SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Apunál is, Anyunál is otthon vagyok Én !

Családinet [cikkei] - 2005-06-26
Hiába vártam Váradi Hetti cikkének címe alapján, hogy megtudhatunk valamit a közös felügyelet mellett és ellen szóló érvekről, valódi mikéntjéről, a gyermek szemszögéből - hiszen igazán csak ez az egy szempont lenne fontos. Réka, akit szívesen megismernék, bizonyára már felméri, jobb volt-e neki így felnőni, mint az elavult "múltszázadi" modell szerint, ahol az egyik szülőből jelentős vagy teljes hiányt szenvedett volna.
Apunál is, Anyunál is otthon vagyok Én !
A közös felügyelet a gyermek joga.
 
Mivel a szülők a házassággal együtt eleve vállalják azt, hogy a születendő gyermekeket közösen nevelik fel, semmi értelme annak, hogy a válás során ezt a szándéknyilatkozatot meg kelljen ismételniük. De az Európai Úniós elvek ennél tovább mennek: a gyed/gyes (as parental leave) illetve a munkaidőn túli gyermeknevelés, házimunka tekintetében egyenlő és azonos jogokat és kötelezettségeket ró a két szülőre és semmilyen nemi megkülönböztetést nem tűr meg - mégpedig függetlenül attól, hogy a szülők házasok (voltak) vagy nem. Ettől természetesen a házasság intézménye nem szűnik meg.
 
Nyilvánvaló, hogy ma már nem elvárás az anyával szemben, hogy otthon főzzön és egyszemélyben gondoskodjon a gyermekekről, vagy rendelkezzen az ehhez szükséges képességekkel. Ugyanígy az apa sem csupán a pénzt keresi, akinek a gyermeknevelésben való részvétele, gyermekeihez fűződő apai érzelme opcionális, vagy éppen mellőzendő.
 
Már lezajlott társadalmi változásokon alapul az EU szemlélete***.
Azon túl, hogy 2004-ben a belépésünkkel elfogadtuk, a közös felügyelet szükséges velejárója a nők, anyák egyenlő bánásmódjának és foglalkoztatásának a társadalomban.
Ez elől pedig a XXI. századi Magyarországon már nem lehet visszakozni, hiszen törvénybe van iktatva.
 
Hiába vártam Váradi Hetti cikkének címe alapján, hogy megtudhatunk valamit a közös felügyelet mellett és ellen szóló érvekről, valódi mikéntjéről, a gyermek szemszögéből - hiszen igazán csak ez az egy szempont lenne fontos. Réka, akit szívesen megismernék, bizonyára már felméri, jobb volt-e neki így felnőni, mint az elavult "múltszázadi" modell szerint, ahol az egyik szülőből jelentős vagy teljes hiányt szenvedett volna.
 
A cikkben vastagon szedett kijelentések tehát se nem törvények, se nem törvényszerűségek, hanem az EU szemmel ma már egyértelműen elavult és apákkal szembeni előítéletektől színes jogalkalmazás túlérett gyümölcsei. A bíróságok ugyanis sokszor még nem vállalják fel a szülői egyenlőség elveit.
 
Csak egy példát említve, a közelmúltban egy apuka a bíróságon kérte, hogy gyed/gyes-re mehessen 1,5 éves kislányával, mert az anya a vállalt teendőket tartósan napi 10 órában dolgozó idős, szakképzetlen háztartási alkalmazottra bízta, állandóan költözött és a kapcsolattartást is akadályozta.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a pervezetéssel döntött: kivárta, hogy a gyermek betöltse a 3 éves kort, így már az apai gyed/gyes mérlegelése nélkül hozhatott ítéletet az anya javára, annak ellenére, hogy időközben beléptünk az EU-ba. Kérdés, hogy a gyermek fejlődésében, pl. apai kötődésében milyen nyomokat hagyott ez a másfél év szülőhiány ? Felelős-e valaki azért, hogy a helyzetet "rosszul viselő" apának az elhúzódó per utolsó napján felmondtak, pedig munkahelye korábban Családbarát címet kapott ?
 
Az úniós elvek és a közös felügyelet egyre szélesebb körű alkalmazása állami feladat. Mivel gyámhatósági szinten ezek új fogalmak, várhatóan továbbképzésre lesz szükség,
hiszen a gyarapodó esetek végrehajtása során a szülők együttműködésének megőrzése,
a közös felügyelet életképessége és a Gyámhatóság szakértelmén és pártatlanságán is múlik majd.
 
Addig is, amíg a gyermekek két szülő iránti jogait itthon is törvény biztosítja, tekintsünk előre és barátkozzunk meg az Európai Úniós elvekkel.
 
 
*** Részletesebben olvasható a Európa Tanács 2000/C218/02 határozatában, mely Magyarországra is vonatkozik.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja