SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Kutyafuttában

- 2011-05-03
Mester Györgyi meséje.

Volt egyszer egy fiatalasszony, aki bizony nem a szorgalmáról volt híres. Kedvenc szófordulata volt ugyanakkor a „kutyafuttában", és ennek megfelelően is élt.

Igazán csak pletykálni szeretett, s ha a szomszédasszonyai megkérdezték, miért nem otthon szorgoskodik inkább a fecsegés helyett, ő mindig így felelt: ó, megcsináltam én már odahaza mindent! Jókor reggel, kutyafuttában, készítettem az uramnak egy kis reggelit, aztán kutyafuttában rendet raktam a házban, egy kicsit kapálgattam a kertben is, s majd ha jól kibeszélgettem magam, kutyafuttában összeütök egy kis harapnivalót a férjemnek, hogy legyen mit ennie, mire este hazajön a szőlőből.

Így ment ez évről-évre, mígnem a fiatalasszonyból öregasszony lett, s a férje meg nem unta az állandó lebzselést, párja tunyaságát.

Meg is mondta neki: jól jegyezd meg asszony, ha nem leszel szorgalmasabb, nem javulsz meg, elkergetlek a háztól! És meg nem halljam még egyszer azt, hogy bármit is „kutyafuttában” végzel!

Megszeppent az asszony, vigyázott is a szájára, hogy ki ne mondja „kutyafuttában”, de a szorgalma mit sem változott. Munkája továbbra se ért sokat, lusta volt és hanyag, de legalább nem mondta, hogy „kutyafuttában”.



Egy este az asszony húsos káposztát készített, az ura kedvenc ételét, amit ráadásul nem is főzött rosszul. Remélte, hogy a jó étellel kivívja a házigazda elismerését. Tálalás előtt a forró ételes fazekat kitette hűlni az udvarra, egy háromlábú konyhaszékre. A házőrző kutya megérezte a jó ételszagot, és egyre csak a fazék körül sündörgött.

Az asszony, hogy elkergesse a potyalesőt, hozzávágta a söprűt. Az ijesztés azonban túl jól sikerült, mert az eb megugrott, feldöntötte a széket és leverte a káposztás fazekat. A drága étel mind odalett!

Éppen ekkor ért haza a gazda a mezőről. Már a kapuból kiabált: hol az a káposzta, érzem a jó szagát! Ide vele!

Mire az asszony, hányavetin, csak úgy foghegyről, odavetette az urának: nincs káposzta! A kutya futtában leverte, mind odalett.

Az ura erre mérgében, s hogy adott szavát megtartsa, valóban elzavarta a háztól a lusta öregasszonyt, aki a hosszú évek alatt sem volt képes megváltozni.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja