Az sni-vé nyilvánításnak nincs egységes protokollja, nincs éles határvonal, így előfordulhat, hogy ami az egyik helyen tanulási nehézség, máshol már zavar. A szakemberektől pedig ne várjunk csodát, mert a tanároknál nagyobb hiány csak a gyógypedagógusokból van, pedig a szakszerű segítség jelentősen javítaná a helyzetet.

 

Évről évre tovább nő a sajátos nevelési igényű, röviden sni-s tanulók száma. Csak az utóbbi két évben, a 2018 szeptemberében kezdődő tanévre több mint 3200 fővel lettek többen, így 91,5 ezerre emelkedett a számuk – közölte az Emmi adatait a Világgazdaság. Ugyanakkor viszont összességében a közoktatásban résztvevő gyermekek száma folyamatosan csökken, két év alatt 37 ezer diákkal lettek kevesebben. Felmerül a kérdés, hogy mi okozza, hogy az sni-s tanulók száma évről évre nő, a gyerekekkel van a baj, vagy az okot az oktatási rendszer hiányosságaiban kell keresni?

 

Hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz, nézzük meg először azt, hogy az sni-s tanulók között melyik csoportban gyarapodik leginkább a létszám. A hagyományos fogyatékossági kategóriák (mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral rendelkezők) mellett léteznek az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdők is. Ez utóbbi kategória adja az sni-s tanulók közel felét, az elmúlt évek tapasztalatai szerint pedig a drasztikus növekedés ezt a csoportot különösen érinti. Tehát ha szeretnénk kideríteni, hogy miért nő folyamatosan az sni-s gyerekek száma, akkor érdemes erre az „egyéb”, de korántsem jelentéktelen, tanulási és figyelemzavaros csoportra koncentrálni – mondja Márkus Eszter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese.

 

Meg is cáfolja azokat az elméleteket, miszerint a genetikát károsító környezeti ártalmak miatt lenne egyre több fogyatékossággal születő gyerek. Először is, az elég valószínűtlen, hogy az ilyen jellegű hatások kizárólag tanulási zavart okoznának, hiszen például a mozgássérült, látássérült, értelmi fogyatékos gyerekek száma nem nő ilyen mértékben. Másodszor pedig, létezik egy iskolatípus, a szakiskola (korábban speciális szakiskola) és készségfejlesztő, amit kizárólag sni-s gyerekek számára tartanak fennt, ott pedig két év alatt csupán 49-cel nőtt a tanulók létszáma. Ha drasztikusan nőne a fogyatékosság Magyarországon, akkor az ebben a speciális intézményben is meglátszódna – magyarázza Márkus Eszter.

 

 

Miután a genetikai okokat kizártuk, érdemes a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2018–2019-as tanévre vonatkozó adatai mögé nézni, amit nem könnyít meg, hogy minden évben más-más csoportosításban készül a statisztika – mondja Márkus Eszter. Azt is hangsúlyozza, hogy a téma átfogó kutatásokat igényelne, először a statisztikák részletes elemzésével, majd az egyes fogyatékossági típusok esetén az okokra vonatkozó feltáró kutatásokkal.

 

Az KSH által közölt számok önmagukban csalókák lehetnek, viszont többet is megtudhatunk az okokról, ha a számokat nem önmagukban, hanem a teljes tanuló létszámhoz viszonyítva vizsgáljuk. Az óvodások esetében például a közölt adatok alapján két év alatt több mint ezer fővel nőtt az sni-sek száma, – ez elsőre soknak tűnik, azonban ha figyelembe vesszük, hogy most kilenc ezerrel több óvodás van, akkor végeredményben a százalékos arány csak kicsivel (0,31 százalék) nőtt. Az általános iskolákban szintén nem jelentős a változás a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest.

 

 

 

Ezzel szemben a szakgimnáziumokban nem tűnik jelentősen többnek az sni-tanulók száma, hiszen csupán 430 fő a változás. Náluk viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy drasztikusan, körülbelül húszezer tanulóval csökkent összességében az ilyen intézményben tanulók száma, mégis fél százalékkal nőtt az arányuk. A legnagyobb arányban a szakközépiskolákban nőtt az sni-s tanulók aránya, ahol a növekedés mellett közel tizenkétezer fővel csökkent a tanulólétszám, ami azt eredményezte, hogy a 6,8 százalékról, 8,3 százalékra emelkedett a sni-s tanulók aránya. A jelenség mögött az állhat, hogy a középfokú oktatásban egyedül a gimnáziumokban tudott emelkedni minimálisan a tanulók létszáma, míg a szakgimnáziumokban és a szakközépiskolákban két év alatt 32 ezerrel kevesebb lett a tanuló. Ez a helyzet a kontraszelekció eredményeként jött létre, annak ellenére, hogy középfokon a diákok létszáma csökkent, a gimnáziumokban nincs minimum ponthatár, és továbbra is ugyanannyi tanulót vesznek fel, a problémásabb fiatalok pedig a szakgimnáziumba és a szakközépiskolába kerülnek.

 

 

Sokak szerint létezik egy teljesen kézenfekvő válasz a növekedésre: manapság több gyereket küldenek el vizsgálatra, és sokkal jobb a diagnosztizáltság. Márkus Eszter szerint ez az állítás megállja a helyét, és lehet az egyik jelentős tényezője a növekedésnek. A mostani vizsgálatok során fény derül olyan problémákra is, amikkel régebben nem sokat foglalkoztak, csak azt vették észre, hogy egy tanuló bukdácsol és nehezen boldogul. Komoly szakmai lobbik mostanra elérték azt is, hogy 2017 szeptemberétől bevezették az óvodákban a hároméves korban kötelező beszédszűrést, amire korábban öt éves korban végeztek. A súlyosabb beszédzavart mutató kisgyermekeket időben tudják megsegíteni, így a későbbi tanulási problémákat is meg lehet előzni. 2017 szeptembere óta tehát így két „évfolyam” beszédfogyatékos gyerekei is hamarabb kerültek be a rendszerbe – mondja Márkus Eszter.

 

Ezen túl az sni-s tanulók létszámát a szülők szociokulturális (szociális, műveltségi és anyagi) háttere is befolyásolhatja, hiszen, ha nincsenek megfelelő források, akkor a család is kevésbé tudja támogatni a gyereket – mondja a szakember. Ezek az okok pedig elvezethetnek egészen odáig, hogy ezek a tanulók tanulási problémákkal küzdjenek. Magyarországon nagyot nyílt az olló, igaz, az átlag nem lett szegényebb, de a gazdagok lényegesen gazdagabbak lettek, cserébe viszont a középosztály és az alatta lévő osztályok nem nagyon haladtak előre.

 

 

Egy harmadik fontos tényező, ami a növekedés hátterében állhat, az oktatási rendszerben keresendő. „Lehet, hogy nincs is arról szó, hogy ennyivel több lett az sni-s gyerek, csak időközben elment az oktatási rendszer mellett a világ” – jegyzi meg Márkus Eszter. Azok, akik most az általános iskolában ülnek, már az alfa generációhoz tartoznak, kérdés, hogy az oktatási módszerek mennyire alkalmazkodnak ezekhez a gyerekekhez. Az egész információfelvétel megváltozott, amivel az oktatás nem igazán tud lépést tartani.

 

„Sok iskolában már tíz évvel ezelőtt is ott voltak interaktív táblák, de szinte senki nem használta, mert nem tudták, hogy hogyan kellene. A második világháború előtt csak palatábla volt, utána bejött a könyv, a ceruza és a füzet, és sajnos sok helyen itt tartunk most is.” 

 

Egybecseng ezzel Erdész Ferenc álláspontja is, aki a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) Csoport tagja. Erdész Ferenc tanárként dolgozik, és autista gyermeket nevel, így mindkét oldalra van rálátása. Két éve épp azért hagyta ott a tanári állását egy állami iskolában, mert nem akart továbbra is közreműködni egy ilyen, nem „gyerekbarát” oktatási rendszerben. A tanár szerint a világbeli változásokra nem reagált az oktatási rendszer, továbbra is ugyanolyan módon akar működni, mint kis túlzással száz évvel ezelőtt. Ma már jelentősen más ingerek érik a gyerekeket, ha pedig őket továbbra is ugyanabba a rendszerbe lökik bele hatévesen, annak biztos lesz hátrányos következménye – már az is nagyon szubjektív dolog, hogy ebben a felgyorsult világban egyáltalán mi is az az sni. A növekedésben az irreális tananyag és óramennyiség is szerepet játszik, a 2012-ben bevezetett NAT-ot követve, a mostani ötödik-hatodikos gyerekek már ebben nőttek fel. Bár azt nagyságrendileg nagyon nehéz megítélni, hogy az ebből az okból fakadó növekedés hány százalékot tesz ki.

 

 

Egy következő jelentős szempont a tanár és a gyógypedagógus hiány, ami szintén kihathat ezekre a számokra – mondja Márkus Eszter. Számos tanulási zavar lehet, hogy egy könnyebb horderejű problémával, tanulási nehézségekkel indul, de mivel a gyerek nem kap érdemi segítséget, egyre inkább csak gyűlnek a kudarcok, és egyre inkább elveszti a fonalat, így évek alatt tanulási zavarig fajulhat az állapot.

 

Hiába kommunikálja az állam, hogy egyre többen végeznek gyógypedagógusként, valójában még mindig kevesen vannak – mondja Erdész Ferenc. Az igaz, hogy egyre többen szereznek ilyen diplomát, de azok nem helyezkednek el az állami oktatásban. Továbbá azért is csalóka ez a szám, mert ha valaki már tíz éve pedagógiai asszisztensként dolgozik egy iskolában, közben pedig elvégzi az egyetemet esti tagozaton, az ugyanúgy új emberként jelenik meg a statisztikában, miközben csak annyi történt, hogy ugyanazt a feladatot most már diplomával látja el. A segítő szándékú pedagógusoknak ideje sincs arra, hogy ezekkel a gyerekekkel foglalkozzanak. A jelenlegi egyetemi tanári képzés pedig az sni-s gyerekekre minimálisan sem készíti fel a pedagógusokat, illetve a már dolgozó pedagógusoknak is továbbképzésre lenne szükségük.
 

A Taigetosz néven elhíresült törvény miatt az enyhe btmn (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) kategóriába eső tanulókat nem lehet többé felmenteni az osztályzás alól, mert motivációjukat veszthetik. Egyfajta „népi játékká” alakult, hogy a szülő úgy dönt, hogy nem vacakol, és inkább átminősítteti gyermekét sni-s tanulóvá, és felmenteti. Sokszor éppen a pedagógus javasolja ezt a megoldást, így már nem okoz neki gondot, hogy a gyerek nem ért semmit a matekból. Ezt azért sem lehetetlen elintézni, mert például a tanulási nehézségekkel rendelkező gyerekek néhány dologban hasonlóak, mint a tanulási zavarral rendelkező tanulók, csak enyhébbek a tüneteik. A szakemberek számára pedig nehéz központilag meghatározni, hogy pontosan hol húzzák meg azt a határvonalat, hogy valami meddig tanulási nehézség (btmn-kategória), és mettől kezdve tanulási zavar (sni kategória). Erdész Ferenc felhívja a figyelmet, hogy ennek a fordítottja is jelenthet veszélyt, találkozott olyan esettel, amikor valakiről egyértelmű volt, hogy jogosult lenne a felmentésre, de mégis úgy járta végig az általános iskolát, hogy senkinek nem jutott eszébe elküldeni egy vizsgálatra. Egy ilyen hosszú ideig ellátatlan tanulónál a kezdeti nehézség tanulási zavarrá fejlődhet. Erdész Ferenc egyes esetekben még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az iskolának az áll az érdekében, hogy sni-s tanulókat foglalkoztasson. Olyan vidéki iskola esetén, amely komoly létszámhiánnyal küzd, hiszen az érintett tanulót az osztálylétszám szempontjából két tanulónak számítják.