SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Óvodafejlesztés Győrben, 420 millió forintból

Családinet [cikkei] - 2014-03-19
Összesen 420 millió forintos fejlesztést hajt végre Győrszentiván városrész egyik óvodájában a kisalföldi megyeszékhely önkormányzata.
Óvodafejlesztés Győrben, 420 millió forintból

Pályázati úton és saját finanszírozású a befektetés
    
Tájékoztatásuk szerint e célra 200 millió forintot nyertek el a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán, amit 220 milliós saját forrással egészítettek ki.
 
Az általános iskolában működő csoportok az új óvodába költözhetnek majd

A beruházás eredményeként a Sugár úti óvoda alapterülete a jelenlegi 200 négyzetméterről 1200 négyzetméterre bővül, így ide költözhet az a két részleg, amelyik egy-egy helyi általános iskolában működik, az ottani férőhelyek számát csökkentve.
 

Győrszentiván nő a gyerekek száma
   
"Győrszentiván a város egyik dinamikusan fejlődő településrésze, amelynek lakosságszáma is jelentősen növekedett. Sok a beköltöző fiatal család, így a gyerekek száma is folyamatosan nő. Emiatt kellett már az elmúlt években is megoldani a férőhelybővítést, amire most, a sikeres uniós pályázat és az önkormányzat támogatása révén végleges megoldást tudtunk találni" - idézi a közlemény Borkai Zsolt polgármestert (Fidesz-KDNP), jelezve: az év végére lezáruló fejlesztés eredményeként teljes egészében akadálymentesítik a létesítményt.

Forrás: MTI
Fotó: grey_beard - pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja