésére, a negativitás felszámolására irányítja a figyelmünket. Arra buzdít, hogy váltsuk le negatívságunkat, a régi álruhánkat, álarcunkat, álszerepeinket, amelyeket mások nyomására vettünk magunkra és forduljunk a magunk és egymás közötti pozitív, szeretetteljes kapcsolat építése, támogatása felé.

 Ennek érdekében mondjunk igent a szívünkre, hiszen amikor így teszünk, akkor érzelmeink követnek bennünket a mindennapok nehézségei közben is! Ezzel együtt élünk teljes életet. Hamis szenvedéseink irányításában pedig  megkeserednek az emberi kapcsolataink és elszigeteljük magunkat a számunkra hasznos minőségektől, hasznos lehetőségektől, így könnyen a fogyasztói társadalom manipuláltjaivá, gépiessé leszünk.



Mondjunk igent a szívünkre, hiszen Isten kegyelméből, Magyarország őrzi a Föld Szív- csakráját.  A mi erőnk, a  tiszta érzelmeinkkel való kapcsolatunkban rejlik, mely szívünk erejének táplálását és szellemi erőnk megerősítését kéri!


Ősi mintáink

Ősi mintáinkkal való kapcsolatunk, valós célokat és értelmet ad életünknek. Ezzel szemben sajnos mostanra megtanultuk magunkat gúzsba kötni, az „én” börtönébe zárni. Megtanultuk, hogyan nyomjuk el belső értékeinket, valódi kreativitásunkat és azt, hogy álarcot, álruhát viseljünk és álszerepeket játsszunk. Ha felszabadítani kívánjuk magunkat e hamis szerepek, hamis minták kínálta szenvedés alól, akkor látnunk kell azt, hogy mely részeinkkel azonosítottuk magunkat tévesen. Ez a munka rólunk szól, melyben ápolnunk, óvnunk és vigyáznunk kell ősi mintáinkat az alázatot, szerénységet, türelmet, figyelmességet, a bátorságot, gyengédséget, a szeretet minőségeit, hogy erősítsük, tápláljuk a kölcsönösség folyamatát másokkal és a Mindenséggel.  Így adunk teret a szellemből merítő, életünknek. Gyökértelenül ugyanis semeddig nem juthatunk!


A szív üzenete

Aminek növekednie kell, az a béke. Mindannyian erre vágyunk, szeretetben, békességben élni. Ez nem jön el magától, mi vagyunk azok, akik alkalmassá tesszük magunkat arra hogy így éljünk! Mi vagyunk azok, akikben az erre való igénynek fel kell ébrednie, fel kell izzania!  Ez belülről születik meg, ez belső kérés. E folyamatban magunkhoz csatlakozunk, hogy tudjunk egymáshoz is csatlakozni. A béke szándékával érkezünk, barátsággal. Új híreket adunk át egymásnak, melyek már nem a rémkeltésről, téveszmékről, hamisságokról, hanem emberi értékeinkről, tartalmasabb életünkről, s ezért gazdagabb mindennapjainkról szólnak. Új filmeket nézünk a vetítővásznon, ahol az érzelmek tiszta szálai fonják a cselekményeket, a jövő új mintáit.  Így új szereplőket ismerünk meg, új csillagok születnek. Új mintákat szövünk, mely minták szálai engedékenyen simulnak a teljesség, a Mindenséget átfogó háló mintázatához. Új ritmusra járunk, új dallamot dúdolunk, befogadjuk a Mindenség szívének dobbanását, hiszen a Föld szívének gyermekei, a legközvetlenebb táplálói vagyunk.

                                                                                           
Knolmár Marica
ÉLŐ - életforma

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

A ferde testhelyzetben való alvás előnyei

A ferde testhelyzetben való alvás egy enyhén döntött fekvőfelület révén hasznosítja a gravitációt. Az ötlet nem újkeletű: bizonyos állatfajok és már az ókori egyiptomiak is felismerték, hogy a fej kissé megemelt helyzete sokszor előnyösebb. A modern tudomány pedig megerősíti, hogy a 3,5-5 fokos szöggel megemelt ágy segítheti a jobb alvást, a regenerációt és a méreganyagok eltávolítását.

Fiatal édesanya tragédiája: agyvérzés következtében hunyt el a szülés után

Megdöbbentő tragédia rázta meg a nyíregyházi közösséget: egy 22 éves kismama életét vesztette nem sokkal gyermeke születése után. Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják a hatóságok és az egészségügyi szakemberek.​

Dráma az esküvőn: az oltár előtt esett össze a menyasszony

Stressz, éhezés és a boldogító igen - avagy hogyan NE készüljünk a nagy napra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja