A fent ismétlődő jelenet kapcsán a szülőben joggal merülhet fel számtalan kérdés:

• Miért nekem kell a gyerek leckéjével foglalkoznom?
• Hogyan segítsek neki a tanulásban?
• Megírjam helyette/vele a leckét?
• Kérdezzem ki?
• Hogyan tudom rávenni arra, hogy magától is leüljön tanulni?

(Természetesen számtalan - az iskola és a közoktatás felelősségét firtató - kérdés is felmerülhet a szülőben, de most inkább arról szeretnék beszélni, hogy mit tehet a szülő a saját hatáskörében.)
 

Nézzük tehát a lehetséges megoldásokat!

Szülői önvizsgálat

Mielőtt bármi gyakorlati megoldásba kezdünk, érdemes szülőként azt tisztáznunk magukban, hogy miért fontos számunkra a gyerekünk jó tanulmányi előmenetele. Mert tőlünk is elvárták? Mert én már az ő korában rég egyedül tanultam, ráadásul sokkal jobb eredményeket hoztam? Vagy talán azért, mert én "nem vittem sokra", és nem szeretném a gyerekemnek ugyanezt a sorsot? Esetleg én nem voltam elég okos/szorgalmas ahhoz, hogy orvos legyek, de majd ő teljesíti az álmaimat? Vagy nem vagyok jó anya, ha a gyerekem nem teljesít elég jól?

Nagyon fontos a szülői elvárások őszinte tisztázása. Mert ha arra jutok, hogy a jó eredmények elvárása mögött saját motivációk húzódnak, akkor azzal érdemes kezdenem valamit, és ebből nyugodtan kihagyhatom a gyereket.
 

Családi minta

Másodjára érdemes azt is végiggondolni, hogy a tanulással, művelődéssel kapcsolatban milyen mintát lát otthon a gyerek. A szülei is rendszeresen olvasnak, folyamatosan képezik magukat? Vagy azt hallja a gyerek, hogy "fölösleges a tanulás, mit érsz manapság egy diplomával?" Esetleg az egyik szülő arra büszke, hogy életében két könyvet olvasott el, és úgysem számít a műveltség? Ez utóbbi két esetben nehéz elvárni a gyerektől, hogy az egymásnak ellentmondó üzenetek között eligazodjon, és lelkesen vesse bele magát a tanulásba. Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a szülők a hozzáállásukkal mintát mutassanak arra, hogy a tudás igenis fontos érték, érdemes a megszerzéséért dolgozni. Ennek hiányában nehéz lesz a gyereket tanulásra motiválni.
 

Milyen belső tényezők gátolják a gyereket a tanulásban?

Egy gyereknek irtó nehéz a tanulásra koncentrálnia, ha a belső energiáit más egyéb problémák kötik le: például csúfolják az osztálytársai, pikkel rá a tanár, válnak a szülei, esetleg éppen fülig szerelmes. Sajnos nagyon sok igen jó képességű diák azért nem képes teljesíteni a suliban, mert a belső gondok minden energiáját felemésztik. Szülőként nem ártana tudnunk, hogy mi foglalkoztatja a gyerekünket. Ezt azonban csak akkor fogja elmesélni, ha nyugodt, békés, elvárásoktól, ítélkezéstől mentes légkört teremtünk. Ha a mindennapok része, hogy rágjuk a gyerek fülét amiatt, hogy miért nem tanul, kicsi az esélye annak, hogy elmeséli, mi nyomja a szívét.
 

Külső, zavaró tényezők elhárítása

Felnőttként is nehéz jó munkát végezni úgy, hogy folyamatos körülöttünk a zaj, vagy egyfolytában pityeg a telefonunk, mert ilyen-olyan üzenet érkezett. Nincs ezzel másként a gyerek sem. Persze, sokan vannak, akik szívesen tanulnak úgy, hogy közben zenét hallgatnak, de az okostelefon pityegése, a barátok üzenetei rendre megszakítják a tanulás folyamatát. Tisztában vagyok vele, hogy piszok nehéz egy kamasz gyereknek elmagyarázni, hogy jobb lenne, ha kikapcsolná a telefonját, amíg tanul, de érdemes futni vele néhány kört. A ráparancsolásnál itt is többet ér a szelíd beszélgetés, rávezetés.
 

Hogyan lesz a gyereknek belső motivációja?

Szülőként általában az a vágyunk, hogy a gyerekünk magától és lelkesen üljön le tanulni, önállóan írja meg, tanulja meg a leckét. Csakhogy ez nem megy magától, segíteni kell neki. A vegzálás, nógatás csak elmérgesíti a viszonyt, és a tanulást sem segíti. Akkor mégis mitől lesz motivált a gyerek? Számtalan gyerek-szülő mediációm tapasztalata, hogy a gyerek nyíltan kimondja: "a tanulás az én döntésem kell hogy legyen. Attól, hogy te nagyon akarod, én még nem biztos, hogy tanulni fogok. Akkor tanulok, amikor én akarok." Általában az is ki szokott derülni, hogy a gyerek akkor akar tanulni, ha érdekli a téma, szereti a tanárt, vagy éppen javítani akar az osztályzatán, mert már neki is ciki a rossz jegy. Esetleg el akar érni egy számára fontos célt: bejutni egy kiválasztott iskolába, megtanulni egy nyelvet, mert használni akarja a neten.

A szülő úgy tud segíteni a belső motiváció megtalálásában, ha beszélget a gyerekkel a céljairól. Mi szeretne lenni, ha felnő? Mi kell ehhez? Hogyan lehet a vágyott célt elérni? Melyik tantárgyakra lesz szüksége ahhoz, hogy tovább tudjon tanulni? Ha van egy nagyon utált tantárgy, akkor annak a tananyaga hogyan lesz hasznos számára?
 

Fokozatosan engedjük át a tanulás felelősségét

Természetesen egy kisiskolásnak még segítségre van szüksége ahhoz, hogy kialakuljon a tanulással szembeni kötelességtudata, önfegyelme. A szülő azzal segítheti őt, hogy együtt megtervezik a tanulás folyamatát. Hasznos, ha együtt - nem számon kérő stílusban átbeszélik a következőket: Mit kell holnapra tanulni? Mi ebből a legnehezebb? Kezdhetjük azzal? Mit gondolsz, mennyi időre van ehhez szükséged? Mennyi időt vesz igénybe az összes házi megírása? Mikor szeretnél szünetet tartani? Mit gondolsz, mikor érdemes nekifognod a tanulásnak? Én szóljak, vagy beállítod magadnak a telefont?

Ha ezeket kicsi korában megtanítjuk neki, megtanulja strukturálni az idejét, és elkezd felelősséget vállalni a dolgaiért.
 

Legyünk ott biztos támaszként!

Fontos, hogy a tanulással kapcsolatban is olyan biztonságos támaszt adjunk neki, hogy tudja, egy-egy kudarc, rossz jegy esetén nem megalázásra, megszégyenítésre, netán fenyítésre számíthat tőlünk, hanem megértésre, támogatásra. Ha rossz jegyet kap, érezzünk együtt vele, értsük meg a szomorúságát, csalódottságát, és próbáljuk meg együtt megkeresni a kudarc okát! Mi nem sikerült? Hogyan lehet legközelebb jobban csinálni? Mit tud tenni azért, hogy kijavítsa a rossz jegyet? Jó, ha sikerül vele megértetnünk, hogy a kudarc része a célért folytatott küzdelemnek. Nem azt jelenti a rossz jegy, hogy ő buta! Azt jelenti, hogy nem jól készült fel, nem szánt rá elég időt, és legközelebb jobban fog menni.

Értékeld a teljesítményét!

Nagyon jó lenne, ha a szülők megtanulnának jól dicsérni! A gyerek nagyon is pontosan érzi a gépiesen odavetett "ügyes vagy"-ból, hogy e mögött nincs igazi elismerés. A jó dicséret mindig konkrét, és a befektetett energiát dicséri. Vagyis meg lehet dicsérni a gyereket egy hármasért is, ha láttuk azt, hogy az előző napokat a matek gyakorlásával töltötte. Mert erőfeszítést tett és küzdött. Ebben az esetben például így hangozhatna a konkrét dicséret: "Nagyon örülök annak, hogy láttam, mennyi erőfeszítést tettél azért, hogy jó legyen a dolgozatod. Büszke vagyok a kitartásodra." Lehet, hogy nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, ilyenkor megkérdezhetjük: "te elégedett vagy ezzel az eredménnyel?". Ha nem, akkor elkezdhetünk beszélgetni arról, hogyan csinálhatja jobban.

Ha végképp elakadtatok

Vannak olyan helyzetek, amikor a szülő úgy érzi, hogy végképp elakadtak. Például azért, mert a tanulás miatt már annyira elmérgesedett a viszony, hogy amint az iskola szóba kerül, azonnal kitör a veszekedés. Ilyenkor érdemes egy szülő-gyerek mediátort felkeresni, akinek a segítségével egy-két óra alatt ki lehet húzni a feszültség méregfogát.

Ha viszont azt látjuk, hogy a gyereknek súlyos lemaradásai vannak egy-egy tantárgyból, akkor érdemes egy olyan magántanárt fogadni, akivel a gyerek szívesen tanul együtt, aki képes őt motiválni. Érdemes beszélgetni az iskolai tanárral is, akivel - jó esetben - lehet beszélgetni arról, hogyan tudna a gyerekünk felzárkózni, milyen lehetőségei vannak a javításra, esetleg vannak tanulásmódszertani ötletei is.

Indexkép: pixabay - paperelements