Az önszeretet hiányának következményei

Aki nem szereti magát, abban folyamatos negatív belső beszéd megy, alulértékeli magát, nem hiszi, hogy méltó a szeretetre, a sikerre, egy normális párkapcsolatra. Egyáltalán nem hiszi el, hogy képes találni egy normális társat, és nem hiszi, hogy képes működtetni egy párkapcsolatot. Az élet szinte minden területén szabotálja a saját sikereit. Ha mégis sikeres valamiben, azt a véletlennek, a szerencsének tulajdonítja, ám ha valamiben kudarcot vall, az az ő hibája.

Természetesen mindig megvan az oka annak, hogy valaki miért kritizálja magát folyton. Ezeket az okokat fel lehet tárni, rá lehet nézni, hogy hol és hogyan szerezte az illető a sérüléseit, de ez még nem fogja meggyógyítani a sebeket. Az önbecsülés sérüléseit többnyire komoly, tudatos, elszánt belső munkával lehet begyógyítani.
 

Fogadd el a tested!

Aki nem szereti magát, az a legtöbb esetben nincs kibékülve a saját testével. Általában pontosan fel tudja sorolni, hogy melyik testrészeit tartja csúnyának. A környezete pedig hiába győzködi, ő nem fogadja el a külső dicséretet, mert azt hiszi, hogy csak vigasztalni akarják. Mit lehet tenni?

Sokat segít, ha végiggondolod, hogy az annyit ostorozott tested teljesen egyedi, megismételhetetlen csoda, és millió olyan folyamat működik benne, aminek köszönhetően még élsz. Megpróbálhatod, hogy minden nap köszönetet mondasz a testednek azért, mert megfelelően működik, mert egészséges vagy. Amikor őszinte hálát érzel a tested iránt, akkor nem akarod megváltoztatni, nem hibáztatod, nem kritizálod. Sőt, a figyelmedet egyre inkább arra irányítod, hogyan tudod fenntartani a tested egészségét. A tested iránti szeretet érzését fokozhatod azzal, hogy elkezded tudatosan azt adni a testednek, ami jó neki: egészséges ételeket, rendszeres mozgást, elegendő alvást és pihenést. A testtudat fejlesztésében, önmagad elfogadásában nagyon sokat segít a tánc, mert feloldja a görcsösséget, a zene és a mozgás kombinációja pedig feltölt örömmel.
 

Mit jelent az önszeretet?

Sokan nem merik szeretni magukat, mert azt tanították nekik, hogy az önszeretet bűnös, önző dolog. Ők azt tanulták gyerekkorukban, hogy mások igényeivel kell foglalkozni, a sajátjainkat pedig háttérbe kell szorítani. Valójában az önszeretet egyáltalán nem bűnös, önző dolog. Sőt! Aki nem szereti magát, az folyamatosan másokban keresi a boldogságot, tele van elvárásokkal a környezetével szemben. Amit magának nem tud megadni, azt másoktól várja: szeretetet, megerősítést, iránymutatást, bátorítást. De ha valaki másban keressük azt, amit magunkban kellene megtalálnunk, óhatatlanul csalódni fogunk. Ha a boldogságunkat a házastársunktól, szüleinktől vagy egy baráttól tesszük függővé, gyakran fogjuk magunkat szomorúnak, csalódottnak érezni. Hogylétünk a másik fél reakcióitól és megerősítésétől fog függeni. Ha a másik ránk mosolyog, jól vagyunk, ha megharagszik, akkor elkezdünk a szeretetéért kuncsorogni, és olyan dolgokat tenni, amelyek ártanak az önbecsülésünknek. Mindeközben egyszer sem jut eszükbe, hogy mi magunk ruháztuk fel őt ekkora fontossággal.

Érdemes tehát megkérdezni magadat:

• „én kinek engedtem át a hatalmat?”
• „Életem mely szereplője képes arra, hogy gesztusaival, szavaival, ítéleteivel meghatározza a hogylétemet?”

Gondold át azt, hogy valójában nem ennek az embernek van hatalma feletted, hanem te ruháztad fel őt hatalommal önmagad felett. Nyugodtan visszaveheted ezt a hatalmat, és azt a szeretetet, amit eddig tőle vártál, elkezdheted megadni magadnak.
 

A belső kritikus leleplezése

Mindannyian hipnotizáljuk magunkat évek óta. Mondogatjuk magunknak, hogy „te ezt nem tudod megcsinálni”, vagy „így soha nem lesz párod”, vagy „Túl kövér és ronda vagyok”. És addig mondogatjuk mindezt, amíg mélyen belénk nem ivódik. Naponta látjuk el magunkat nagy mennyiségű káros és korlátozó önszuggesztióval. Saját magunkat hipnotizáljuk, míg meggyőződésünkké nem válik, hogy tökéletlenek és csúnyák vagyunk, hogy mások jobbak, hogy nem vagyunk szerethetőek. Sajnos ezek a rejtett meggyőződések annyira valóságosnak tűnnek, hogy elkezdjük az egész életünket hozzá alakítani. Újra és újra tudattalanul bebizonyítjuk magunknak, hogy valami nem stimmel velünk.

Durva, de olyan világot teremtesz magadnak, ami pontosan megfelel az önmagadról alkotott képnek. Gondold azt, hogy kevésre vagy képes, és az életed unalmas állóvíz lesz. Gondold azt, hogy értéktelen vagy, és az emberek értéktelennek fognak tartani. Gondold azt, hogy soha nem lesz társad, és tényleg egyedül fogsz maradni.

Ebből az ördögi körből úgy van kijárat, hogy felszabadítod az önmagadról alkotott gondolataidat, fokozatosan feladod az önkorlátozó hiedelmeket, és engedélyt adsz magadnak arra, hogy felfedezd a valódi szépségedet, és úgy szeresd magad, ahogy vagy.

Nem azt javaslom, hogy ültess el önmagadra vonatkozó pozitív gondolatokat, mert a belső szabotálód ki fog röhögni, és nem fogod elhinni, hogy mától kezdve olyan szép vagy mint egy topmodell. Aki azzal az igénnyel sanyargatja magát, hogy csak szép és pozitív gondolatai legyenek, az tudattalan harcot indít pszichéje sötét oldala ellen.

Csak azt javaslom, hogy tágítsd ki a gondolataid körét. Rendszeresen gyakorold azt, hogy nagyobb, szokatlan gondolatokat alkotsz magadról. Minden reggel fogalmazz meg egy szokatlan gondolatot magadról! Merülj el bátran a fantáziádban és a szuperlatívuszokban! Gondolhatod, hogy szuperintelligens vagy, szexi, vonzó. Bármit. A lényeg, hogy vidd magaddal a cédulát, és olykor olvasd el magadban, ízlelgesd a mondatot! Figyeld, hogyan hat rád! Ez a gyakorlat arról szól, hogy a gondolkodásodat megszabadítsd a korlátaitól. Nem arról van szó, hogy valamit megváltoztass magadon, hanem hogy a gondolataid szabadabban áramoljanak! Ha rendszeresen csinálod, megnő a kreativitásod, az örömöd, sok izgalmas felismerésed lesz.
 

Hagyj fel az önostorozással! Különösen mások előtt!

Az önbírálatunk gyakran odáig visz minket, hogy a magunkat megítélő gondolatainkat ki is mondjuk mások előtt. „Olyan undorítóan kövér vagyok! Micsoda balek vagyok! Nekem ez soha nem fog menni! Teljesen reménytelen eset vagyok! Jaj, én ezt soha nem fogom megtanulni! Nálam rosszabbul senki nem tájékozódik.”

Mi van az önostorozó viselkedés mögött? Kritizálom magam, mielőtt te kritizálhatnál engem. Tudom jól, hogy selejtes és tökéletlen vagyok, szóval nem kell nekem esned és elmondanod, amit úgyis tudok. Remélhetőleg rokonszenv ébred benned irántam, és ahelyett, hogy elítélnél, biztosítasz afelől, hogy nem is vagyok olyan rossz, mint amilyennek képzelem magam. De ennek az a súlyos ára, hogy egyre csak elmélyíted magadban az alkalmatlanságod tudatát. Ne tedd! Lehet, hogy magadban így gondolod, de legalább arra tegyél kísérletet, hogy nem mondod ki hangosan, és nem alázod magadat mások előtt!

Fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy!

Van egy zen közmondás: Nem azáltal változom meg, hogy megpróbálok más lenni, mint aki vagyok. Azáltal változom meg, hogy teljességgel elismerem azt, aki most vagyok.

Amikor megpróbálunk mások lenni, mint akik vagyunk, akkor megkezdődik egy belső harc. Ha változni akarunk, akkor elkezdünk görcsösen igyekezni, és önmagunk elítélése, elutasítása csak felerősödik bennünk. Ha viszont letesszük azt a kényszert, hogy jobb emberré akarunk válni, akkor csodálatos változás indul el bennünk. Ha hagyjuk, hogy azok a tulajdonságok, amelyeket nem szeretünk, megjelenjenek bennünk, és nyugodtan szemléljük, felfedik rejtett értékeiket. Például így válik az irigység egy mély vágy jelzésévé, a féltékenység egy számunkra életbevágóan fontos dolog buzgó keresésévé. Valójában egyetlen tulajdonságunk sem csúnya vagy ijesztő. Mindegyik mélyén egy vágy, egy szükséglet van. Ha valóban elfogadod magadat úgy, ahogy vagy, a dolgok elkezdenek maguktól megváltozni. Ráadásul amint felhagysz azzal, hogy eljátssz valamit, a mi nem vagy, nő a függetlenséged. Nem kell többé védekezned, amikor az emberek a gyengéidre, hibáidra utalnak, hanem mosolyogva válaszolhatsz: „Igen, igaz. Ezt jól figyelted meg.”

Amikor valamit elutasítunk magunkban, befeszülünk. Ha ezt észreveszed, kérdezd meg magadtól, mi az, amit éppen elutasítasz! Ne tégy semmit! Csak tudatosan ismerd el az ellenállást azzal, hogy csendesen nevén nevezed és elfogadod.

Például: Most éppen nagyon kövérnek érzem magam. Utálom, amikor túl kövér vagyok. Elfogadom, hogy most épp túl kövérnek érzem magam. Elfogadom, hogy ezt utálom. Rendben van, hogy túl kövérnek érzem magam. Rendben van, hogy ezért utálom magamat.

Amikor megengeded magadnak a hibáidat, kienged a feszülés.

Lehet, hogy a belső hajcsárod szkeptikusan szembeszegül az egésszel. A hajcsár az a részünk, amelyik mindent azonnal meg akar változtatni. Nem tudja elképzelni, hogy a dolgok önmaguktól változnak. Amikor érzed magadban a nyugtalanságot emiatt, akkor kiegészítheted egy mondattal: „Nem kell most azonnal megváltoznom. Van időm. Mindent elfogadhatok úgy, ahogy van.”

Engedd meg hát magadnak, hogy olyan legyél, amilyen, és az önelfogadás hatására elindul a változás az életedben!

Fotó: Free-Photos / pixabay