SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A gyermekkori elhízás komoly veszélyeket rejt magában

Családinet [cikkei] - 2022-05-13
A gyermekkori elhízást gyakran nem vesszük elég komolyan. Úgy gondoljuk, hogy azt a pár plusz kilót majd idővel kinövi a gyermek, vagy, hogy azok a cuki kis hurkák még jól is állnak neki. Pedig az elhízás már gyermekkorban is komoly problémát okozhat mind testileg, mind pedig lelkileg egyaránt. A május 15-i európai elhízás elleni nap alkalmából a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosát kérdeztük, hogy miért olyan fontos, hogy időben kezeljük a problémát és milyen káros hatása van a túlsúlynak a gyermekek egészségére nézve.

„Az elhízás sajnos egyre több gyermeket érint, köszönhetően a helytelen táplálkozásnak és a mozgásszegény életmódnak. Gondoljunk csak bele! Ahová csak lehet, autóval megyünk, a gyermekünk éhségét gyakran csillapítjuk gyorséttermi ételekkel, a mozgás vagy a hétvégi kirándulások helyét átvették a számítógépes játékok és a nassolnivaló is inkább édesség, mint friss gyümölcs. Ráadásul a testsúlynak még az sem kedvez, ha gyermekünk nem kerül időben ágyba, vagy ha túl sok stressz éri őt. A fejlődő szervezet számára nélkülözhetetlen, hogy a rossz szokásokról lemondjunk és mintát mutatva áttérjünk az egészséges életmódra. Az elhízás ugyanis több, mint esztétikai probléma. Már gyermekkorban súlyos betegségeket okozhat, amely kihathat a csemeténk felnőtt életére is” – mondta Dr. Menyhárt Orsolya, a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosa.

Dr. Menyhárt Orsolya belgyógyász szakorvos

 

Miért alakulhat ki a gyermekeknél túlsúly?

A gyermekkori elhízásért a legritkább esetben felelősek bizonyos endokrin, genetikai vagy egyéb betegségek. A plusz kilókért leginkább az alábbi okok tehetők felelőssé:

  • genetikai fogékonyság
  • mozgásszegény életmód
  • fokozott szénhidrátbevitel
  • TV és számítógép előtt töltött órák száma
  • gyermekkori túlkalorizálás
  • kevés zöldség-és gyümölcs fogyasztás
  • nem megfelelő alapanyagok használata
  • gyakori gyorséttermi étkezés

 

Milyen problémát okozhatnak a plusz kilók?

A gyermekkori elhízás már kamaszkorban is okozhat szív-és érrendszeri problémákat, magas vérnyomást, cukorbetegséget, ízületi károsodást és megnövelheti az agyvérzés, stroke és a metabolikus szindróma kockázatát. A plusz kilók csökkenthetik a várható élettartamot és számos egyéb betegség kialakulásáért lehetnek felelősek. Előfordulhat, hogy a gyermek idővel sem tudja majd kordában tartani a súlyát, a túlsúly miatt pedig társai kiközösíthetik, így az elszigeteltség lelki tünetekhez, agresszióhoz és egyéb pszichés panaszokhoz is vezethet. Az önbizalomhiányos, egyre inaktívabb gyermekre újabb plusz kilók szaladhatnak fel, és ez még tovább rontja a helyzetet.

 

Mit tehetünk ellene?

A legjobb, ha az egész család életmódváltásba kezd, hiszen nincs is motiválóbb, mint a szülői példa és a közös mozgás. Töltsünk minél több időt a szabadban kirándulással, biciklizéssel, készítsünk együtt egészséges ételeket és figyeljünk arra is, mi kerül az uzsonnás dobozba. Nagyon fontos tudni, hogy kisgyermekkorban nem megengedett a testsúly csökkenése, törekedjünk inkább arra, hogy a növekedés során a gyermekünk tartsa a súlyát, így a testarányok javulnak és elérhetjük a kívánt testösszetételt. A legalkalmasabb erre a serdülőkor, a nemi érés előtti időszak, utána ugyanis a testsúly rendezésének módja hasonló lesz a felnőttekéhez, csak sokkal lassabb ütemben.

 

Mikor forduljunk orvoshoz?

„Ha túlsúlyos a gyermekünk, javasolt egy alapos kivizsgálás annak érdekében, hogy kizárhassuk, valóban nem áll-e szervi ok az elhízás hátterében. A vizsgálattal időben kiszűrhetők az elhízás okozta szövődmények is, mint például a cukor- és zsíranyagcsere-zavar, a mozgásszervi következmények vagy a magas vérnyomás. Bizonyos esetekben akár szükség lehet pszichológiai vizsgálatra, valamint terápiára is, de a gyógyszeres kezelés ebben az életkorban még nem jellemző. Az orvos javaslatot tehet a gyógymódra is, így szakszerű segítséggel vághatunk bele az életmódváltásba és kezdhetünk el egy egészségesebb életet” – tette hozzá a doktornő.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett

Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.

Most érdemes kivizsgáltatni a pollenallergiát!

Akár már februárban is jelentkezhetnek a szezonális pollenallergia tünetei, de még nem késő, hogy kivizsgáltassuk magunkat. A szezont a mogyoró virágzása nyitja, majd azt követi az éger, a kőris, a nyír, a nyár és a tölgy. A bőrön végzett úgynevezett prick-tesztet érdemes a tünetmentes időszakban és az antihisztamin készítmények szedése előtt elvégeztetni - mondja dr. Kraxner Helga, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa.

Miért veszélyesek a csodadiéták?

A csodadiéták olyan fogyókúrás vagy étkezési módszerek, amelyek azt ígérik, hogy gyors és látványos eredményeket hoznak. Esetükben gyakran divatokról is beszélhetünk, amiket sokszor influencerek vagy hírességek nevével adnak el. Jellemzőjük, hogy általában nem tarthatók hosszú távon, és sok esetben nem alapulnak tudományos bizonyítékokon. Általában radikálisan korlátozzák a kalóriabevitelt, vagy bizonyos élelmiszercsoportokat teljesen eltávolítanak az étrendből, ami hosszú távon káros lehet az egészségre - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Mit látnak azok, akik színvaksággal élnek?

Amikor ránézünk egy-egy tárgyra, a kék égre, vagy egy gyümölcsre, automatikusan észleljük a színeket, és ezek az apró részletek teszik teljessé a világot körülöttünk. De mi történik akkor, ha valaki nem látja a színeket úgy, ahogy mi? Mi van azokkal, akik színvaksággal élnek?

10 hasznos tanács, amivel megúszhatjuk az influenzát

Az új év idén az influenzajárványnak is lendületet adott hazánkban, így az ünnepi kikapcsolódás után sokakat hamar és váratlanul döntött le a lábáról a vírus. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint a légúti megbetegedések közül a negyedik héten is egyértelműen az influenza vezette a listát 43,7 százalékkal. Mintegy 70.000-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, 50.000-rel többen, mint január első hetében, és leginkább a 15 év alatti gyerekek között terjed a betegség (42 százalék).1 A korábbi évek tendenciái és a járványhelyzet alapján valószínűsíthető, hogy az átoltottsági arány a mostani influenzaszezonban is alacsony maradt, különösen a veszélyeztettek körében. De mit tehetünk azért, hogy ne kapjuk el az influenzát, ha nem vagyunk beoltva? A Budai Egészségközpont fül-orr-gégésze, dr. Szőnyi Magdolna PhD az alábbiakban tanácsokat ad a vírus elleni védekezéshez.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja