Mi az a perinatális halál?

„Az orvosi gyakorlatban akkor beszélünk perinatális halálról, amikor az újszülött élve született, azonban a szülést követő 168 órán belül meghalt, illetve amikor a 24. gesztációs hét után az 500 gr vagy nagyobb súlyú, a legalább 30 cm hosszúságú magzat méhen belül elhalt (30). Pszichológiai értelemben gyermekünkhöz fűződő kapcsolatunk különbözik szüleinkhez, testvéreinkhez, házastársunkhoz fűződő kapcsolatunktól. A perinatális halál sokszoros veszteséget és frusztrációt okoz a szülőknek. Ebből fakad a perinatális halált követő gyász speciális jellege is.” (részlet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai irányelve a pszichológiai feladatokról szüléshez társuló veszteségek során hivatalos értesítőből)

„Ha a gyász természetét nézzük, nincs lényeges különbség a veszteségeink között. Bármilyen furcsa, hasonló állapotba kerülök, ha a magzatomat veszítettem el, vagy a nagymamámat, maga a gyász folyamata ugyanaz. Az egész arról szól, hogy valaki veszteséget szenved el, és nem az adja a súlyát, hogy kit vagy mit veszítettem el, hanem az, hogy nekem milyen viszonyom volt azzal a személlyel, akit elveszítettem és milyen megküzdési stratégiám van.” – mondta Horváth Enikő, mentálhigiénés szakember, aki kifejezetten arra specializálódott, hogy az emberek életében bekövetkezett veszteséget segítsen feldolgozni, legyen szó egy gyermekről, munkahelyről, vagy kiskedvencről.

Azok, akik valaha elveszítettek egy családtagot, aki fontos volt a számukra, tisztában vannak azzal, hogy a gyász az élet fontos része, hiszen elbúcsúzunk attól, akit szerettünk. Őseink ilyenkor gyászévet tartottak, amelyben volt idejük arra, hogy túlessenek a gyász hosszú és fájdalmas folyamatán, azonban napjainkban egyre kevésbé élnek az emberek ezzel. „A gyászév azért is fontos, mert egy év alatt lezajlik minden esemény, minden egyes ünnep, ami a közös életünkben jelentős volt, és ez alatt az év alatt az ember túlesik az első évfordulókon, ahol már egyedül van, a szeretett vagy vágyott személy nélkül, és ezek mindig nagyon erős fordulópontok. Magzat esetén például amikor megfogant, amikor megvolt az első terhességi teszt, az első ultrahangos vizsgálat, vagy amennyiben megszületett gyermekről van szó, akkor a születésnapja. Ezek nagyon fontos dátumok, és felerősítik a gyászfolyamatot, azonban ez a feldolgozás fontos része. Ez természetesen nem szabályszerű, van, akinek egy élet is kevés ahhoz, hogy túl legyen a veszteségén, és van olyan is, aki félév után már úgy érzi, hogy jól van.” – mondta Horváth Enikő.

A perinatális gyászt nem csak azért fájdalmas és rendkívül nehéz feldolgozni, mert egy olyan családtagot gyászolunk, akit nem is biztos ismertünk, hanem azért is, mert rendkívül sokan, magukba temetkezve próbálják az okokat keresni arra, hogy miért történt ilyen tragédia, és nem élnek azokkal a feldolgozást segítő szakértőkkel vagy eszközökkel, amelyek segítenének enyhíteni a fájdalmukat. A vetélés vagy a halva születés emellett egy hirtelen bekövetkező esemény, nincs ideje felkészülnie a szülőknek arra, hogy veszteség fogja őket érni, nem tudják elképzelni és átélni magát a halált. Legnagyobb trauma akkor következik be, amikor a halál a szülés alatt történik, legyen szó a magzat és/vagy az édesanya elhalálozásáról.

A perinatális gyász feldolgozását számtalan körülmény nehezíti. Legtöbb esetben az anyák csak elképzelik, hogy milyen lehetett volna a meg nem született magzatuk, nincs róla képük, emlékük, nem tudnak hozzá jelentős eseményeket kötni. Sok szülő nem is szeretné elnevezni a gyermeket, és sajnos legtöbbjüknek nincs lehetősége arra sem, hogy megnézzék az elhalálozott magzatot és elbúcsúzzanak tőle. Fontos része a gyász feldolgozásának az egészségügyi személyzet hozzáállása, a védőnők, a gyermekorvos, szülésznő és az orvos támogatása, valamint megértése. Minden, gyermekét elveszítő szülő megérdemli azt, hogy ezt a szomorú hírt empatikusan közöljék velük. A rövid, egyértelmű hírközlés a legkönnyebb és legkíméletesebb módszer, és fontos, ne csak a tragédia időpontjában nyújtsanak támogatást a szakértők, hanem a későbbiek során is. Egy esetleges újabb teherbeesés esetén pedig a lehetőségek és kockázatok ismertetése is elengedhetetlen, valamint az, hogy az orvos és a szülésznő mindvégig segítse a traumán átesett szülőket.

A szülők gyásza

„Mindannyian különbözőek vagyunk, és az, ahogyan gyászolunk, nagymértékben függ attól, hogy a személyiségünk milyen, hányadán állunk önmagunkkal, milyen megéléseink voltak gyerekkorunktól kezdve és mit hozunk magunkkal. Ez nagyon erősen befolyásolja a feldolgozást. Az is számít, hogy volt-e már előtte valamilyen veszteség az életünkben, azt hogyan dolgoztuk fel, mi az a minta, amit magunk előtt láttunk. Egy embernek egy életen belül is különbözőek lehetnek a gyászfeldolgozásai. Ez függ az aktuális állapottól, élethelyzettől, a kapcsolat erősségétől. A gyásznak ezt a sajátosságát kevesen ismerik.”  - mondta Horváth Enikő.

Nincs tehát egységes gyászmódszer perinatális veszteség esetén sem, azonban, vannak különböző sémák, amiken végig haladnak a szülők. Egy anya és egy apa teljesen másképp dolgozzák fel azt, ha a gyermekük halva születik. Míg az anya egy sokkal intenzívebb, hosszabb folyamaton megy keresztül, addig az apa eleinte dühös a világra és a körülötte lévőkre, valamint minden energiáját abba fekteti, hogy elterelje a gondolatait a tragédiáról, gyakran másod – és harmadállást vállalva.

Sajnos az apák azok, akiknek mindig erősnek kell látszódni, és ez egy magzat elvesztése esetén is fentáll, nagyon gyakran képtelenek beszélni a halálesetről, valamint előfordulhat az is, hogy a gyászt teljes módon megtagadják.

Ellenben az anyák sokkal „könnyebben” nyílnak meg akár egy szakembernek, akár egy barátnak, de ahogy már írtam, ez is emberfüggő. Az anyák könnyen lehetnek depressziósak, szoronghatnak, valamint alvászavaroktól és fogyástól, vagy extrém hízástól is szenvedhetnek. Érdekes, hogy általában ők azok, akik előbb jutnak el arra a pontra, hogy új gyermek utáni vágyukat beteljesítsék. „Az minden gyász esetén elmondható, hogy nem lehet sürgetni, idő kell a feldolgozáshoz. Időt kell adni magunknak ahhoz, hogy sírjunk, hogy fájjon. Nem baj, ha a dolgok néha fájnak, ez teljesen természetes, hiszen a lelkünknek szüksége van arra a gyógyuláshoz, hogy meg tudja élni ezt a nehéz időszakot, ne nyomja el.” – mondta Horváth Enikő.

A gyermeki gyász

Olyan szülők esetén, akik már meglévő gyermek mellett veszítenek el egy újabb jövevényt, a gyerekeknél is megfigyelhető a gyász bizonyos folyamata. Anyák és apák esnek át azon, hogy vajon elmondják-e gyermeküknek, milyen veszteség érte őket, vagy inkább titkolják ezt. Akkor érdemes vele erről beszélni, ha észreveszi azt, hogy a szülei szomorúak, és rákérdez ennek okára. Fontos, hogy csak arra a kérdésre válaszoljunk, amit feltesz, nem kell a nyakába zúdítani különböző problémákat, hiszen pont elég lesz neki azt feldolgoznia, hogy most anya és apa máshogy viszonyul majd hozzá, és az egész élethez.

Sokszor, ha már nagyobb gyermek van a családban, önmagát hibáztatja azért, hogy a kis testvére nem jött haza a kórházból. Nem szabad, hogy ez megtörténjen, mindenképpen le kell vele ülni beszélni arról, hogy neki ehhez az egészhez semmi köze, nem miatta történt. Nagyon figyelni kell arra, hogy mennyiben változik meg a viselkedése a hír hallatán, hogy reagál kisebb és nagyobb gyerekekre, felnőttekre, és többször beszélni vele az érzéseiről. Az ő gyászfeldolgozásuk is egy hosszadalmas folyamat lesz, még ha ez elsőre nem is látszódik.

A feldolgozás módja

Minden szakember és a perinatális gyászt átélő más módszert vél hasznosnak. Első és legfontosabb pont, hogy beszéljünk a veszteségről. Magyarországon az anyára és az apára bízzák a szakember felkeresését, hiszen ők tudják, hogy kire van szükségük, milyen módon szeretnének túlesni a gyász hosszadalmas folyamatán. Soha nem szabad olyan módszert alkalmazni, ami nehezünkre esik, ugyanis ezzel csak azt érjük el, hogy kényszernek érezzük majd a gyász feldolgozását. „Szerencsére már Magyarországon is vannak olyan alapítványok és szakemberek, akik ezzel foglalkoznak. Létezik kifejezetten perinatális veszteséggel küzdő anyák számára gyászcsoport, ahol megnyugvást találhatnak a szülők.

Ami igazából a probléma, hogy a társadalom ezt a fajta veszteséget nem tekinti gyásznak. Míg 60 éves korában, ha elveszíted az egyik szülődet, akkor teljesen természetesen mindenki részvétet nyilvánít, elbúcsúznak egy temetés keretén belül tőle, és tisztában vannak vele, hogy van egy gyászév, amíg Te ezt feldolgozod. A perinatális gyász sajnos sokszor ki sem derül, nem biztos, hogy a kolleganőd fogja tudni, hogy mi történt veled. Ha valakinek 6 hónapos korában elhal a magzata, és felgyógyul a kórházban, majd visszatér dolgozni, azt nem tekintik gyásznak. Nyilván kímélni fogják egy rövid ideig, de az emberek többsége nem érzi át a súlyát ennek a veszteségnek.” – mondta Horváth Enikő.

A feldolgozás első és legfontosabb pontja, a búcsú. Búcsúzzunk el az elhunyt gyermektől valamilyen módon. Érdemes megnevesíteni, vagy legalább becenevet adni neki, mert ezzel is könnyítünk a lelkünkön. A búcsú formájába tartozik még a halott magzat megnézése, karba vétele, vagy egy kéz – esetleg lábnyomat készítése, amelyet akkor kaphatnak meg a szülők, amikor már készen állnak rá.

Rendelkezésünkre állnak még különböző rituálék és módszerek, amelyek segítő kezet nyújthatnak a nehéz időszakban. Ilyen lehet a napló – vagy levélírás, amiben megfogalmazhatjuk érzéseinket, kiírhatjuk magunkból a fájdalmat, és tulajdonképpen búcsút vehetünk a magzattól. Leírhatjuk, hogy milyennek képzeltük el a közös életet, mennyiben változott ez most meg, hogyan képzeltük el a babát, milyen tulajdonságokkal láttuk volna el, és mit várunk a jövőtől.
Nagyon jó példa erre Péterfy Novák Éva az Egyasszony című könyve, amelyben saját fájdalmát írja le beteg kislányával és halvaszületett magzatával kapcsolatban. Sokáig ő is úgy gondolta, hogy feldolgozta a tragédiát, azonban évekkel később egy terapeuta ébresztette rá arra, hogy legbelül, mélyen még mindig feldolgozatlanok a vele történt események. Napló formájában kezdte el írni, hogy mi történt vele, és ebből született egy könyv, majd később egy egyszereplős, színházi előadás.

Másik kreatív módja a gyász feldolgozásának a rajzolás, vagy festés. Akár az, hogy lerajzoljuk, milyennek képzeltük el a babát, vagy az elengedést, a gyászt, a bennünk rejlő érzéseket. Ezt a képet megtarthatjuk, eltemethetjük, elégethetjük, ezzel is jelezvén, hogy milyen stádiumban járunk épp a gyász feldolgozásában.

Az sem probléma, ha nem a fenti módokon búcsúznak el a szülők a gyermeküktől, hanem egy saját rítust alakítanak ki, ami az elengedést szimbolizálja. Ilyen lehet a faültetés, a gyertyagyújtás, egy szimbolikus temetés, egy ima, egy gyászmise vagy egy felajánlás, de igazából bármi. Szerencsére számtalan módja van annak, hogy ezen a nehéz időszakon túllegyünk, és soha ne felejtsük el, hogy nem vagyunk egyedül, támogató barátok, családtagok, és szakemberek állnak a rendelkezésünkre a tragédia idején, és utána is.

A perinatális gyász legismertebb hazai szakértője Singer Magdolna, aki számtalan könyvet írt a témában. Érdemes az ő könyveit is elolvasni, fontos lehet a feldolgozásban más történetek megismerése. Az Áldatlan állapot vagy az Asszonyok álmában síró babák elengedhetetlen írások perinatális gyászfeldolgozás témakörben. Nem kell a téma szakértőjévé válni, de ahhoz, hogy megértsük a bennük zajló történéseket, az olvasás elengedhetetlen. Minden veszteség feldolgozása más és más, ne siettessük a folyamatot, törődjük bele ebbe az állapotba, és merjünk róla beszélni, merjünk segíteni ezzel másoknak.

A cikk elkészülésében segítségemre volt Horváth Enikő, mentálhigiénés szakember, amit ezúton is köszönök!

Indexkép: Pixabay/Pexels.com

Képek a cikkben: Ryutaro Tsukata/Pexels.com, Alyona Dlusskaya/Pexels.com