A viselkedési mintázat 2018. június 18-án „Gyermekkorban előforduló személyek közötti kapcsolattartással összefüggő rendellenesség” elnevezéssel került be a WHO osztályozásába. Ez a lépés azért fontos, mert azokban az esetekben, amikor az elidegenítési szindróma (PAS) gyanúja felmerül, a peres eljárás során igazságügyi pszichológiai szakvélemény kikérésére nyílik lehetőség, hivatkozási alap lehet pszichológusi szakvélemény kérésére. Ez az esély akár meg is változtathatja a per kimenetelét.

Mit jelent a szülői elidegenítés?

Az elnevezéssel kapcsolatban fontos meglátnunk, hogy a kóros mentális állapot bélyege tulajdonképpen kire vonatkozik:

a WHO által használt kifejezés nem az elidegenítő szülő, hanem a gyermek kórképét teszi láthatóvá, így a szomorú valóság magában a kódban is megtestesül: a helyzet áldozata és a tünet viselője minden esetben a gyermek! A szülői elidegenítő viselkedés legfőbb vesztese a teljesen vétlen, a legkiszolgáltatottabb szereplő!

Annak ellenére, hogy a PAS-nak (Parental Alienation Syndrome) viszonylag jól körülírható tünetei és jelei vannak, ma még nagyon kevés pszichológus, vagy igazságügyi szakértő meri kimondani a meglétét. A peres ügyek körül mindig sok a fájdalom, ami rengeteg kifinomult manipulációt is teljes egészében eltakarhat. Kudarcélmények és szélsőséges indulatok törhetnek fel a volt házasokban, és a szakértő számára is nehéz feladat szétszálazni, hogy a gyermek viselkedését és érzelmeit célzottan irányítja-e valaki, vagy ő is a saját veszteségére reagál az egyik szülő kategorikus elutasításával.

Néhány országban már bűncselekménynek számít

A PAS nevét Dr. Richard A Gardner gyermekpszichiáter adta, aki az 1980-as években gyakorta szerepelt gyermekelhelyezési perek szakértőjeként. (Ma már nem gyermekelhelyezésnek hívják az eljárást a bíróságok, ami egyben szemléletváltást is jelent.)

Az elidegenítés egy olyan viselkedésátalakító folyamat, melynek során a gyermek az addig szeretett szülőtől váratlanul és hidegen elfordul, az elidegenítő szülő stratégiáinak következtében. Ha korábban erős kötődés és valódi szeretetkapcsolat állt fenn, akkor az indokolatlan elutasítás mögött sejthető, hogy valamiféle agymosás folyik a háttérben. A PAS a gyermekbántalmazás egyik komoly fajtája, némelyik országban ma már bűnügyi fogalom.

A szülői elidegenítés jelei

Az ellennevelés eszköztára:

1. Hamis rágalmak, valós vétségek erős eltúlzása, vádak a másik szülő ellen, néha még molesztálás vádja is. A gyűlöletet annyira hatékonyan lehet átadni, hogy a gyermek valóban a magáénak értelmezheti, akár hamis emlékezeti képeket is a magáénak vallhat. Érdekes adalék ehhez a viselkedéshez, hogy a PAS-t kiváltó szülőnek általában az élete egyéb kapcsolataiban és színterein nem barátságtalan a viselkedése, és többnyire nincs személyiségzavaruk sem, a gonosz viselkedés csupán egyetlen területen jelenik meg.
    
2. Manipulatív, érzelmileg zsaroló mondatok hangoztatása, pl. „Majd csak átvészelem azt a pár órát, amit vele töltesz”. „Ugye te is így gondolod?”, „Nem érdemli meg a szeretetet”.
   
   Az érzelmileg elidegenítő szülő tudtán és akaratán kívül elárulja a gyermekét, aki feltétel nélküli követi a szülői mintát. A szeretet, amire szüksége van, ami nélkülözhetetlen a számára, a másik szülője elutasításának zálogává válik, vagyis csak árulás útján juthat hozzá.
    
3. Befeketítési hadjárat: a szülő becsmérlően beszél a szülőtársról anélkül, hogy zavarban lenne, vagy bűntudatot érezne emiatt. Minimális ingerre beindul egy megvetési beszéd, akár egy lemez vagy litánia, ugyanazokkal a kifejezésekkel, a mondatokat ugyanolyan sorrendbe rakva megy végig a másik szülő bűnlajstromán, arra jogosultságot érez.
    
4. A PAS-t kiváltó szülő gyakran túlvédő, túlóvó, kizárólagos kötődést igyekszik létrehozni a gyermekkel, saját tulajdonának tekinti őt. Gyakran felnőtt szerepbe emeli, az elvesztett társ helyébe rakja, felnőtt feladatokat oszt rá, döntéseket vár tőle.
    
5. Kizárólagossági manőverek: a gyereket igyekszik elválasztani, fizikai távolságba helyezni, a gyermek életéről szóló fontos kérdésekből kizárni a másik szülőt, illetve sokszor annak rokonait is. Levelek, ajándékok visszaküldése, elköltözés a környékről, vagy akár az országból is.
    
6. Komolytalan, súlytalan érvek a másik fél ellehetetlenítésére, évekkel azelőtti viták egy-egy mondata, idézetek, kiragadva az összefüggésből. A programozott gyermek egy idő után többnyire úgy éli meg, hogy a gondolatok és ítéletek a saját véleményét tükrözik.
    
7. Ellentmondásos érzések elutasítása: a természetes kapcsolatok velejárója, hogy néha haragszunk a másikra, vagy dühösek vagyunk rá, ez belefér a szeretet természetébe. A programozó szülő nem teszi lehetővé a gyermek számára, hogy ezt megélhesse, az egyik szülőjét vegytisztán szeretnie kell, a másikat mindenestül gyűlölni.
    
8. A PAS gyermek az elidegenített szülőjéről egy hosszú listát tud papagájszerű előadásban ismételgetni, melynek minden tétele negatív. Ha a gyermek az addig szeretett szülőjéről egyetlen jó tulajdonságot sem képes az agyából kibányászni, akkor az agyán valószínűleg átalakítások történtek. Az egész előadásmód emlékeztet egy szektavezér monológjára a szektatag szájából, köztük olyan kifejezésekkel, melyek nem felelnek meg a gyermek életkorának, tudásszintjének. A bírói-igazságügyi szakértői gyakorlatban ez utóbbi „kölcsönvett szövegkönyv” címmel jelenik meg.
    
9. A szülő koalíciót alkot a gyermekkel, véd – és dacszövetséget ajánl a „közös ellenféllel” szemben. A gyermek ezért gyakorta szorong azon, hogy az ellennevelő szülő szeretetét elveszíti, és nem marad senkije.
    
10. A kapcsolattartás akadályozását lelkiismeret-furdalás nélkül büntetésként alkalmazza, blokkolja a telefonálást, információkat tart vissza a gyermek életéről.
     
11. Hárítás és időhúzás.
     
12. Ha a gyermek a másik szülőjéről jót mer mondani, szeretet és figyelemmegvonással bünteti, csenddel ver. „Pont olyan vagy, mint az apád!”
     
13. Kémnek használja a gyereket.

Évente húsz-harmincezer kiskorú gyermeket érint a szülők válása. Az, hogy ebből mennyi feldolgozandó traumát hárít rájuk a helyzet, nagy mértékben attól függ, hogy a szülők mennyire képesek megegyezni a szülői felügyeleti joguk megosztásában.

A sebek, melyeket a másik szülőn igyekszik ejteni az elidegenítő szülő, valójában a gyermeken jelennek meg, majd évek múlva az addigra felnővő gyermek párkapcsolatában és saját szülői szerepében is zavar keletkezhet. A válság újratermelődik.

A szindrómával való megküzdés némely esetben szinte reménytelennek látszik. Rossz stratégia arra várni, hogy majd idővel enyhül, vagy magától elmúlik, ez nem jellemző a viselkedésre, a dolgok maguktól nem fordulnak jobbra. A bántó gesztusok ellenére az elidegenített szülőnek igyekeznie kell fenntartani az érdeklődését a gyermek iránt, élni a jogaival, és folyamatosan az igazság talaján állva rendelkezésre állni a gyermek számára. A mediáció vagy a józan megbeszélés jellemzően szintén nem szokott működni, mivel a valódi megoldásban az egyik fél ellenérdekelt. Érdemes továbbra is szerető szülőnek maradni, ami érzelmileg megterhelő feladat lehet a sok visszautasítás miatt.

A szülői elidegenítés megbízható vizsgálatára jelenleg Magyarországon nagyon kevés szakértő áll rendelkezésre, annak ellenére, hogy a bírói ítélkezés és látásmód változóban van, és a váltott gondoskodás intézménye egyre inkább teret nyer.

”Soha nem láttam borjakat, amelyek a bikát követték volna. A borjak mindig a tehenet követik. Ezért én mindig a mamáknál helyezem el a gyermekeket” - mondta a múlt század derekán egy családjogi bíró. Ma már vannak onnan borjak, akik a bikát követik.

Indexkép: Depositphotos.com