SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mi lesz ebből a gyerekből? Megmondja a Gua-szám!

Talán Katalin [cikkei] - 2012-09-05
Sokszor álmodozunk azon, vajon ha felcseperedik gyermekünk, mi lesz vele, jól választ-e, illetve jól választunk-e, mert valljuk be, igen erőteljesen irányítjuk sokszor az általunk jónak vélt irányba. Aztán persze ha úgy esik, csodálkozunk, hogy miért nem azt teszi, miért nem abba az irányba halad, amit mi jónak vélünk.
Mi lesz ebből a gyerekből? Megmondja a Gua-szám!

Sokszor nem vesszük figyelembe, hogy milyen alapvető tulajdonságokkal született gyermekünk, s ha mi azt éppen helyesnek is vélnénk, ő mégsem teszi azt.

Gondolkodjunk el egy percre, lehet, hogy nem az ő készülékében van a hiba, csak mi szeretnénk átprogramozni!

Kérem, olvassátok el ezt a kis elemzést, amit a feng shui asztrológia ad, hátha bölcsek lesznek tőle.

A gyermek születési idejéből számolunk ki egy gua számot, amit magyarra fordítva sors számnak mondhatunk, ebből már sok tanulságot levonhatunk, de természetesen a mélyebb elemzéshez, több adatra és főleg jóval több időre van szükség, hogy kiforrott elemzéshez jussunk. Szerintem ez a rövid kis leírás is sokat segíthet!

Lássuk a rövid elemzéseket:

1-es gua, víz elemű gyermek

A víz egyik fő tulajdonsága a felfedező természete, mindig a következő lehetőségeket keresi, hogy a tengerhez, a világhoz közelebb kerülhessen. Sok, ezen elemben született gyermek született felfedező.

De a víznek mindenképpen valamiféle tartályra is szüksége van, ami lehet pohár, vagy folyómeder is a természetben, a mi esetünkben persze a szülők is azok. E nélkül, ez a szabad-szellemű és természetű gyermek, kaotikusan fegyelmezetlen lehet.

Vannak ezzel ellentétes minőségek is, hogy túl fegyelmezettek, vagy merevek lehetnek.

Érdemes figyelni arra, hogy veséi, kismedencei szervei fokozottan érzékenyek, úgy mondhatnám, lábról fázik mindig.

A víz érzékeny, filozofikus, intuitív oldala megmutatkozik abban, hogy sok művész, író, zeneszerző van e jel alatt születettek között. Ez a töprengő, elgondolkodó tulajdonság a mélyvíz energiájához hasonló. A víz csillag szülöttben ott rejlik a diplomáciai érzék is. Jó bíró, ügyvéd lehet, ugyanúgy jó „hallgató” családi ügyekben, mint közösségben is.

Írók, költők, zeneszerzők, filozófusok, zenészek, terapeuták, felfedezők vannak soraikban. Jó szórakoztatók, mindenféle folyékony dologgal foglalkozó kiváló vezetők, kereskedők (benzin, alkohol, tinta, festék, stb.).

2-es gua számú, föld elemű gyermek

Valamilyen csoporthoz mindig kell, hogy tartozzanak. Akár a családban van ez, akár a munkahelyen, vagy egyéb területen: valamiféle szervezet támogatásra mindig szüksége van, e nélkül irányt téveszthetnek, és lelkesedésüket szintúgy elveszthetik.

A föld e fajtája néha túl finnyás és akadékoskodónak tűnik munkastílusát tekintve, s emiatt könnyen belezavarodik a részletekbe is, persze így másokat felidegesítvén ezzel. De jó tulajdonságként írhatók fel nekik, hogy „anyai” természetükből fakadóan remek diplomácia érzékkel születtek, ebből a tehetségükből nagy erőt nyernek.

A 2-es föld szülöttje otthon érzi magát a mezőn, az erdőben, szeret kertészkedni, sétálni, ami nagyon fontos saját energiájának helyreállítása végett. Egyébként is ajánlatos megtalálnia az egyensúlyt a munka – játék - tanulás tengelyén. Érzékeny és nem túl szilárd felépítésű. Bármilyen nehéz is, tartózkodniuk kell tehát a szénhidrátoktól, fagylalttól, cukortól, édességektől, csokitól, tejtermékektől, ami egy gyermeknél különösen nehéz feladat, de idősebb korában nagyon meghálálja majd egészsége.

Politikusként, diplomáciában, ápolóként, szociális munkásként, bolti eladóként, vagy bolttulajdonosként, banki hivatalokban, vagy személyi titkárként remek munkát végez majd és nem mellesleg örömmel is végzi. Ezen kívül mindenféle földdel kapcsolatos hivatásban is otthonosak lehetnek, pl. a mezőgazdaságban.

3-as gua számú, fa elemű gyerek

Ezek a gyerekek a tavasz legteljesebb lendületével jöttek a világra. Mint ahogy ez az évszak is, ők is tele vannak életerővel, energiával, hatékony tetterővel.

Meglepetésszerű tulajdonságokat enged sejtetni robbanékony természetük. Nyitottak és őszinték, nagyon szeretik, ha az ő véleményük hangozhat el először, és csak aztán hallgatnak meg másokat is. Nagyszerű ötleteik lehetnek, és ha kiegészítik ezt mások meglátásaival, ők válhatnak a 9 csillagtípus közül a legkreatívabbakká.

A fa elem a máj és epehólyag működését befolyásolja, érdemes reggelente úgy étkezniük, hogy ezen szervek működését beindítsák, este pedig lefekvés előtt 2-3 órával már ne egyenek.

Hihetetlen lehetőségek rejlenek bennük, ők látják az utat, míg mások csak egyhelyben, a részletekhez leragadva toporognak. Megtalálják a kivezető ösvényt a nehézségek hegyei közül is előretekintést és inspirációt nyújtanak a továbbéléshez.

Fizikailag is erős és rugalmas természetük nagyszerű sportolóvá teszi őket. A művészetekben és tudományokban az új területekre való betörés az egyik erősségük.

4-es gua számú, fa elemű gyerek

Hasonlóak a 3-as fákhoz, de sokkal gyakorlatiasabbak, meggondoltabbak és megbízhatóbbak. Józan paraszti ésszel rendelkeznek. Ez az érzékenység,  nagyszerű tanácsadóvá teheti őket, de  működhet ellentétesen is, amennyiben túlságosan is nagy befolyása alá kerülhetnek erőteljesebb személyiségek által. Ez a tulajdonságuk rászedhetővé teheti őket, főleg a tinédzserkorúakat, ezért nagyon fontos megtanulniuk, hogy bízzanak magukban és szüleikben, hogy ne válhassanak mindenféle szélnek martalékául.

Érzékenységük fogékonnyá teszi őket a költészet, zene és más művészetek iránt, legjobban beszélgetésekben tudnak megnyilvánulni. A szél eredendő természete miatt folyamatos vélemény és életcél változást okozhat náluk, ezért legyünk türelmesek velük. Arckifejezésük – különösen a szemük – nagyon nyitott, ami inkább a bizalom, mintsem a tolakodás jele.

Védeni kell a májukat és epehólyagjukat. Ne egyenek tevékenység végzése közben, vagy amikor nem éhesek, csak nassolnak, kerüljék a hideg ételeket. Nagy előnyükre válnak a meditációs gyakorlatok is.

Jól használja fel veleszületett tulajdonságait, a jövőre vonatkozó tervek felvázolásánál, akár utazási programokat állít össze, akár szállítási útvonalat tervez meg. Alkalmazkodó és harmonikus a természetüknek, jó hasznát lehet venni a kapcsolattartásban, rádiónál, vagy film készítésben, vagy szóvivőként.

5-ös gua számú, föld elemű gyermek


Nem lehet visszatartani őket felfedezésükben, hibázásaiktól, vagy amint visszarettennek valamilyen felfedezésüktől, ami fájdalmasnak, vagy akár ijesztőnek bizonyult, akkor is úgy viselkednek, mintha övék lenne a világ.

Az emberek mindig felé fognak mozdulni, hiszen ő van a középpontban, és nagyon élvezi is, hogy a figyelem ráirányul. Ennek eredményeképpen találhatja magát sokszor szokatlan helyzetekben, amit mindig segítség nélkül szeretne megoldani. Nagyon nehezen fogadja el más emberek tanácsát és iránymutatását is.

Nagyon erős testi felépítéssel rendelkezik, amely a legnagyobb védelmet nyújtja majd felnőtt korában, a stresszel kapcsolatos problémák, valamint az általános egészség tekintetében. Vigyáznia kell a túlzottan szélsőséges testsúlyváltozásra is.

Középpontban lévén a legnagyobb esélye van arra, hogy embereket összehozzon, például a diplomáciában, politikában, sportban, s legfőképpen a családban. Mindenféle hatalmi pozíció kényelmes számára. Földes természetük azonban gyakran keríti őket egészen hétköznapi foglalkozásokba is, mint pl. ügynök, piaci kofa, kereskedő, míg mások társadalmi tehetségüket, vendéglő, klubok, hotelek tulajdonosaiként kamatoztatják.


6-os gua számú, fém elemű gyermek

A legnyilvánvalóbb egyéni jellemzőjük a veleszületett vezetésre való alkalmasság, ez megnyilvánulhat mind a katonai pályán, mind a divatszakmában, vagy a művészetekben is.

Ő jár ki új utakat, és teszi le az alapokat az új generációk számára. Állhatatos természete racionálissá teszi, óvatossá, viszont néha merevvé, makaccsá is. A legnagyobb hiba, amit ellene el lehet követni, az az, hogy ha kritikát fogalmazunk meg vele szemben. Ez a tulajdonság főleg tinédzser korában tör felszínre, s ennek akár kemény következményei is lehetnek, amit persze később nagyon megbán, mert  legtöbbjük azért nagy hangsúlyt fektet a családi értékekre is. Annyira komolyan gondolják, hogy gyakran feladják külső érdekeiket, hogy hazatérjenek, ha a helyzet ezt kívánja meg.

A nemzetközi sport sok kapitánya is 6-os fém gua számú.

Érdemes azonban még több figyelmet fordítanunk arra, hogy megtanítsuk, hogy a melegebb, finomabb hozzáállást is elsajátítsák, annak figyelembevételére, hogy másoknak valójában mire van szükségük, nem pedig, hogy ők mit gondolnak mások szükségleteiről, mert erőszakosnak tűnhetnek egy közösségben.

Hajlamosak lehetnek asztmára, ekcémára, kiütésekre, valamint emésztési problémákra. Fontos, hogy mindenféle érzelem visszafojtástól megkíméljük, mert azok a tüdőben összegyűlhetnek és gondot okozhatnak.

Kitűnő munkát végez vezetőként az üzleti világban, politikában, fegyveres erőknél. Kimagasló igazságérzete nagyszerű ügyvéddé teheti. Élvezi a feszültséget, stresszt, forróságot és bölcsen választ kihívásokkal teli karriert.
 
7-es gus számú, fém elemű gyerek

Mint a 6-os fém, ő is rendelkezik vezetői minőségekkel, de ezek inkább másoknak adott tanácsokban útmutatásokban nyilvánulnak majd meg. Szabad és független természetének köszönhetően nem könnyen lehet őt nevelni és befolyásolni, de jó megfigyelőképessége képessé teszi arra, hogy mások hibájából tanuljon.

Különösen nagy figyelmet igényel kamasz korában, mert gyakran ingadozik az egymásnak ellent mondó extrovertált, öröm-kereső, társaság-kedvelő mivolta és mélyebb önmagába tekintő, spirituális tulajdonságai közt. Érdemes már nagyon kis korában is sokat beszélgetni vele, hogy aztán később is elmondjon mindent.

A fém elem ellenőrzi a vastagbél működését, erre kell tehát vigyáznia a szülőknek a gyermek étkezésénél.

A fém elem minősége következtében jól kezeli a pénzt, nagyon jó pénzügyi tanácsadó, állomány ellenőrző, vagy könyvelő lehet. Jó beszédkészsége tanárként, előadóként, tanácsadóként szolgálhatja őt. Társaságkedvelő, életélvező természete pedig jó vezetővé teszi divatos vendéglőkben, az élelmiszeriparban, akár gyártásban, csomagolásban, vagy elosztásban is.

8-as gua számú, föld elemű gyerek

Erős, stabil, hihetetlen energiával rendelkező karakter, de szüksége van arra, hogy időről időre visszahúzódjon barlangjába, magyarul hagyjuk időnként békén, amikor úgy vesszük észre, mintha magába fordult volna. Elrejti érzelmeit, és csak akkor mutatja meg őket, ha azt erőteljesen kiprovokálják, de akkor, kirohan barlangjából és erőteljesen véleményt nyilvánít. Erős igazságérzete van, ezért készüljünk fel a kamaszkorára, mert nem lesz könnyű, sem nekünk, se neki.

Ugyanakkor egyesítve magában az elmélyedést és erőt, forradalmi változásokat hozhat az emberek életébe. De a mások által kezdeményezett változtatásokkal gyanakvóan ellenálló. Legfontosabb tulajdonságai higgadt, szilárd természete az élet legtöbb bonyodalmából kisegítik.

Hajlama van a hipochonderségre, s ez már kisgyerekként is előfordulhat, legtöbbször a figyelem kivívása a cél, de figyeljünk ezekre a jelzésekre, mert valódi betegségeket is indikálhat a mély lelki probléma fel nem dolgozása. Nagyon fontos, hogy testét is edzze, mert különben elhízik, elpuhul. A föld elem pedig a hasnyálmirigy működését szabályozza: vigyáznia kell a szénhidrátokkal egész életében.

Gyakorlatias, kitartó természete van, ami a szolgálattal kapcsolatos tevékenységekkel köti össze: lehet bolt tulajdonos, könyvelő, fodrász. Ha némi vezetőkészség is rejlik benne, akkor nagyszerű helyettes válik belőle, vagy termelési asszisztens, vagy kutató. Az igazság és jogos érvek iránti érzéke következtében jó rendőr, ügyvéd, kereskedelmi hivatalnok, vagy emberi jogokért harcoló aktivista is lehet.

9-es gua számú, tűz elemű gyerek

Lenyűgöző módon meglátja mindig a dolgok lényegét, és képes arra, hogy majd másokat is átvezessen a zavaros vizeken, aktív energiája állandóan mozgásban tartja őt, és szüleit is. Nem lehet unatkozni mellette, állandó figyelmet és programot kívánva. Szenvedélyes természetével kiegészítve sikeres filmbéli, vagy színházbéli szerepléseket tesznek lehetővé.

De később lehet büszke, hiú, mesterkélt és kritikus is. Az erős, sikeres felszín alatti érzékeny természet azonban ki is tud robbanni, mégpedig viharosan a legváratlanabb időben és helyen, ez esetleg kellemetlen lehet az éppen vásárló szülőnek, vagy a játszótéren hintáztató nagyszülőnek is.

Nagyon fontos számára a megjelenés, nagy figyelmet szentel a részleteknek  is, majd ennek következtében kamasz korában, kiállhatatlan tud lenni, készüljünk fel arra, hogy mindig a legdivatosabb dolgokért lelkesedik majd. A világ sokkal szegényebb lenne a színes, kifinomult, lelkesítő 9-es nélkül, Ő lesz az, akit biztos, hogy nem felejtünk el másnapra sem.

A kínai orvoslás szerint a tűz a szív és vékonybelek működését befolyásolja, ezért sport által jó, ha ideje korán le tudja vezetni a felgyülemlett stressz és energiát.

Minden közönséggel kapcsolatos foglalkozásban jól érzi magát. Minél többet fejez ki magából, annál boldogabb és erősebb lesz. Politikai, zenei, ének vagy színészi karrier mind megfelelnek természetének. A reklám és marketing szintén kitűnő számára, különösen, ha a cég a saját tulajdonában van. Veleszületett kommunikációs készsége jó karrier lehetőségeket biztosít televíziónál, fotózásnál, vagy akár ügyfélszolgálatban.


Az, hogy gyermekünk milyen elemű, illetve melyik gua számmal rendelkezik, a feng shuival foglalkozó szakember megmondja, ezt a gyermek születési idejéből (év.hó,nap) számoljuk ki, figyelembe véve nemét is.

Ebben én is szívesen segítek azoknak a szülőknek/olvasóknak, akiket érdekel, ha itt a CsaládiNet szakértői oldalamon elküldöd részemre a leírt adatokat.
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja