SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogy jól aludjon a gyermek - alvási kisokos szülőknek

Kéri-Kovács Zsuzsanna [cikkei] - 2023-10-13
Amikor egy baba megszületik, az első hetek, hónapok (akár évek) egyik fő témája az alvás lesz. Az esetek egy részében az idő múlásával ez a téma elhalványul, a gyermek alvása harmonikussá válik. Időről időre felütheti azonban a fejét olyan időszak, amikor ez a kérdéskör újra fókuszba kerül. Mit tehetünk szülőként azért, hogy gyermekeink alvása kiegyensúlyozott legyen?
Hogy jól aludjon a gyermek - alvási kisokos szülőknek

Alváshigiénés szempontok:

Vegyünk sorra néhány alapszabályt, melyek megfontolásra érdemesek nem csak gyermek-, de kamasz- és felnőttkorban is:

  • Az ágyat alvásra használjuk! Az olvasás, tanulás, tévézés helye máshol legyen.
  • A lefekvés menete (pl. fürdés, fogmosás, meseolvasás lépései) minden este azonos legyen!
  • Lefekvés előtt már csak megnyugtató tevékenységek végzése javasolt! Edzést, tornát érdemes délutánra időzíteni.
  • Nehéz ételek fogyasztását kerüljük közvetlenül elalvás előtt.
  • A lefekvés és a felkelés időpontja legyen fix.

Rágódás elalvás előtt:

Gyakran előfordul, hogy gyermekként vagy felnőttként elalvás előtt rágódni kezdünk napi problémáinkon, ami önmagában ébresztő hatású és az ebből eredő frusztráció aztán egyre messzebbre sodor az alvástól. Javasolhatjuk gyermekünknek, hogy illesszen be délutáni-esti rutinjába egy sávot, amikor problémáit leírja, akár arra megoldási terveket eszel ki.

Amikor az éjszaka átalvása nehezített:

Sok gyermek küzd azzal, hogy éjszaka gyakran felébred, esetleg alvajár vagy beszél magában. Szülők egy jelentős része megtapasztalhatta továbbá gyermeke életének első éveiben az éjszakai felriadást is. A pavor nocturnusnak nevezett jelenség abban különbözik az egyszerű rémálomtól, hogy a gyermek itt nincs is magánál, nem reagál a megnyugtatásra, később nem emlékszik a történtekre. Reakciói hevesek, a szülő számára igen félelmetesek lehetnek: kiabál, keservesen sír, felül vagy felkel, tág pupillák, szapora pulzus és izzadás kísérik. A Vadaskert Kórház által közölt összefoglaló szerint 6 éves kor alatti korosztály 10 százalékára jellemző, hogy alvási folyamatainak fejlődése még nem zárult le. Szakorvosi segítség igénybevétele akkor szükséges, ha a gyermek 7 éves elmúlt, éjszakai felriadásai gyakran visszatérnek, napközben is feszült. Általános érvényű szabály, hogy pavoros gyermeket nem szabad felébreszteni, a szülőknek egy ilyen helyzetben arra kell törekedniük, hogy a visszaalvását segítsék (sötétben maradni, csendben, biztonságot nyújtva jelen lenni).

Amikor az elalvás nehezített:

Sok családban tapasztalható, hogy a fenti alváshigiénés szabályok betartása mellett a gyermek mégis visszatérően küzd az esti elalvással. Hátterében meghúzódhat a sötétségtől való félelem is, mely három éves kor környékén igen jellemző a gyermekekre. Fantáziaviláguk ekkor már nagyon élénk, a valóság és a képzelet elkülönítése azonban még nehézkes számukra. Ez a jelenség még később is hosszan fennállhat a gyerekeknél. Mások számára nem a sötétségtől való félelem, sokkal inkább a szülőtől való szeparáció nehezítettsége okozza az esti küzdelmeket. Náluk gyakran a szülőtől való elválás problémája más helyzetekben is megjelenik.

A fenti szempontok némi sorvezetőt jelenthetnek a gyermekek alvásának harmonikussá tételében. Ha azonban a tünetek hosszabb távon fennállnak, jelentős nehézséget okoznak, akár nappali tüneteket is eredményeznek, az okok részletes feltárásához és a segítségnyújtáshoz érdemes lehet szakember segítségét kérni.

Nyitókép: depositphotos

Kéri-Kovács Zsuzsanna


Kéri-Kovács Zsuzsanna
Gyermekpszichológus

Elérhetőségeim:

Telefon: 06-30/357-0307
E-mail: gyermekpsziche@gmail.com
Honlap: http://www.gyermekpsziche.hu

Magánrendelő: 1126 Budapest Beck Ö. Fülöp utca 4.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja