Hogyan kerülhető el a testvérféltékenység?

Az átalakulás, ami egy fiatal párt családdá változtat, nem zajlik le varázsütésre. Lépésenként megy végbe, fokozatosan, mikor közös otthonba kötöznek, elkötelezik magukat egymás mellett, majd lassan szülővé válnak, és kialakítják az új család szokásait. Jelentős állomása ennek a hosszú átalakulásnak, amikor az első gyermek mellé testvér érkezik. Ebben az időszakban központi kérdés, hogy sikerül-e a nagyobb gyerek féltékennyé válását elkerülni.

Érthető, hogy amíg csak egy gyermek van a családban, addig annak az egynek több törődés jut, mint amikor már  osztozni kell a szülők figyelmén. A kistestvér születésével „a nagy” új szerepbe kerül. Ő már nem „a gyerek”, ő onnantól „a nagy testvér”. Már nem egyedül őrá koncentrálnak a szülők, hiszen az új jövevény körül is sok a teendő. A szülők fáradtabbak, „a nagy” azt tapasztalja, sokszor kérik, várja ki  a sorát, legyen türelemmel. Ez gyerekként nem könnyű, sőt kifejezetten erőt próbáló. A család átalakulása a gyermek szemszögéből se zökkenőmentes, neki se könnyű megfelelni az új elvárásoknak. Sokan mutatnak a testvér érkezésekor kisebb visszaesést a fejlődésben, a szobatiszta gyermek újra bepisil, az önállóan járni tudó gyermek újra ölbe kéredzkedik. Nem alaptalan tehát a szülők félelme, vajon nekik sikerül-e elkerülni ezeket a nehézségeket. Bátorítanék minden szülőt, ne szorongjon emiatt! A nehézségek átmenetiek, 5 egyszerű szabály betartásával a féltékenység kialakulása  elkerülhető.

#1 Több érintés

Kutatások igazolják, hogy a kistesó érkezése után kevesebb testi kontaktus éri a nagyobb testvért. A szülei, akik eddig mindig csak őt simogatták, csak őt vették ölbe, most sokszor a kicsit dajkálják, amiből ő kimarad. Törekedjünk tudatosan arra, hogy a nagyobb testvér is sok simogatást, ölelést kapjon! Ne legyen kevesebb a kedves érintés a kicsi érkezése után, mint előtte. Az érintés megnyugtat, biztonságot ad. Ne vegyük ezt el a nagyobb gyerektől!
 

#2 Ne a testvérkét okoljuk!

Ha a nagy rosszul fogadja, esetleg hisztizni kezd amiatt, hogy várni kell, például mert előbb a kicsi fürdik, vagy mert anya épp a kicsit teszi tisztába, akkor ne a kistestvérrel indokoljuk, hogy az adott helyzetben miért kérünk türelmet. Elég indok az, hogy anya épp mást csinál, és amint befejezi, jön. Várni megtanulni elég nehéz egy kisgyerek számára. Ne nevezzük meg a nehéz helyzet forrásaként a kistestvért. Ahelyett, hogy „várj, míg a kistesódat megfürdetem” mondjuk inkább, hogy „még várj egy picit, mindjárt elrakom a kiskádat, és utána jövök”. Ahelyett hogy „nem látod, hogy a kicsit teszem épp tisztába?” mondjuk inkább „mindjárt elrakom a piszkos pelust, meg visszateszem a popsikrémet, és utána tudok jönni”. A helyzetről beszéljünk, a saját nehézségeinket ne kenjük a kisbabára.
 

#3 Idézzük fel, hogy a nagy is volt pici baba

Amikor a nagyobb testvér látja, hogy a kicsit ölbe vesszük, vagy bölcsőbe fektetjük, sokszor ő odasomfordál, ő is kéri – akár zavaró határozottsággal – hogy őt is vegyük fel, ő is hadd fekhessen a bölcsőbe. Sok esetben nem kerülhetjük el az elutasító választ, de nem mindegy, hogy miként  fogalmazunk. Ahelyett, hogy azzal indokolnánk az elutasítást, hogy „ő már nagy”, esetleg hogy „ne legyen már olyan buta, hogy ne értse meg, hogy ő már nem fér bele” vegyük észre, hogy kicsit ő is szeretne újra kicsi lenni, szeretené ő is megkapni azt a törődést, ami a kistestvérének jut (és ami nemrég még mind az ő osztályrésze volt). Miközben a türelmét kérjük, (a #2-nél leírt módon,) meséljünk neki arról, milyen volt, mikor ő volt ilyen pici. Részletesen meséljük el, milyen szokásai voltak, mit szeretett, mit nem, hogyan ringattuk őt akkoriban. Figyelemmel fogja hallgatni. Ajánljuk fel nyugodtan, hogy ha akarja, megmutatjuk neki az aktuális tevékenységünk végeztével, hogyan is volt az akkor. Sok közös nevetés forrása lehet, hogy ő majd nem fér bele a bölcsőbe. Ölbe venni se könnyű már. De ha partnerek vagyunk abban, hogy neki is jusson a kisbabás törődésből, elkerülhető a veszteségélmény, és hamarosan nem kéri már, hogy ő legyen a pici baba. Könnyű ráunni, és kényelmetlen is.
 

#4 Külön idő, és „nagyoknak való” programok

Legyen időről időre olyan, amire a nagy úgy készülhet, hogy az csak az övé. Nem kell katonás rendben hetente vagy kéthetente ilyen programnak lenni, abból csak újabb feszültség születne. Fontosabb a tudat, hogy lesz valami, ami csak az övé és a szüleié. Fontos, hogy beszéljünk róla, hogy a gyerek megtapasztalja, igenis továbbra is van, amikor ő van a figyelem középpontjában. Nem kell drága program, a közös készülődés a lényeg. Választhatunk olyan programot is, ami szinte kiváltságossá teszi őt, a nagyot. Elmehetünk együtt egy állatmenhelyre, és kivihetünk sétáltatni egy menhelyi kutyust. Egy baba ilyet nem csinálhat, ilyet csak a nagyok tehetnek! Mellesleg sok gyerekekre varázslatos  hatással vannak az állatok. Megbeszélhetjük jóelőre, mihez lenne kedve. Az eszmecsere eleve a nagyok kiváltsága. Mert velük már meg lehet beszélni. Mehetünk kettesben vagy hármasban. Gyűjthetünk gesztenyét, mehetünk biciklizni, míg valaki vigyáz a babára pár órán át. Olvashatunk egy „nagyoknak való” folytatásos mesét, mikor a kicsi alszik, és a nagy akár oda is bújhat hozzánk közben.
 

#5 Támogassuk a testvérek közti kapcsolat kialakulását

Engedjük, hogy a nagyobb testvér maga alakítsa a kapcsolatát a kicsivel. Ne szóljunk bele! Amikor csak lehet, engedjük őket együtt lenni. Szülőként annyi a feladatunk, hogy a veszélytől megvédjük őket. Nem baj, ha a nagy játszani akar a kicsivel. Maradjunk ott, vigyázzunk rájuk, de hagyjuk, hogy megmutogassa neki a játékait, megérintse, simogassa, vagy beszélgessen vele. Meg fogunk döbbenni, milyen hamar be tudja majd vonni a saját igazi játéktevékenységébe. Ne mondjuk, hogy nem lehet, mert a kicsi még kicsi. Ügyeljünk a biztonságukra, de hadd kísérletezzenek! Egy igazi kistesó nagyon klassz élmény, ha engedjük.
 

Fontos, hogy tisztában legyünk  vele, a fenti szabályokat csak az átmenet megkönnyítése érdekében kell következetesen alkalmazni. Az a folyamatos átalakulás, amin a család keresztülmegy, ki fogja alakítani az új rendet. Kialakul, hogy kire mikor jut idő, kitől mit várunk. A testvérféltékenységnek nevezett tünetegyüttes - ami az átrendeződés fájdalmát tükrözi, - akkor jelentkezik csak zavaró erővel, ha a nagynak nem könnyítjük meg a változások elfogadását.

Érdemes tudatosan foglalkozni az átmenet megkönnyítésével, hogy a nagyban ne ébredjen harag vagy elutasítás a kicsi felé. Érezze továbbra is a szülők figyelmét, szeretetét, érintését, támogatását és érdeklődését. Ha ezt érzi, nem fog hisztivel vagy „féltékenykedéssel” reagálni a kicsi érkezésére.

És ne felejtsük el, hogy a szakirodalom is ismer tipikus különbségeket a testvér mellett felnövő gyermek viselkedése és az egykék viselkedése között. Ez pedig éppen onnan ered, hogy aki testvér mellett nő fel, az apránként megtanul türelemmel lenni, el tudja fogadni, ha osztozni kell, és képessé válik arra, hogy odafigyeljen a sajátján kívül másvalaki szükségleteire is.

Érdekes, hogy amikor a harmadik vagy negyedik gyermek jön a családba, a testvérféltékenység már nem központi téma. Ott a nagyok már nincsenek egyedül. Eleve vannak testvéreik, edzettebbek, és könnyebben fogadják a változást. Az új kistestvér nekik közös kaland, már nincs szorongás, nem jelenik meg a kisemmizettség érzése. Akinek van testvére, annak már mindig van kivel megbeszélni az érzéseit, ő már kevésbé kiszolgáltatott. Ne féljünk a testvér érkezésétől, mert amikor lehetőséget adunk egy kisgyereknek, hogy testvér mellett nevelkedjen, akkor azzal erősebbé tesszük őt.
A változás megerősít akkor is, amikor kistestvér képében érkezik.

Princz Katalin konfliktuskezelési szakértő

fotó: depositphotos