SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

9 mondat, amelyet gyermeked szeretne hallani tőled

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-09-12
Az alábbi rövid mondatok megalapozhatják a kiegyensúlyozott fejlődést és a harmonikus szülő-gyerek kapcsolatot.
9 mondat, amelyet gyermeked szeretne hallani tőled

1.    Szép vagy!

Jari Sinkkonen finn gyermekpszichiáter szerint a mai napig él az a rossz beidegződés a szülőkben, hogy a gyereket szabad dicsérni a jó teljesítményéért és a szorgalmáért, a külsejéért azonban nem, mivel ez felszínes gondolkodáshoz és önelégültséghez vezetne.
Ez nem igaz. A gyereknek fontos, hogy a kinézetéről is pozitív visszajelzéseket kapjon. Különösen sokat számít a kislányoknak az apjuk dicsérete, ez alapozza meg, hogyan gondolkodnak magukról nőként. Tehát apák, ne féljetek udvarolni a lányaitoknak!

 

2.    Mi a véleményed?

A gyerek nem vezetője a családnak, de véleménye lehet, és sokat jelent számára, ha ezt el is mondhatja. A döntést nem ő hozza, de könnyen elképzelhető, hogy hasznos meglátásai lesznek egy-egy témában.
Ha pedig olyasmivel áll elő, ami akár anyagi okokból, akár más miatt nem megvalósítható, értelmesen magyarázzuk el neki az okokat. Ezáltal megtanul kompromisszumot kötni, és nem érzi úgy, hogy semmibe van véve a családban.

 

3.    Ne haragudj!

Nem létezik olyan család, amely a nap 24 órájában folyamatosan a béke szigete lenne. Az együttélés sok konfrontációval jár, és néha mi, felnőttek sem reagálunk tökéletesen. Ezzel nincs baj, emberek vagyunk, de fontos, hogy ilyenkor képesek legyünk a gyerektől is bocsánatot kérni. Ezzel nem csak egy gesztust teszünk felé, hanem számára is természetes lesz, hogy hibázás esetén elnézést kérjen másoktól.

 

4.    (Már) Nem haragszom rád!

Hasonlóan fontos, hogy ne csak elnézést kérni, hanem megbocsátani is tudjon a gyerek, és ehhez is mi szolgáltathatjuk számára a legjobb példát. Haragudni szabad, ám a dühöt egy idő után el kell engedni, főleg, ha a másik valódi megbánást tanúsít. Miután megbeszéltünk egy-egy kényes szituációt, ne felejtsük el szavakkal is egyértelművé tenni a gyermek számára, hogy nem vagyunk már mérgesek rá.

 

5.    Büszke vagyok rád!

Minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor büszke lesz a gyerekére, de sokan nem mondják ezt ki nyíltan. „Úgyis tudja, nem fontos” – gondolják.
Pedig fontos. Felnőtt emberek is keserűen tudják visszaidézni, hogy mennyire vágytak volna a szüleik elismerésére, de ezt soha nem kapták meg. Hogy mennyit számított nekik, amikor apjuk egyszer az életben – például a diplomaosztójukon – kifejezte a büszkeségét. A te gyerekednek ne kelljen évtizedeket várni erre a pillanatra!

 

6.    Köszönöm, hogy elmondtad!

Ha a gyermek megtisztel a bizalmával, és beavat néhány kellemetlen titkába, eszünkbe se jusson megszidni értük. Hiszen ez azt jelenti, hogy jó úton járunk: bízik bennünk annyira, hogy meg meri osztani, ami a szívét nyomja. Ezért ha elmeséli akár valamilyen helytelen cselekedetét – például hogy csúfolt valakit az iskolában vagy elemelt egy apróságot a barátjától – akár valami olyan élményét, amit kínosnak tart, az első és legfontosabb, hogy köszönjük meg a bizalmát. Utána dolgozhatunk együtt a megoldáson, folyamatosan olyan légkört fenntartva, amelyben más alkalommal is meg fog tudni nyílni.

 

7.    Megmutatod, hogyan csináltad?

A gyerek számára az egyik legnagyobb elismerés, ha a szülő érdeklődik a dolgai felől. Akkor is érdemes kíváncsiságot mutatni, ha amúgy a téma nem a mi világunk – például megkérni a gyereket, mutassa meg, hogyan játszik a telefonján.

 

8.    Vicces vagy

A gyerekek a maguk módján általában igencsak szórakoztatóak. Még ha poénjaik színvonala nem is mindig éri el az általunk elvárt szintet, érdemes néha újra felvenni a gyerekszerepet, és együtt nevetni velük. Egy-egy közös nagy viccelődés után már ritkán fordul veszekedésbe az este.

 

9.    Örülök, hogy velünk vagy.

Erősítsük meg benne, hogy boldogok vagyunk, hogy őt kaptuk az élettől. Mondjuk el minden nap, főleg a nehéz időszakokban. A gyereknek is tudnia kell, hogy lehetnek nehézségek, olykor akár mehetünk is egymás idegeire, de ettől függetlenül ő a legnagyobb ajándék, amelyet kaphattunk a sorstól.

Kapcsolódó cikkeink:

29 mondat, amit minden anyuka elmond minden egyes nap

7 fontos mondat, amit minden gyereknek hallania kell, hogy egészségesen fejlődjön

8 mondat, amit soha ne mondj a gyerekednek!

7 biztató mondat, amit inkább ne mondj egy tinédzsernek

Kép: pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja