SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Anya, ne kiabálj!! Megoldások családi kommunikációra

Frank Orsolya [cikkei] - 2015-02-19
"Lesz csend, vagy én hallgassak??!" - rikácsolta anyám, ha valamiért sírtam, bőgtem, bömböltem, mert akartam, nem akartam, fájt, nem engedték, muszáj volt, vagy más efféle. Ez valójában egy hajdúsági szólás, de hiába hallottam megannyiszor, a logikáját nem értettem, s ez nem hagyott nyugodni. Hát persze - gondoltam három, négy, hat, nyolc évesen - persze, hogy az lenne jó, ha ő hallgatna, borzasztó, ahogy kiabál és a koponyámat recsegteti a hangja! De végül mindig bölcsebbnek tűnt, ha elcsöndesedem és eltakarodom.
Anya, ne kiabálj!! Megoldások családi kommunikációra

Egyszer aztán a gyermeki felfedező szellem nem bírta tovább. Bármin tört is ki a balhé, mindegy már, de megint ott rezgett a levegőben a magas cén a mondat: - Lesz csend, vagy én hallgassak?! Én pedig a tudományos kutatók halálmegvető bátorságával és végtelen kíváncsiságával csöndesen odatettem: "- Hallgass te." És vártam a hatást. A hangomban nem volt semmi pimaszság, semmi dac, a hangsúly is szinte kérdő. A következő pillanatban azt hittem, leszakad a fejem... anyám tenyere kemény volt, mint a péklapát. A kísérlet tehát lezajlott, az eredmény a papírformát igazolta. És így az alföldi szólás logikája is fénylően világossá vált.
 

Mit köszönhetek a Gordonnak?

Pedig az anyám szeretett engem, s miközben – népes családom más tagjaival együtt – bőséges szellemi és lelki táplálékban részesített, hajdúsági képes beszédének egyéb szóvirágait kimondottan élveztem. Ha valakire haragudott, azt mondta róla, „az égen csinálj házat, ott is a sarokba!” Ezt is mindig élénken elképzeltem, ahogy már az ember ovis korában szokta. Egyébként ötévesen azt is szentül hittem, hogy a popsim azért van, mert azon keresztül zajlik a nevelésem. Az egy erre szolgáló szerv vagy testtáj. Ilyen volt akkortájt a nevelés.

Az én gyerekeim már másként tudják – mert szerencsére én még időben elkerültem „a Gordonba”. Alighogy megszülettek, én már ott ültem a  csoportban és tanultam a mást. Ezért is lehet, hogy nekem a Gordon több, mint amit a hivatalos leírások közölnek: „a konfliktusmegelőző kommunikáció módszere”, „a nyertes-nyertes igényegyeztetést szolgáló modell”. Ez is mind színigaz. De majd húsz év gordonos  tapasztalata után, megannyi gordonos szülőképzésen átment kliensem ismeretében és két „Gordonban nevelkedett” saját gyermekemet figyelve ma már azt is mondom:  a gordoni kommunikációs modell valójában az elemi jómodor, a tisztelettudó, tapintatos, udvarias és ésszerű emberi érintkezés ábécéje. Gordon rendszere áttekinthető és tanulható, kellő gyakorlás után pedig ugyanúgy vérünkké válik, mint a kérem-köszönöm. Ezért elévülhetetlen, és ezért nélkülözhetetlen.
 

Hogyan formálja a Gordon a személyiséget?

A rendszer „mellékhatásai” oly módon építik a személyiséget és szocializálják pozitívan a gordonos kommunikációban nevelkedő gyermeket, hogy az életre szóló előnyhöz juttatja őt bármilyen társas helyzetben. Aki így nevelkedett, azzal könnyű együtt élni, könnyű együtt dolgozni.

A Gordont használó felnőtt vagy gyerek úgy tud érvényt szerezni saját igényeinek, hogy közben jól illeszkedik a társas közegbe, senkinek nem tapossa le az igényeit és érdemi figyelemmel tud mások felé fordulni. A Gordont használó felnőtt vagy gyerek tud beszélni és tud meghallgatni. Nem lehet akármit lenyomni a torkán, viszont tiszta szível fog együttműködni ott, ahol ennek az értelmességéről meg van győződve. Kifejezőkészsége meghaladja társaiét, érzelmi intelligenciája és önismerete fokozottabb, könnyen eligazodik komplex társas helyzetekben.
 

Hogyan nevelhetünk másként, mint ahogy minket neveltek?

Szülői készségeinket nem génjeinkben örököljük – a szülői készségek tanultak. De ez nem tudatos tanulás, hanem egy mélyen tudattalan, automatikus másolás, amely életünk első percétől jegyzi, mikor hogyan bántak velünk saját szüleink. Amikor anyánk azt mondta: „Ne nyúlj hozzá! Miért? Mert azt mondtam!”, akkor két dolgot tanultunk: egyrészt, hogy ne nyúljunk hozzá; másrészt hogy ezt így szokás mondani. Hát persze, hiszen az idegrendszer számára ez így a legegyszerűbb, leggazdaságosabb. Az ember genetikája azt diktálja: úgy nevelj, ahogy neveltek. Olyan automatikus ez szinte, mint az anyanyelv. Ezért visszük és adjuk tovább szolgai utánzással szüleink nevelési programját, akár jó, akár rossz.

Ugyanakkor az ember – és a világ minden élőlénye közül egyedül az ember – képes arra is, hogy viselkedési programjait tudatosan átírja. Képesek vagyunk felfigyelni azokra a programmondatokra, amelyek rendszeresen bajba sodornak, ártanak magunknak vagy a szeretteinknek, és képesek vagyunk újat tanulni helyettük. Ez nem könnyű, de nem is olyan nagyon nehéz. Mindenkor meghálálja magát, és lehet egészen szórakoztató is. Az első lépés pedig minden ilyen átírásnál: a tudatosítás.
 

Mit lehet elérni a Gordon-módszerrel?

A Gordon-csoportban a szülők, felnőttek tanulják meg azt a kommunikációs készség- és eszköztárat, amellyel békességet tudnak teremteni a családi rendszerben és gyerekükhöz közelebb tudnak kerülni, vagy elkerülni, hogy akaratlanul is elvadítsák maguktól őket. Kapcsolatuk annyira megerősödhet, hogy az – kellő hozzáértés mellett – majd a serdülőkort is  át tudja vészelni.

A gordonos szülői kommunikáció fejleszti a gyerek empátiáját, együttérzését másokkal; ugyanakkor megtanítja, hogyan érvényesítse saját érdekeit – társadalmilag elfogadható, etikus formában. A gordonos kommunikáció rávezet, hogyan hallgassunk és értsünk meg másokat – és arra is, hogyan halljuk meg saját belső hangjainkat és álljunk ki magunkért. A Gordont jól használó ember megtanulja megérteni, hogy őt magát mi bántja, mi rejlik tompa, zavaros rossz hangulatai mögött, mire van igazából szüksége. És az is elsajátítható, hogyan vezesd rá mindenkori társadat, partneredet, hogy ő is megtalálja, istenigazából mi bántja, és azt mi oldaná, más szóval: mire van szüksége. A Gordon megtanít már-már pszichológusi hatékonysággal meghallgatni másokat, és megtanít jó erős határokat állítani saját igényeid szolgálatában. Leszoktat a mártír-tempókról és a túlzott áldozatvállalásról csakúgy, mint a gorombaságról és a gúnyról és megtanít, hogy nem bűn kimondani, mit szeretnél – ha úgy mondod, ahogyan Gordon tanítja. Sőt: igazán tiszta, korrekt, jó kapcsolataid csak akkor lesznek, ha megtanulsz felelősséget vállalni azért, amire neked van szükséged ahhoz, hogy jól legyél, jól tudj működni minden veled élő hasznára és örömére. Ha megtanulod felnőtt módon, higgadtan és tárgyalásképesen kifejezni, mit szeretnél: aztán (vagy az előtt) jöjjön a másik, és mondja ő is. „Ja, így könnyű!” – gondolja majd a férjed, feleséged, ha elkezdesz így kommunikálni. Te meg majd csodálkozol, hogy így is lehet? Ezt a sok segítséget, könnyítést, támogatást mind megkaphatom?

A Gordon akkor nyer értelmet, ha tudomásul vesszük: boldognak lenni kötelesség magunk és a velünk élők iránt. A családnak és a társadalomnak a boldog, egészséges, sugárzó, önazonos, alkotó és munkakedvvel telt emberek vannak hasznára, akik családjukban őszinte örömöt lelnek.
 

Gorombaság vagy Gordon

Azzal kezdtem: a Gordon nem más, mint az udvarias, ésszerű, kulturált kommunikáció ábécéje. Szomorú aktualitást ad ennek egy általános megfigyelésem, amelyet sok-sok szülő ismerete alapján szűrtem le. Fáj kimondani, de kiindulópontként elkerülhetetlen: mi magyarok, szülőként és tanárként, jelentős arányban és legjobb szándékaink ellenére gorombán beszélünk gyermekeinkkel. Nyersen, durván, sértőn, gunyorosan. Ironikusan, fölényesen, élcelődőn, hirtelen, élesen. Sőt: hangosan, ércesen, reszelősen, vakkantva, esetleg ordítva, kiabálva, rikácsolva, nyafogva vagy sírva. Nincs szülő, aki ezen vétkek egyikébe valamikor bele ne esne. Az vesse rá az első követ…

De attól ez még nem … És ha megszüntetni nem is, de visszaszorítani lehet és érdemes.
 

Játsszunk!

Ezért most – első lépésként – egy könnyű, vicces és kicsit gonosz játékra hívom az olvasót. Használjuk ki, hogy másokat kritizálni sokkal könnyebb, mint saját magunkat! Kérem tehát, hogy vásároljon egy aprócska noteszt (az okostelefon is megteszi), és kezdje el fölírni, összegyűjteni mindazokat a mondatokat, amiket másoktól hall (iskolai folyosón, szülőktől, napközis tanárnéniktől, buszon, villamoson, hipermarketben), ahol szülők és nevelők gorombán, bántón, metsző gúnnyal, tiszteletlenül, rombolón szólnak a gyermekeikhez, gyermekeinkhez! (Ebéd után elpilledt kisfiúnak a menzán: - Megmozdulsz végre, kisfiam, vagy külön kérvényt nyújtsak be?!...) Gondoljunk bele, hogyan esnek ezek a mondatok nekünk, amikor felnőtt fejjel megkapjuk kórházban, közintézményben, vagy akár gyermekeink tanáraitól! („Hogyan vizsgáljam meg ketteske, ha még csak most ássa elő a TB-kártyáját?? Nem volt ideje, amíg a folyosón üldögélt?!”) Füleljünk és jegyzeteljünk – most még nem kell saját magunkat figyelni! Semmi kétség, hogy ha mások bántó mondatait összeírjuk, a saját beidegződéseinkre is fájdalmasan kiélesedik majd a fülünk!
 

Bocsássunk meg magunknak és másoknak!

Sose feledjük: aki ezeket a mondatokat mondta, ezeket kapta maga is, amikor 1, 2, 4, 8 vagy 14 éves volt. Bocsássuk meg neki: hiszen mást mondana, ha másban nevelkedett volna. És ha már eljutottunk a tudatosításig – bocsássunk meg magunknak is! Ha már elkezdted a tudatosítást, elindultál a programváltás útján, téged illet a legnagyobb leismerés. Mindig lenyűgöz és csodálatra késztet, ha olyan emberrel találkozom, aki isten tudja, hány nemzedék láncolatában továbbadott rossz mintái alá húz egy vastag vonalat és azt mondja: innentől másként lesz. Számomra ők a tudatosság hősei, ember mivoltunk megtestesítői.
 

Mit kínál ez a cikksorozat?

Az itt következő cikksorozatban interaktív, szórakoztató és közérthető formában végigvezetem az Olvasót a gordonos kommunikáció csínján-bínján. Ez a fajta leírás nem feltétlen alkalmas arra, hogy az olvasó egy életre áthangolja a saját kommunikációját. A Gordon nem elmélet, hanem készség. A gyakorlatban kell megtanulni, ugyanúgy, mint bármely új nyelvet. Ezért képezett ki ezer meg ezer oktatót világszerte a Gordon Training International – s ennek nyomán az F. Várkonyi Zsuzsa alapította Budapesti Gordon Iskola. Ezért indulnak ma is Gordon-csoportok. Arra viszont feltétlen jó egy ilyen „online tanfolyam”, hogy az olvasó meglássa, mit kínál ez a módszer; és esetleg el is csíphessen belőle azonnal beváltható hasznos ötleteket. Ha pedig még ahhoz is kedvet kap, hogy beiratkozzék egy Gordon-csoportba, akkor a cikkek olvasása nyomán megsokszorozódik a csoporton való részvétel hasznossága, eredménye.  Jó olvasást, jó szórakozást, az induló Gordon-csoportokat illetően pedig figyelje a Családineten a http://arete.hu/ hirdetéseit. 

A cikk 2. része: 

Frank Orsolya


Frank Orsolya
Pszichológus, családi kommunikációs szakértő

Pszichológus, Gordon-instruktor
CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING

Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer?

Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel.
Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt:
Elérhetőségeim:
E-mail: posta@arete.hu
Honlap: http://www.szeresdjol.hu
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja