SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Iskolai bántalmazás - Mit tehet a szülő?

Kovács Ildikó [cikkei] - 2022-09-28
Évről évre egyre több iskolai bántalmazás kerül napvilágra, a gyerekek egyre drasztikusabban jelzik, ha sérelem éri őket. Négy lépésben kell megoldani a problémát, az egyes szakaszokban pedig kiemelkedően fontos a felek, így a gyermek és osztálytársainak, a szülőknek és a pedagógusoknak az együttműködése.
Iskolai bántalmazás - Mit tehet a szülő?

1. lépés: Tárd fel a probléma okát!

Jó esetben a gyermek magától mondja el, hogy bántalmazták az iskolában, de előfordulhat az is, hogy csak fél szavakkal említi meg, így a szülő elsőre nem is gondolja, hogy rendszeresen visszatérő problémáról van szó. Ez utóbbi esetében a gyermekből egyszer csak kibukik az, hogy mi történik vele, és könnyen elképzelhető, hogy addigra a gond már akuttá válik és hónapok óta tart. Mindkét esetben rendkívül fontos az, hogy pontosan átbeszéljük a gyermekkel, hogy mi történt vele. Kérdezzük meg tőle, hogy az osztálytásaival is történt-e már hasonló, miként reagálnak ilyenkor a szemlélő szerepkörben lévő társak, illetve a pedagógusok.

Elengedhetetlen az is, hogy tudatosítsuk magunkban a probléma súlyosságát. Ha nem reagálunk, ha elfogadjuk azt, hogy ez csupán egy csíny, vagy baleset volt és esetleg a bántalmazás újra megtörténik, az olyan, mintha cserbenhagynánk a gyermekünket. Ennek következtében pedig a gyerek nem akar majd iskolába járni, romlik tanulmányi eredménye, de az is lehet, hogy sokkal súlyosabb következményekkel jár majd, például dadogással, vagy éjszakai vizelési problémákkal.

2. lépés: Engedd, hogy megvédje magát!

Ha egyértelműen kiderül, hogy az osztálytárs szándékosan bántotta gyermekünket és nem csak egy kis civódásról van szó, meg kell adni az engedélyt a gyermek számára az önvédelemre még abban a családban is, ahol teljes mértékben tiltott a verekedés. A gyermeknek meg kell tudnia védenie magát, aktivizálnia kell magát: tolja el magától a másik gyermeket, ha kell, üssön vissza és minden esetben kérjen segítséget!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a konfliktusok kezelésében mindkét felet segíteni kell, hiszen még csak most tanulják a gyermekek, miként kell megoldaniuk helyesen a problémáikat.

3. lépés: Egyeztess a többi szülővel és a pedagógusokkal!

Azzal párhuzamosan, hogy zöld lámpát adunk az önvédelemre, el kell kezdenünk egyeztetni a többi szülővel és a pedagógusokkal is, hogy ők mit tapasztaltak, érzékeltek mindebből. Fontos, hogy nyugodtan leüljünk az érintett szülővel is és rámutassunk a fennálló problémákra, valamint kérjük tőle, hogy tegyen erőfeszítéseket ezek megoldására.

Amennyiben a bántalmazó gyermek már a legelején nem kap egy olyan egyértelmű jelzést, hogy amit csinál, az rossz, akkor a probléma nagyon rövid idő alatt elhatalmasodik és immár nem csak egy gyermeket fog bántalmazni, hanem többet és gyakrabban. A pedagógusok szerepe ebben kiemelkedő, hiszen ők azok, akik elsőként láthatják, értesülhetnek a bántalmazásokról és ők azok, akik legelőször be tudnak avatkozni, továbbá egyértelműsíteni tudják, hogy ezek a viselkedési formák nem férnek bele egy közösségi életbe. A szülőnek pedig az agresszív gyermekkel kell beszélniük arról, hogy mi a benne lévő feszültség oka és milyen más formában lehet ezt feloldani. Egyúttal újra le kell fektetni a szabályokat is.

4. lépés: Eljött az összefogás ideje!

Sajnos számtalanszor előfordul, hogy a helyzet nem oldódik meg, az iskola és a pedagógusok pedig nem nyújtanak segítséget a probléma megoldásában. Ilyenkor nincs más lehetőség, minthogy összefogjanak a szülők és egységesen lépjenek fel. Kovács Ildikó szerint ehhez tudatos, célorientált kommunikációra van szükség egymás között és az intézmény vezetői, illetve a tanárok felé is.

Legvégső esetben igenis meg kell fontolni az iskolaváltást, hiszen a szülőnek segítséget kell nyújtania a gyereknek, nem hagyhatja egy olyan közösségbe járni ahol nap, mint nap bántalmazásnak van kitéve. A gyerek bizalma nem inoghat meg, nem hagyhatjuk cserben.

Nyitókép (illusztráció): depositphotos

Kovács Ildikó


Kovács Ildikó
Önvédelmi szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/947-71-42
E-mail: kovacsildiko@onvedelemoktatas.hu
Honlap: https://www.onvedelemoktatas.hu/
https://www.kovacsildiko.com/
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Videót készített arról, hogy vajon mi történik a halál után, majd pár óra múlva elhunyt a fiatal influenszer

Egy ittas sofőr okozta balesetben hunyt el Mari Angel, egy fiatal youtuber. Pár órával a tragédia előtt azzal a kérdéssel is foglalkozott utolsó videójában, hogy vajon mi történik a halál után.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.

A szerkesztő ajánlja