A kis Robi dzsúdóra szeretne járni, de Apa így is hetente háromszor elmondja, hogy elszálltak a kiadások; Rozikát zsúrba kell vinni, de senki sem ér rá érte menni; Apa nyűgösen ér haza, lekési a vacsorát, de azért számonkéri a leckét; Anya agonizál, hogy szülés előtt abbahagyta az egyetemet és már csak egy tárgy hiányzott a diplomához, mi lesz vele, ha visszatér a munkaerőpiacra; a Nagyi meg megsértődött, még három hete, hogy nem vártuk meg a tortával, pedig igazán csak egy félórát késett, vagy hát jó, az iPhone szerint 49 percet, de mit kell kicsinyeskedni... Ismerős a képlet? A legtöbb család egy nyüzsgő méhkas, amelyben ki-ki próbálja élni a maga életét, és közben  szeretnénk, hogy a kapcsolataink is rendben legyenek, mindenkinek mindenkivel, keresztbe-kasul; hogy kijöjjön a sudoku függőlegesen is, meg vízszintesen  is... Na de hogy lehet ebben eligazodni?

Valóban, a család egy bonyolult rendszer. Együtt is vagyunk benne, meg egyedül is. Meg nem eléggé együtt, meg nem eléggé egyedül. Könnyű sérülni, könnyű belezavarodni. Talán ha megértjük ennek a rendszernek a logikáját, magunkévá teszünk egy pár alapfogalmat, akkor jobb kompromisszumokkal, kisebb áron tudunk boldogok lenni a saját otthonunkban, a hozzánk legközelebb állók körében.

Gondolkodjunk szükségletekben!

A legegyszerűbb talán, ha a szükséglet-alapú gondolkodás felől indulunk. Minden embernek, akár egyedül él, akár családban, van egy sor szükséglete. Ezekről később részletesebben is beszélünk majd, egyelőre elég annyi, hogy a legelemibb testi szükségletektől indul a lista és a legmagasabb szintű szellemi igényekig terjed. 
A kettő között pedig olyasmiket találunk, mint a kapcsolati igények: hogy legyen részem szeretetben, megbecsülésben, tiszteletben, elismerésben.
Hogy érzelmileg biztonságban tudhassam magam: ez azt az érzést jelenti, hogy itt biztos nem bántanak, itt nincs övön aluli ütés, a szeretteim vigyáznak rám és szépen szólnak hozzám, itt levethetem a páncélt és a pajzsot és kint hagyhatom a ruhatárban, az esernyők mellett.
Szükséglet az anyagi biztonságérzet is: hogy ne kelljen szorongani a puszta megélhetés miatt; és szükséglet a fejlődés is: hogy azt érezhessük, a saját szakmai, szellemi, egyéni fejlődésünk, kibontakozásunk megy valahonnan valahová; hogy hasznos helyet töltünk be a világban.
Sokszor azonban arra jövünk rá, hogy a legelemibb szükségleteink is alig elégülnek ki: az enni-inni-aludni hármasa vagy a puszta testi egészség követelménye. Eleget aludni; egészséges ételeket enni, épnek tudni testünket, szerveinket, ízületeinket… eleminek tűnik sok magasröptű és nagyívű célunkhoz képest, és mégis kevesen mondhatják el, hogy ezen a szinten minden rendben van.

A fönti szükségleteken túl a gyerekeknek fejlődési szükségleteik is vannak – a testmelegtől a szabadtéri mozgáson át a meseolvasásig és a stimuláló beszélgetésekig. Az ő fejlődésüknek is a család a terepe: itt rakják le annak a személyiségnek az alapjait, amellyel a hátralévő életükben el kell boldogulni.

Hogyan érdemes szükségleteket kifejezni?

A szükségletek pedig azt jelentik: a család nyüzsgő méhkasán belül az egyén igyekszik annyiban saját és független életet élni, hogy az egyéni szükségletei, ha nehézkesen is, ha alkufolyamatok során és kisebb késleltetésekkel is, de kielégüljenek. Valamit mindenki beáldoz a közösbe – de azt is mindenki elvárja, hogy az egyéni életútja előre haladjon, és ne menjen rá arra, hogy családban él.

Szükségletekben gondolkodni azonban nem csak azért érdemes, hogy megértsük, mitől boldog vagy boldogtalan egyik vagy másik családtagunk, vagy éppen mi magunk. Nem csak azért, hogy fogalmat alkothassunk arról, mitől lenne jobb bármelyikünknek. Azért is rettentően fontos megtanulni szükségletekben gondolkodni, mert a családi kommunikációt is végtelenül leegyszerűsíti és békés mederbe tereli.
Ha egy család tagjai rossz közérzet, boldogtalanság esetén a szükségleteikről tudnak beszélni, arról, hogy mi hiányzik a lelki egyensúlyukhoz, és arról ötletelni, hogy ezt vajon hogyan lehetne feloldani, megoldani, előteremteni, akkor bizonyosan békésebb lesz az életük, mint ha egymást hordják el önzőnek, figyelmetlennek, felelőtlennek. Merthogy az egyéni igénysávokat bizony a kommunikáció, a családon belüli jófajta, bőséges, pontos, racionális, agressziómentes kommunikáció segíthet összefésülni. Ha gondolatban megfogalmazzuk és aztán kulturáltan, de határozottan kifejezzük a szükségleteinket, azok sokkal nagyobb eséllyel elégülnek ki, mint ha támadnánk vagy csöndes lemondásba burkolóznánk.

Jó felé megyek? És a gyermekeim, a társam?

Egy kicsit olyan ez, mint egy négy-öt-hatsávos autópálya: mindenki halad a maga célja felé, a maga természete szerint, a maga tempójában, de szorosan egymás mellett, egy rendszerben, egymást kerülgetve, egy irányban mozogva keresve a maga útját.
Össze kell fésülni igényeinket; egymás mellett, együttműködve kell boldogulnunk – hiszen egymásból építkezünk, egymásból nyerünk erőt. Mivel család vagyunk, szem előtt tartjuk egymás jólétét, fejlődését. A szülők talán leülnek időről időre és megbeszélik, merrefelé tart egyik, másik vagy többedik gyermekük fejlődési útja, sínen van-e; jól érzi-e magát a bőrében; jó irányban halad-e; megvan-e mindene, ami kell a kibontakozáshoz, miben szorul segítségre, támogatásra... Egy privát matektanárra? Vagy jót tenne egy külföldön végigdolgozott nyár az angoltudásának? Nem jut elég ideje kettesben Apjával? Anyjával? Vagy beszélni kéne az edzőjével, mert alázza, amiért felszaladt pár kiló? A görbe tartásával kéne kezdeni valamit? Nem jár eleget társaságba? Rossz választás volt ez az iskola? Hogyan egyengethetjük az útját? Vajon mire van most szüksége tőlünk vagy másoktól? Minden családtagnak megvan a maga szükségleti sávja, a maga fejlődési útja – de ez csak a történet fele.

Kapcsolati háló a családban

Nemcsak az egyéni fejlődési utaknak kell elférniük és sínen maradniuk a család nyüzsgő méhkasában: a történet másik fele a kapcsolatok világa. Itt, a család kereteiben zajlik az érintettek összes kapcsolata egymással, keresztbe-kasul. Ezen a zsúfolt terepen alakul mindegyik szülő-gyerek kapcsolat: Anya és Robi kapcsolata, Apa és Rozi kapcsolata, és a többi. Erre fognak emlékezni, így fognak emlékezni anyjukra, apjukra. Itt bontakozik a testvérek kapcsolata; és itt zajlik, már ahogy és amikor tud, Apa és Anya titkos világa, a kettejük párkapcsolata, szerelme, szeretete, szövetsége, barátsága. 
Ez utóbbi kapcsolat valójában az egész családi univerzum alapja, mégis sokszor ez kap legkevesebb időt, teret, figyelmet. Annyira könnyű elsodródni a feladatokkal, a megfelelési kényszertől hajtva – annyira nehéz érzelmileg igényesnek, tudatosnak lenni és akkor is, csak azért is kiszakítani azt a „házasság-karbantartó” együttlétet, randit, elvonulást, turbékolást vagy egyszerű „jót dumáltunk” félórát…

Szűkebb család, nagycsalád

És ha a szűk család igénysávjai és kapcsolati szálai nem adnának elég fejtörést, ott van még a tágabb család. Ha nem is mindenütt, de a legtöbb esetben a szűk családot körülveszi a tágabb család, a nagyszülők, sógorság-komaság, unokatestvérek holdudvara... ennek minden előnyével és hátrányával. Hozzátesznek a családhoz, vagy energiát vonnak el – bárhogyan is, de valamilyen formában befolyásolják a szűkebb család erőterét.

Több tudatosság – több békesség

Általában az a család működik, amit működtetnek; az a kapcsolat, amelyikbe invesztálnak: időt, energiát, odafigyelést. Érdemes tehát megtanulni rendszerben gondolkodni és szükségletekben fogalmazni, tudatosítani, milyen sokféle erő hat ránk és fáradhatatlanul egyezkedni, pontosan és mértéktartón kifejezni a szükségleteinket, közben pedig tekintetbe venni a rendszer minden résztvevőjét... mert békében élni és egymás társaságából a legjobbat kivenni akkor tudjuk, ha ésszel, szívvel, türelemmel és hozzáértéssel működtetjük ezt a bonyolult, de megérthető és kezelhető rendszert.

Kép: MabelAmber / Pixabay