SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nyolc embrióval a hasában született egy baba

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-11-21
Az úgynevezett "magzat a magzatban" jelenség nagyon ritka, félmillió születésből egy esetben áll fenn. Az is előfordul, hogy csak felnőttkorban derül ki.

Nagy volt a hasa, daganatra gyanakodtak

Indiában, egy magánkórházban jött világra az a kislány, akinek nyolc embriót találtak a gyomrában. Először daganatra gyanakodtak, mivel a baba hasa feltűnően nagy volt. Számos vizsgálatot végeztek a kicsin, mire kiderült, hogy nyolc embrió van a gyomrában, amit a baba a méhben szívott fel - írja a Dailymail

A babát 21 napos korában megműtötték. A másfél órás műtét alatt sikerült eltávolítani a fejlődésben megrekedt embriókat. A kórház tájékoztatása szerint a kislány jól van.
 


Magzat a magzatban: van, hogy csak felnőttkorban derül ki

Az úgynevezett "magzat a magzatban” jelenség nagyon ritka, félmillió szülésből csak egyszer fordul elő, és ugyanúgy érinthet fiúkat is, mint lányokat. Általában már csecsemőkorban észreveszik, ha valakinek embriók vannak a hasában, de előfordulhat, hogy csak felnőttkorban diagnosztizálják. 

Elsőre talán ijesztőnek tűnhet, a műtét elvégzése után azonban meggyógyulnak a babák. 

A mostani indiai eset azért is különleges, mert általában egy-három embrió szokott lenni a babák hasában, most azonban nyolc volt: eddig ilyen még nem fordult elő. 

Az első dokumentált eset 1808-ban a British Medical Journalban jelent meg. Régen úgy tartották, hogy ez valójában a teratoma, vagyis a veleszületett daganat egyik típusa, ami hajat, csontot és izmot is tartalmaz.

Szakértők tapasztalata alapján eddig főleg egypetéjű ikreknél fordult elő a "magzat a magzatban" jelenség. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az egészséges magzat az anyukájához a méhlepényen keresztül kapcsolódik, míg a másik magzat a testvére érhálózatán keresztül. Így fordulhat elő, hogy később a rendellenesen kapcsolódó magzat felszívódik az egészséges magzat hasába. Míg mások szerint a jelenséget egyszerűen a későn bekövetkező sejtosztódás okozza.

Indexkép: Michal Jarmoluk képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Győr mellett: Gyógyíthatatlan beteg volt a gyermek, akivel az anyja a vonat elé lépett

Győr közelében, Ménfőcsanak mellett egy 41 éves nő végzetes döntést hozott: péntek este karjában hároméves kisfiával egy száguldó vonat elé lépett. A környékbelieket sokkolta az eset, amelyet egyesek szerint az anya kétségbeesése váltott ki, mivel gyermeke gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. Az asszony vélhetően tudatosan választotta ki a helyszínt, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, és ahol nem maradt esély a túlélésre.

Most érdemes kivizsgáltatni a pollenallergiát!

Akár már februárban is jelentkezhetnek a szezonális pollenallergia tünetei, de még nem késő, hogy kivizsgáltassuk magunkat. A szezont a mogyoró virágzása nyitja, majd azt követi az éger, a kőris, a nyír, a nyár és a tölgy. A bőrön végzett úgynevezett prick-tesztet érdemes a tünetmentes időszakban és az antihisztamin készítmények szedése előtt elvégeztetni - mondja dr. Kraxner Helga, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa.

Miért veszélyesek a csodadiéták?

A csodadiéták olyan fogyókúrás vagy étkezési módszerek, amelyek azt ígérik, hogy gyors és látványos eredményeket hoznak. Esetükben gyakran divatokról is beszélhetünk, amiket sokszor influencerek vagy hírességek nevével adnak el. Jellemzőjük, hogy általában nem tarthatók hosszú távon, és sok esetben nem alapulnak tudományos bizonyítékokon. Általában radikálisan korlátozzák a kalóriabevitelt, vagy bizonyos élelmiszercsoportokat teljesen eltávolítanak az étrendből, ami hosszú távon káros lehet az egészségre - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Mit látnak azok, akik színvaksággal élnek?

Amikor ránézünk egy-egy tárgyra, a kék égre, vagy egy gyümölcsre, automatikusan észleljük a színeket, és ezek az apró részletek teszik teljessé a világot körülöttünk. De mi történik akkor, ha valaki nem látja a színeket úgy, ahogy mi? Mi van azokkal, akik színvaksággal élnek?

10 hasznos tanács, amivel megúszhatjuk az influenzát

Az új év idén az influenzajárványnak is lendületet adott hazánkban, így az ünnepi kikapcsolódás után sokakat hamar és váratlanul döntött le a lábáról a vírus. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint a légúti megbetegedések közül a negyedik héten is egyértelműen az influenza vezette a listát 43,7 százalékkal. Mintegy 70.000-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, 50.000-rel többen, mint január első hetében, és leginkább a 15 év alatti gyerekek között terjed a betegség (42 százalék).1 A korábbi évek tendenciái és a járványhelyzet alapján valószínűsíthető, hogy az átoltottsági arány a mostani influenzaszezonban is alacsony maradt, különösen a veszélyeztettek körében. De mit tehetünk azért, hogy ne kapjuk el az influenzát, ha nem vagyunk beoltva? A Budai Egészségközpont fül-orr-gégésze, dr. Szőnyi Magdolna PhD az alábbiakban tanácsokat ad a vírus elleni védekezéshez.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja