SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A hangtani tudatosság szerepe óvodáskorban

Szabóné Vékony Andrea [cikkei] - 2020-10-19
Az olvasástanulás pozitív élménye és a jó olvasási teljesítmény hosszú távon kihat a gyermekek személyiségfejlődésére, a tanulási sikerességére, az új ismeretek megszerzésének ütemére, valamint azok feldolgozásának pontosságára. Az olvasástanítás óvodáskorban megalapozható különféle nyelvi játékokkal, amelyek a gyermekek számára örömet okoznak.
Hang-lépcső kiadványunkkal olyan játékos segédeszközt kívánunk adni az 5-7 éves gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, valamint szüleik kezébe, amelynek alkalmazásával játékos módon fejleszthetik a gyermekek hangtani tudatosságát, elősegítve ezzel az olvasás-írás tanulásának megalapozását.

 

Bevezetés

Az olvasástanulás pozitív élménye és a jó olvasási teljesítmény hosszú távon kihat a gyermekek személyiségfejlődésére, a tanulási sikerességére, az új ismeretek megszerzésének ütemére, valamint azok feldolgozásának pontosságára. Tágabb értelmezésben tehát az olvasási teljesítmény hatással van a felnövő generáció önérvényesítő képességére, a tudás felértékelődésére, illetőleg ebből következően a munkaerő-piaci sikerességre, az önálló egzisztencia megteremtésének esélyére.

Kiemelten fontos ezért segíteni a jövő nemzedékét úgy, hogy olyan tudás birtokába jusson, amely alkalmassá teszi az olvasás által történő információszerzés és -feldolgozás folyamatára. Az olvasástanítás óvodáskorban megalapozható különféle nyelvi játékokkal, amelyek a gyermekek számára örömet okoznak.

 

Mit is jelent a hangtani tudatosság?

Az olvasás/írás elsajátításához szükséges képességek, készségek közül kiemelkedik az ún. hangtani/fonológiai tudatosság. De vajon mi rejlik e fogalom mögött? A hangtani tudatosság nem más, mint a nyelv különböző egységeinek megtapasztalása, felismerése, azokkal való manipuláció, játék. Elemeit, alapvető feladatait megtaláljuk minden anyanyelvi fejlesztésben, csak sokszor nem feltétlenül tudatosan, szisztematikusan, egymásra épülve alkalmazzuk azokat.

A hangtani tudatosság tehát az a képesség, mellyel a mondatok szavakra, a szavak szótagokra, azok pedig hangokra bonthatók vagy éppen összerakhatók szótagokká, szavakká, mondatokká. Ez a képesség teszi lehetővé a hangokkal való kreatív játékot.

Az utóbbi évek kutatásai arra mutattak rá, hogy a hangtani tudatosság fejlettségének szintje meghatározó az írás és az olvasás elsajátítása szempontjából. Amennyiben a gyermek hangtani tudatosságának fejlődése nem megfelelő, mind az olvasás, mind pedig az írás elsajátítása nehézségekbe fog ütközni.

 

A hangtani tudatosság fejlesztése a Hang-lépcső című tréningprogrammal

Szerzőtársaimmal, Magyarné Várbíró Zitával és Szatmáriné Mályi Nórával közösen készített kiadványunkkal olyan játékos segédeszközt kívánunk adni az 5–7 éves gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, valamint szüleik kezébe, amelynek alkalmazásával játékos módon fejleszthetik a gyermekek hangtani tudatosságát, elősegítve ezzel az olvasás-írás tanulásának megalapozását.

A gyermekek ugyanis eltérő ismeretekkel, tapasztalatokkal érkeznek az iskolába, tehát nem azonos szintről kezdik meg az írás és olvasás elsajátítását. Ezeket a különbségeket az óvodai évek alatt jól kompenzálhatjuk. A családra és az óvodára is nagyon fontos szerep hárul az írásbeliséggel kapcsolatos modell-nyújtásban, valamint a későbbi olvasás-írás elsajátításához szükséges különféle képességek, készségek fejlesztésében.

Tréningprogramunkban elméleti megalapozással és rendszerezett, konkrét gyakorlatsorok párhuzamában mutatjuk be a hangtani tudatosság fejlesztésének lehetséges módozatait.

Játékos feladatokat tartalmazó könyvünket ajánljuk családok, óvodák, fejlesztő foglalkozásokat tartó szakemberek számára.

Tréningprogramunkban a hangtani tudatosságot 7 bázisterületen fejlesztjük:

  1. hallási figyelem és hallási észlelés
  2. mondatszintű tudatosság
  3. szószintű tudatosság
  4. szótagszintű tudatosság
  5. fonémaszint 1. (kezdőhang)
  6. fonémaszint 2. (műveletek)
  7. rímek

A tréningprogram egyes szakaszaihoz jól használhatók a „Hangtani tudatosságot fejlesztő memóriajátékok”. Jelenleg 4 típusa áll rendelkezésre.

Memóriajátékok

Ez a kártyajáték azért különleges, mert nem az azonos képek alkotnak párt, hanem az azonos nyelvi elemekkel, mint a szó kezdő hanggal, az utolsó hanggal, vagy az első és utolsó szótaggal állnak össze párokká. A játék abban segíti majd a gyermeket, hogy a hangtani tudatossága fejlődjön.

A nyelvi kreativitáson túl élvezetes játék formájában fejleszti a kombinációs készséget.

A játék szóanyagát úgy állítottuk össze, hogy a párok ne tartozzanak egy kategóriába/főfogalom alá, ne hasonlítsanak vizuálisan egymáshoz, törekedtünk az eltérő szótagszámra, ezáltal a gyermek a döntései során kifejezetten a hangtani tudatosságára, beszéde megfigyelésére tud támaszkodni. A gyermekek számára ismeretlen szavak elmagyarázásával a szókincs bővíthető.

Szükség esetén a játék felfordított/látható képekkel is játszható, ilyenkor mindvégig látják a gyermekek a képeket, így keresik a párokat.

A játékot akár egy játékos is játszhatja, ebben az esetben csak ő forgatja fel a kártyákat.

Felfordított memóriakártyák

Bővebb információ a Hang-lépcső tréningprogramról, valamint a kártyajátékokról a www.logopédia.hu weboldalon található (kapcsolat: info@logotech.hu).

 

Irodalom:

  • Első szótag azonos. Hangtani tudatosságot fejlesztő memóriajáték. Magyarné Várbíró Zita, Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra (2020), Logotech Kft
  • Utolsó szótag azonos. Hangtani tudatosságot fejlesztő memóriajáték. Magyarné Várbíró Zita, Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra (2020),  Logotech Kft
  • Első hang azonos. Hangtani tudatosságot fejlesztő memóriajáték. Magyarné Várbíró Zita, Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra (2020), Logotech Kft
  • Utolsó hang azonos. Hangtani tudatosságot fejlesztő memóriajáték. Magyarné Várbíró Zita, Szabóné Vékony Andrea, Szatmáriné Mályi Nóra (2020), Logotech Kft
  • Hang-lépcső. A Hangtani tudatosság fejlesztése 5-7 éves gyermekeknél. Magyarné Várbíró Zita–Szabóné Vékony Andrea–Szatmáriné Mályi Nóra (2019), Logotech Kft

 

Szabóné Vékony Andrea


Szabóné Vékony Andrea
Okleveles gyógypedagógus - logopédus

Elérhetőségeim:
Munkahely:
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézménye
             1221 Budapest, Szent István tér 1.
Honlap:
  • Logopédiai: http://logopédia.hu

  • SzóL-E? Szűrőeljárás óvodások logopédiai ellátására: http://szole.hu

  • (A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

    LEGOLVASOTTABB

    Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

    Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

    Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

    A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

    A ferde testhelyzetben való alvás előnyei

    A ferde testhelyzetben való alvás egy enyhén döntött fekvőfelület révén hasznosítja a gravitációt. Az ötlet nem újkeletű: bizonyos állatfajok és már az ókori egyiptomiak is felismerték, hogy a fej kissé megemelt helyzete sokszor előnyösebb. A modern tudomány pedig megerősíti, hogy a 3,5-5 fokos szöggel megemelt ágy segítheti a jobb alvást, a regenerációt és a méreganyagok eltávolítását.

    Fiatal édesanya tragédiája: agyvérzés következtében hunyt el a szülés után

    Megdöbbentő tragédia rázta meg a nyíregyházi közösséget: egy 22 éves kismama életét vesztette nem sokkal gyermeke születése után. Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják a hatóságok és az egészségügyi szakemberek.​

    Dráma az esküvőn: az oltár előtt esett össze a menyasszony

    Stressz, éhezés és a boldogító igen - avagy hogyan NE készüljünk a nagy napra.

    © 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
    Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
    ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
    A szerkesztő ajánlja