SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Körteségek az Európai Friss Csapattól

Családinet [cikkei] - 2022-11-22
A körte egy igazán finom, jellegzetes, édes ízű gyümölcs, amely számos jó tulajdonsága ellenére sem népszerű annyira, mint az alma. Az őszi-téli időszakban amúgy is kisebb a választék a friss hazai gyümölcsökből, így mindenképpen érdemes ilyenkor a körtével színesíteni a napi gyümölcsfogyasztásunkat. Az Európai Friss Csapat - Az ízek ereje program most összeszedte, miért tesz jót a körte, és azt is, hogyan használhatjuk fel.
Körteségek az Európai Friss Csapattól

A körtét az emberiség legalább 3000 éve ismeri, termeszti és szinte az egész Földön fellelhető. Több mint 40 ezer fajtáját ismerjük, de itthon ebből csak körülbelül 10 fajtát termesztünk.

A különböző fajták külsejüket tekintve rendkívül változatosak, hiszen hosszuk 4 centistől a 18 centisig, alakjuk a gömbszerűtől a klasszikus körteformáig, színük pedig sárgától a zöldön át a barnáig alakulhat. Ami azonban közös bennük, az az egyedi édes ízvilág és a jótékony egészségügyi hatások.

körte

A körte három legjobb tulajdonsága

1, Rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaz

A körte ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, hiszen található benne például kálium, kalcium, magnézium, vas, fluor és szelén, valamint A-, C-, E-, K-, és B- vitaminok. Tele van béta-karotinoidokkal és más antioxidáns vegyületekkel, az esszenciális és a szervezet által is előállított aminosavak valódi raktára. Fantasztikus összetétele miatt számos betegség természetes megelőzésében játszik szerepet, de segít torokfájás és hangszálgyulladás esetén is. Fontos, hogy a körtét hámozatlanul fogyasszuk, mert a héja hatszor annyi antioxidánst tartalmaz, mint a gyümölcs húsa!

2, Jót tesz a szívnek és a vérnyomásnak is

A körte kvercetin-tartalmának köszönhetően mérsékli a vérnyomást és óvja a szívet. A szív működését támogatja a körtében szintén megtalálható kálium is, aminek a vércukorszint és a szervezet pH-értékének szabályozásában is fontos szerepe van.

3, Segíti az emésztést

A körte rostban gazdag, ami egyensúlyban tartja a vércukrot és jótékonyan hat az emésztésre is.

A rostos étrenddel kapcsolatban a közelmúltban publikált kutatási anyagok rámutattak, hogy az pozitívan befolyásolhatja az immunrendszer működését és mérsékelheti a gyulladások előfordulását. Ha diéta részeként, kúraszerűen fogyasztunk körtét, akkor magas rosttartalma miatt csökkenti a gyomortermelést és a bélgyulladást is. A benne lévő pektin szintén az emésztést segíti, jó hatással van a belek működésére és ideális a méregtelenítéshez.

Vásárlási és tárolási tippek

A körte ősszel és télen is könnyen beszerezhető, jól tárolható gyümölcs, azonban van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni. Először is mindig gondoljuk át, mire szeretnénk használni a körtét, és annak megfelelően vásároljunk belőle. Pároláshoz, smoothie-hoz vagy süteményhez megfelelőek az érett, puha gyümölcsök, míg egy gyümölcssalátába sokkal jobbak a kicsit keményebb körték. Rothadt vagy penészes folt viszont semmiképp ne legyen rajta.

körte

Ha érett gyümölcsöt vásároltunk, akkor azt hűtőben 1-2 napig tárolhatjuk, de ajánlatos mielőbb elfogyasztani. A nagyon érett gyümölcsöket, ha lehet, azonnal dolgozzuk fel, ha azonban mégis tárolnánk, arra ügyeljünk, hogy más gyümölcsöt ne tegyünk melléjük, mert az könnyebben megromlik.

Sokszínű felhasználás

A körtét rengeteg módon felhasználhatjuk: lehet belőle leves, akár egy kis fahéjjal megbolondítva, eltehetjük lekvárnak vagy kompótnak, készíthetünk belőle fűszeres chutneyt, vagy épp mézes mártást, megtölthetjük, de kínálhatjuk húsok mellé köretnek is. Ha süteményben gondolkodunk, mindenképp érdemes kipróbálni az Európai Friss Csapat program séfje, Bernáth József mandulás körtetorta receptjét! Emellett a körtét felhasználhatjuk smoothie-khoz és gyümölcslevekhez is. Különösen finom csemege az aszalt körte, de vörösborban párolva egy gombóc fagylalttal nem csak finom, hanem nagyon mutatós desszert is. Ha valami sós dologra vágyunk, a körtét akkor is bevethetjük, mert kitűnően illenek hozzá a különböző markánsabb ízű sajtok, mint például a kéksajt vagy a camembert. Akár salátába, rizottóba, tésztaszószba is beépíthetjük, de leveles tésztába is tölthetjük a camembert-rel együtt. Akár édesen, akár sósan készítjük el a körtét, egy kis dióval mindig feldobhatjuk!

körte kompót

Persze ha nyersen fogyasztjuk, akkor sem árt egy jó ötlet, pláne, ha a gyerekeket is szeretnénk bevonni az elkészítésbe. Szabó Krisztiánnak, az idei #ZöldségGyümölcsHősnek erre is van megoldása. Osztályával, a Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola 2.b osztályával gyümölcssalátát és különleges körtés gyümölcssünit készítettek.

„A gyümölcssalátához a szezon gyümölcseit, körtét, almát, szőlőt és szilvát használtunk fel, amelyeket meggykompóttal és annak fűszeres levével ízesítettünk. A kész salátát körtékbe és almákba töltöttük, amelyeknek előtte kivájtuk a belsejüket. Végül ehető virágszirmokkal díszítettük a tetejüket. Ilyenkor szedhető a bársonyvirág, a rózsa, a kerti begónia és az árvácska.” – mesélte a lelkes pedagógus.

készül a körtesüni

A finom, zamatos körtéből nemcsak ehető tálka készült a gyümölcssalátának, hanem különleges, ehető gyümölcssüni is.  A félbevágott körtébe fogvájókat tűztek a gyerekek, majd azokra zöldség- és gyümölcsdarabkákat szúrtak fel, és persze néhány ehető virágszirmot is. A sünik szemét, orrát kisebb bogyósgyümölcsökből, illetve szegfűszegből alakították ki.

körtesüni

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.

A szerkesztő ajánlja