Egészség hét volt az óvodában, és aznap reggel arra számítottunk, hogy a gyerekek egy szuper előadáson- foglalkozáson fognak részt venni, amit egy külsős személy tart a fogakról, a fogmosás fontosságáról, stb. Sajnos ez nem így történt: egy kedves hölgy jött el hozzánk, hozott magával egy nagy fogsort meg egy nagy fogkefét, és nagyon unalmasan elmondta a gyerekeknek, hogyan kell fogat mosni és miért. 
Mondanom sem kell, hogy az én 3 éveseim egyáltalán nem figyeltek, nem érdekelte őket az egész "előadás". Ezek után átmentünk a csoportszobánkba és valamit kezdenem kellett ezzel...  
Gondoltam egyet és leterítettem a varázsszőnyeget: Utazzunk el Cukorországba!
(Az eszközök és a történet néhol hiányos lehet, vagy nem eléggé kigondolt, de mint mondtam rögtönöztem.)

Korcsoport: 3 éves korosztály – kiscsoport
Létszám: 12 fő
Játékidő: kb. 20-30 perc

1. rész: Az utazás

Leterítettem a varázsszőnyeget, amit a gyerekek már jól ismertek (általában meseországba utazunk vele, de néha egy varázslatos helyre), mindenki izgatottan ült rá és várta, ma vajon hová fogunk utazni. Kérdezgették: meseországba megyünk? Vagy valahova máshova? Én pedig  elmeséltem nekik, hogy ma Cukorországba fogunk utazni, ahol minden cukorból, csokiból és más édességből van. Őket pedig elvarázsolom az én kis fogacskáimmá. Megfogtuk a szőnyeget és felszálltunk. Szokásunkhoz híven hármat csengettem a triangulumon (ez jelzi, hogy megérkeztünk a célállomásra), és kiszálltunk. Mesélőként- irányítóként vettem részt a játékban.

2. rész: Út a varázshegyre

"Hú, megérkeztünk Cukorországba, és egyenesen a nyalóka-erdőben landoltunk! Látjátok, milyen magas nyalókafák vannak itt? Megkóstolhatjátok, ha gondoljátok, de csak egy nyalintást ne többet, mert még a végén lemaradtok! Olyan sűrűn nőttek ezek a nyalókafák, hogy csak egy hosszú sorban tudunk menni, egymás mögött… kövessetek!"

Kacskaringózok körben a szobában, a gyerekek követnek – teljes átéléssel nézelődnek a magasba, megnyalják a levegőt és mondják: „jó édes”. - Igen? – kérdezek vissza - Milyen ízű volt? – Az enyém epres! Az enyém meg málnás! – jön sorban a sok íz.

"Kiértünk az erdőből, ohh jaj vigyázzatok ez itt a csoki-tenger! Nagyon ragadós. – cuppogó hangot adok ki, és magasba emelem a lábaimat, mintha csak mocsárban járnék. – Vigyázz bele ne ragadj! cupp- cupp." – A gyerekek nevetgélve velem cuppognak és húzzák ők is magasba a lábukat. – "Ebben a ragadós csoki-tengerben képtelenség járni, üljünk csónakba" – Leülök a szőnyegre és mind körém ülnek szorosan – „megy a hajó a Dunán…” (mondóka) – húzd meg! húzd meg! – evezést imitálunk. – "Huh, kiértünk. Még szerencse. – belenézek a távcsövembe (úgy csinálok mintha) – Nézzétek! Ti is látjátok?? Ott van messze egy vízesés! Nézzük meg közelebbről!"

Elkanyargok velük a szoba egyik sarkába – és mesélem nekik, hogy itt folyik a Limonádé vízesés. "Ki kér egy pohárral?"- persze mindenki kér, egy képzeletbeli pohárba egyesével töltök mindenkinek, és ők mind megisszák. Eltorzult arccal mondom nekik, miután megittam én is az adagomat – "húúú ez nagyon édes. Túl édes!"

"Képzeljétek! Annak a hegynek a legtetején – az asztal felé mutatok, és úgy csinálok, mintha nagyon messze lenne- lakik egy boszorkány. Az ott a varázshegy, s az a boszorkány minden arra látogatót be akar csapni! Méghozzá úgy, hogy megeteti őket rengeteg édességgel. Van nála, mi szem szájnak ingere: fánk, torta, csoki, sütemények, cukros italok… minden. Jajj lesz annak a fognak, aki ennyi édességet eszik! – De mi is túl tudunk ám járni az ő eszén! Mit gondoltok hogyan? – Nem nagyon volt ötletük… várták a boszorkányt… feszülten figyeltek. – Hát úgy, ha nem eszünk a sok édességből! Kérjünk tőle zöldségeket, gyümölcsöket!  Mit gondoltok? – Jóóóó! -hangzott kórusban a válasz. - Menjünk!"

3. rész : A varázshegy

Elmentünk az asztalig, ahova a játék előtt 3 perccel előkészítettem egy kosárban (műanyag- játék) sütiket, csokikat, poharakat, tányérokat, tortákat, és persze mellé néhány zöldséget, gyümölcsöt.

"Kopogjunk be! – a gyerekek kopogtak az asztalon, amíg én elosontam, és a ruhás- anyagos tárolónkból kivettem egy kendőt és a fejemre kötöttem. Majd az asztal másik feléről, már boszorkány hangon szólítottam meg őket: - Ki kopogtat az ajtómon? Ki zavarja meg a nyugalmamat? Ha-ha-ha-haa gyerekek! Gyertek csak beljebb! Van itt sok finom édesség! Ki kér? Jut mindenkinek! Van itt csoki, fánk, torta, finom limonádé és kóla! Minden mi szem- szájnak ingere!"

Nagyon kíváncsi voltam, hogy a gyerek közül vajon lesz-e olyan, aki nemet fog mondani ezekre, mert észben tartotta, hogy mi úgy verhetjük át a boszorkát, ha gyümölcsöt- zöldséget kérünk az édes dolgok helyett. Nem tudtam mire számítsak, hiszen csak 3 évesek, és eddig még nem is igazán játszottunk ilyen hosszú játékot, amiben ők döntéshelyzetbe kerülnek. Végül is persze mindenki kért mindenféle édességet. Én meg kontráztam: még ezt is és ezt is, „a gyümölcsöket el is teszem, úgy sincs rájuk szükség”. De nem érdekelte őket. Nagyon tetszett nekik az a játék, hogy egy boszorkánál vannak, aki megvendégeli őket. Rendesen leültek az asztal köré, mindenkinek jutott kis tányér, kis pohár. Kiszolgáltam őket, töltöttem nekik, raktam nekik sütiket, csokikat, ők pedig evést- ivást imitáltak. Egy kislány volt csak, aki nem kért semmit, és láttam a szemén, hogy kétségbe van esve, hogy a boszorkány mindenkit átvert. Nem mondta meg, hogy miért nem kér, de végig kitartott (kb. 5 percig ültek ott) és nem kért semmilyen édességet csak vizet./ Ez a vendégség jó sokáig tartott, és éreztem, hogy valamivel meg kell szakítani, lassan a vége felé kéne érjen a játék. Mivel nem jutott eszembe hirtelen jobb ötlet, hogy menjen ki a boszi és jöjjek vissza én – csak ennyit mondtam: - "Ó gyerekek, én nagyon elfáradtam.. Ti csak falatozzatok, mulassatok, hahaha, én meg addig is lefekszem aludni. Sziasztok!" – és már el is mentem. Lekaptam a fejemről a kendőt, mentem egy fél kört, és visszajöttem saját magamként.

4. rész: Most mi tévő legyek?

"Hahó! Hát ti itt vagytok? Óóóó jajj! Mit csináltok!? Átvert titeket a boszorkány!!! – mindent beleadtam, teljes kétségbeesést játszottam. Azt gondolom elég jól, mert a gyerekek is eldobtak mindent és az arcukra kiült a kétségbeesés. – Most mit csináljunk? ó jajj! … Gyertek gyorsan van egy ötletem! – elszaladtunk a szoba másik sarkába, lekuporodtunk. – Ó jajj fogacskáim! Annyi cukros ételt és italt ettetek, attól félek, hogy kilyukadtok, vagy ami még rosszabb 1-2 fogacska ki is eshet! Ó! Mi tévő legyek??? Nektek van ötletetek?" – itt persze jöttek a zöldség, gyümölcs ötletek, de kis rávezetéssel valaki kitalálta, hogy fogat kell mosni! Elővettem valamelyik kisgyerek fogmosó poharát, fogkeféjét és fogkrémjét. Kinyomtam egy kicsi fogkrémet, és egyesével minden gyereket „körbesikáltam”. Persze nem értem hozzájuk, csak úgy tettem. Nagyon élvezték, és akiket még nem mostam meg, kétségbeesve várták, hogy ki ne maradjanak.

"Hú fogacskáim.. ez nagyon ijesztő élmény volt. Amondó vagyok, menjünk is haza, mert én nagyon kimerültem ezekben a kalandokban, jól elfáradtam. Gyertek itt a varázsszőnyeg!" – felültünk, hármat csengettem és megérkeztünk az óvodába. Mindenkit visszavarázsoltam kisfiúvá és kislánnyá.

Láttam, hogy rengeteg feszültség gyűlt fel bennük a játék során, és még kell valami levezetés. Így kitaláltam, hogy rakok be zenét, arra lehet ugrálni, kicsit szaladgálni, táncolni: - Gyerekek! Arra gondoltam ünnepeljük meg, hogy szerencsés véget ért a kalandunk, és minden fog épségben jött haza! Rendezzünk egy táncos bált! – Jóóóó! – Jött a lelkes válasz. Kapcsoltam zenét, és további 10-15 percig tomboltak a zenére.

Amikor láttam, hogy lecsillapodtak, kikapcsoltam a zenét, és elmentek játszani. Minden idők legnyugodtabb szabadjátéka következett ezután.

Reflexió:

Nagyon jól sikerült ez a játék, én is legalább annyira élveztem, mint a gyerekek. Szerintem ahhoz képest, hogy improvizáltam nem ütköztem semmiféle akadályba. De legközelebb persze inkább előre terveznék, több eszközt vinnék ebbe a játékba, pl. hoznék igazi nagy kerek nyalókát és táblás csokit, szereznék egy hatalmas játék fogkefét, amivel tényleg meg tudnám őket súrolni. Ezt a játékot a gyerekek még 2 hétig emlegették, és utána még 1 hétig kérdezgették, hogy ma is elmegyünk cukor-országba?

Különösen aranyos volt, amikor pár órával később ilyeneket kérdeztek: Ancsa, emlékszel amikor féltél?? Vagy a kolléganőmnek mesélték, aki egyébként ott ült a szobában, csak nem játszott velük: Te nem voltál ott, és jött egy boszorkány!!!! Legközelebb gyere te is velünk!

Az üzenet abszolút átjutott: a gyerekek tudták mit kell választani, ha azt kérdezzük, mi az egészséges, mi az egészségtelen, mi tesz jót a fogaknak és mi rosszat, ill. mit tehetnek, ha mégis sok édességet ettek, és miért is fontos a fogmosás.

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.