SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Memóriagondjaid vannak? Lehet, hogy magas a vérnyomásod!

Családinet [cikkei] - 2014-07-07
Olykor mindenkivel megesik, hogy nem jut eszébe egy név, egy telefonszám, illetve az, hogy hová is tette a kocsi kulcsot. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája szerint, ha ez túl gyakran megismétlődik, akkor könnyen lehet, hogy memóriagondjai hátterében magasvérnyomás áll.

Demenciához is vezethet a magasvérnyomás

45 év felett a kezeletlen magasvérnyomás memóriaproblémákhoz vezethet - állítja egy friss tanulmány. A kutatás szerint ez leginkább a diasztolés érték kiugrásának tudható be, hiszen ennek minden 10 pontos növekedése 7 százalékkal megnöveli a kognitív problémák kialakulását.  Természetesen az eredményeket több tényező is befolyásolja, mint például az illető életkora, iskolázottsága, koleszterinszintje, dohányzik-e, illetve egyéb betegségei (pl. cukorbetegség).

Dr. Kapocsi Judit azonban hozzáteszi, nem csak a diasztolés, hanem az agyi kiserek károsítása révén a szisztolés vérnyomás emelkedés is memóriazavarokhoz vezethet. Így tehát, hogy elkerülhető legyen később a demencia - melynek a memóriazavarok az előfutára lehet - elengedhetetlen a vérnyomás normalizálása.

Így teszi tönkre az ereit a magasvérnyomás

„A tartós vérnyomás emelkedés az ér belső felszínén első lépésben egészen apró sérüléseket eredményez. Ez egy idő után oda vezet, hogy fokozódik az ér-összehúzódást eredményező anyagok termelődése, melynek hatására az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre, ami kis vérrögök képződéséhez, illetve az érfal meszesedéséhez vezethet.”- magyarázza dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

Természetesen ez a test bármely részén bekövetkezhet, viszont amennyiben az agy erei sérülnek, úgy az nem jut elegendő energiához és oxigénhez. Ennek hatására az ott lévő sejtek károsodnak, rosszabb esetben elhalnak, és ez úgynevezett vaszkulásris demenciához vezethet, mely megmutatkozhat memóriazavarban, koncentrációs-koordinációs- illetve kommunikációs nehézségekben.

Előzze meg állapota gyors romlását

Dr. Kapocsi Judit szerint előfordulhat, hogy az agyban  visszavonhatatlan nyomokat hagyó sérülés következik be, de az esetek egy részében a kitartó gyógytorna, beszédgyakorlás  stb. jelentős javuláshoz vezethet, mint ahogy a vérnyomás, vérzsírok, vércukor hatékony kontrollja a rosszabbodást megállítja, gátolja.

Éppen ezért, ha el szeretné kerülni a nagyobb fokú szellemi leépülést, úgy a megfelelő életmód mellett gyógyszeres kezelés is szükséges, melynek adagolásáról a kezelőorvos dönt. Fontos megemlíteni, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszer szükséges dózisa időről időre változhat, így a rendszeres kontroll az alul-és a túlkezelés elkerülése érdekében elengedhetetlen!

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: stockimages/FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Életmentés-Elsősegély Egészségügyi vészhelyzetben

Az elsősegélynyújtás és az életmentő beavatkozások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy "Miért kellene ezt tudnom? Nem vagyok egészségügyi szakember!" Erre a válasz egyszerű: a váratlan események nem válogatnak szakmai háttér vagy felkészültségi szint szerint.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Új keresztnevek 2025-ben: Hirotó, Kikerics és a többiek - mi került be és mi nem?​

A Nyelvtudományi Kutatóközpont 2025-ben ismét frissítette az anyakönyvezhető keresztnevek listáját. Az idei évben 66 új név kapott zöld utat, míg számos kreatív javaslat elutasításra került. A névadási trendek változását és a legérdekesebb új neveket gyűjtöttük össze.​

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja