A felnőtté váláshoz vezető úton talán a kamaszkor a legzűrzavarosabb időszak. A kamaszok keresik a helyüket a világban, próbálnak önállósodni, leválni a szülőkről, egyre öntudatosabbá válnak, egyre erőteljesebben formálódik az énképük, ugyanakkor sérülékenyek, tombolnak bennük a hormonok, küzdenek felfokozott igazságérzetükkel, és mindeközben megpróbálnak jófejnek látszani kortársaik körében, és menőnek az ellenkező neműek szemében.
Ami, valljuk be őszintén, nem mindig könnyű: a srácok nem tudják hova tenni megnyúlt végtagjaikat, mutáló hangjuk miatt legszívesebben egyesével megszabadulnának a hangszálaiktól, a pattanások éppen mindig hétfő reggelre – vagy a fontos randira – virulnak ki az orrukon. A lányoknál is fokozottan kezd érvényesülni a másodlagos nemi jelleg: szélesedik a csípő, zsírpárnásodnak a domborulatok, és pont ott nő a szőr, ahol nem kéne.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi, szülők pedig folyton azzal nyúzzuk őket, hogy tanuljanak, ne hordjanak szakadt farmert, ne vegyenek túl rövid szoknyát, és egyáltalán: hogy merészelnek visszabeszélni, amikor eddig kis szófogadó, apa-anya cuki kiscicái voltak?!

Molnár Gabriella gyermekklinikai szakpszichológus, az Ágacska Alapítvány munkatársa néhány hasznos tanáccsal, gondolattal próbál segíteni, hogy mind a szülő, mind a gyermek zökkenőmentesebben tudja átvészelni ezt a viharos időszakot.

1. A legelső és legfontosabb, hogy maximális türelemmel közeledjünk a kamaszkorba lépett gyermek felé. Gondoljunk vissza saját kamaszkorunkra, és legyünk tisztában saját határainkkal! Hiszen szülőként sem mindenki ugyanazokra a dolgokra reagál.

2. Nagyon lényeges, hogy már előre beszélgessünk a gyermekkel, hogy milyen változások várhatóak a kamaszkorban. Ha felkészültebben kerülünk bele ebbe a sajátos helyzetbe - mind szülőként, mind gyerekként -, ha a gyerek is tudja, hogy a hangulatváltozásai tulajdonképpen életkori sajátosságok, illetve ennek az időszaknak teljesen normális velejárói, akkor sokkal jobban átvészelhető.

3. A kamaszkorral általában együtt jár a gyermek viselkedésének radikális megváltozása. Hiába volt korábban ideális kapcsolat a szülők és a gyermek közt, előfordul, hogy a kamasz mégis olyan barát társaságát keresi, akivel a szülők nem helyeslik a kapcsolatot. Ez is a kamaszkorral együtt járó dolog.
A kamasz gyermek szinte kötelezően megkérdőjelezi a szülői értékrendet. De ez is nagyon fontos fázis az életében, merthogy segíti az önállóság fejlődését. Ilyenkor érzelmi viharok zajlanak le a gyermekben: továbbra is szereti a szülőt, ugyanakkor szeretne már leválni róla, szeretné, ha neki is lennének önálló elképzelései, szeretné kipróbálni magát a világban.

Nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy olyan barátokhoz csatlakozik, akik egy kicsit közelebb állnak hozzá, vagy hasonló az érdeklődési körük. Ilyenkor jön elő annak fontossága, hogy mennyi energiát fektettünk eddig a gyermek nevelésébe. Ha otthon egy bizalmas, megtartó légkör a jellemző, amiben a szülő és a gyerek között korábban jó kapcsolat volt, akkor nagyon nagy gond kamaszkorban sem lehet.

4. Sok későbbi problémát át lehet hidalni, ha megpróbálunk a gyermekkel együtt, közösen szabályokat alkotni. Ilyenkor a szülőnek egy kicsit bele kell képzelnie magát a gyermek helyzetébe: „Belépett a gyerekem a kamaszkorba, ezért egy kicsit máshogy kell gondolkodnom róla, mint amikor még kisebb volt, és még teljesen tőlem függött.”

5. Természetesen előfordul olyan eset is, amikor a szülő úgy érzi, a kamasz bődületesen nagy butaságra készül. Ilyenkor mindenképpen legyünk határozottak, de nem kell mindent tiltani. Természetesen, ha azt látjuk, hogy a testi épsége forog veszélyben, akkor ott határozottan nemet kell mondani.

6. Ha azt tapasztaljuk, hogy a „lehúzó” közegnek köszönhetően romlanak a kamasz tanulmányi eredményei, magatartási problémák lépnek fel nála, vagy – ne adj isten – odáig fajul a helyzet, hogy akár a rendőrség is belép a képbe, és ennek következtében eltanácsolják a gyermeket az iskolából, akkor is fontos, hogy határozottan, ámde kellően érzékenyen reagáljunk.
Mindig próbáljuk meg megérteni a gyereket, és mindig éreztessük vele, hogy akármi történik, mi ott vagyunk, segítünk neki, sose hagyjuk magára, sose engedjük el a kezét, még ilyen helyzetekben sem. Tehát az legyen mindig az üzenetünk felé, hogy bármi történik, akkor is az a jobb, ha bizalommal fordul felénk, ha megosztja velünk, ami történt, mert csakis akkor tudunk neki segíteni. De ez kizárólag szereteten és bizalmon alapuló légkörben működik.

7. Ideális helyzetben, azaz kétszülős családmodell esetén, mindkét szülő aktívan részt vesz a nevelésben. De gyakran előfordul, hogy az édesanya vagy az édesapa egyedül neveli a gyermeket, akinek ez már eleve egy problémás élethelyzet. Ilyenkor a bizalom, a szeretetteljes légkör megtartása a legnehezebb, hiszen a kamaszgyereknek ugyanúgy szüksége van figyelemre, odafordulásra, bizalomra. Ha van a kamaszgyerek körül nagyszülő, esetleg más felnőtt – akár az iskolában egy olyan pedagógus, akivel megtalálja a gyermek a közös hangot – akkor ő is tud abban segíteni, hogy ne kallódjon el.
Sajnos az egyik legveszélyesebb dolog, amikor valamilyen szinten sérül a kamaszgyerek és a szülő közt fennálló szeretetkapcsolat, például egy olyan élethelyzetben, ahol a magára maradt szülő nem tud elegendő figyelmet fordítani gyermekére. Ilyenkor nagy segítség egy másik, felelős felnőtt jelenléte.

A válást minden életkorban nehezen élik meg a gyerekek. A kamaszkorú gyermek helyzetét az is nehezíti ebben az időszakban, hogy eleve nagyon sok feszültség munkál benne, rengeteg változás zajlik a testében-lelkében. Keresi önmagát, próbál a kortársaknak megfelelni, ekkor kezd kialakulni a szexualitás, és még ott a pályaválasztás is. Ezek mind-mind olyan dolgok, amikkel eleve nagyon nehezen küzd meg. Egy esetleges válás ekkor már a negyedik-ötödik érzelmi stresszfaktor. Ilyen esetekben rendkívül nehéz újra megtalálni az egyensúlyt. De nem lehetetlen.

A legfontosabb, hogy amennyiben úgy érezzük, kezdenek a dolgok kicsúszni a kezünk közül, és már nem boldogulunk családi segítséggel sem, ne féljünk szakemberhez fordulni! Pszichoterápiával még extrémebb esetekben is jelentős változásokat lehet elérni.

Zárszóként – biztatásul: mint ahogy az életben minden, gyermekünk kamaszkora is véget ér egyszer. De nagyon nem mindegy, hogy ezt miként éljük meg. Mert ha tragédiának fogjuk fel ezt a gyermek életében bekövetkező – néha negatívnak érzékelt – változást, akkor akadályozzuk az énképe megfelelő fejlődését, sőt, felnőtté válását. Próbáljunk figyelni az arányokra, de legfőképpen arra, hogy soha ne zárjuk el azt a csatornát, amin keresztül szeretetünket áramoltatjuk felé!

Fotó: Alagich Katya / flickr