SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A fesztiválhelyszínek sokkal biztonságosabbak, mint a szórakozóhelyek

Családinet [cikkei] - 2016-07-07
A különböző fesztiválok nem az "erkölcsi fertő" helyszínei, egy-egy többnapos rendezvény sokkal biztonságosabb, mint egy szórakozóhely - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatornán csütörtök délelőtt.
A fesztiválhelyszínek sokkal biztonságosabbak, mint a szórakozóhelyek

Egy fesztiválon folyamatos a biztonság, hiszen egészségügyiek, biztonságiak nyújtanak azonnali segítséget - tette hozzá a Honvédkórház osztályvezető főorvosa, megjegyezve: persze isznak alkoholt a fiatalok és előfordul, hogy valaki kábítószert használ, de jellemzően nem azért mennek fesztiválra, hogy az első adandó alkalommal lerészegedjenek.

A szakember beszélt arról is, hogy nagyon gyorsan változnak a dizájnerdrogok összetevői, és senkinek nincs fogalma arról, hogy ezek a szerek mit tartalmaznak. Jelezte, 2014-ben 101 új szer jelent meg a piacon, 2015-ben pedig 98. Ilyen "innováció" sehol sincs - mondta a toxikológus, aki szerint ez a fajta szerhasználat tulajdonképpen az orosz ruletthez hasonlít.

Zacher Gábor az alkoholfogyasztás kapcsán a fesztiválozóknak azt ajánlja, "ne legyen harmadik pohár", és tömény szeszt üres gyomorra ne igyanak.

Forrás: MTI
Fotó: Marcus Österberg/FREEIMAGES

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja