Ezek is mi voltunk (Cikkíró pályázatra beküldött írás)
Egy szemtanú feljegyzése az 1956 október 23.-át követő eseményekről….
Soha nem felejtem el azokat a napokat.
Mindenki a forradalom hangulatában élt. Mámorosan emlékszem a Bem szobornál történtekre, az ifjúság határtalan lobogására, arra a hitre, hogy talán végre megszabadulunk ettől a nyomorúságos helyzettől, a Szabad Nép félórák perceitől, a buta és korlátolt párt csinovnyikok uralmától, letaszíthatjuk a gonosz kövér kerekfejű istent, a mi „szeretett Rákosi Apánkat " a maga és szolgálói által emelt trónusáról.
Végre szabad levegőt szívhatunk… nem kell rettegésben élni és szolgalelkűen véresre tapsolni a tenyerünket.
Nagy Imre miniszterelnök október 25.-én feloldotta a kijárási tilalmat , így szabadon közlekedhettem a városban. Erre szükség is volt, mert a napi élelem beszerzése a családom számára létfontosságú volt.
Harminckettő éves voltam, bányászként sok mindent megéltem. Túléltem a munkatábort, ahová mint politikailag megbízhatatlant száműztek. Gyalog jöttem haza Bautzenből társaimmal egy elárvult gyerekkocsiban tolva minden vagyonunkat, ebben rejtve: krumplit és hagymát.
Túléltük az orosz ellenőrzést, amely abból állt, hogy elvették tőlünk a babakocsit benne összes vagyonunkkal és azzal a máig elfelejthetetlen érzéssel, amikor Esztergomnál az orosz katonai járőr feltett kézzel előreküldött minket… miközben vártuk a géppisztoly ropogásának hangját. De ez az október más volt… ez maga a remény, a forradalom ígérete volt.
Október 26.-án a Lenin körúton járkáltam, amikor hirtelen géppisztolyropogás verte fel a nyüzsgő forgalmat.
Eszeveszett ordítás hallatszott.
– Kapják el… ott fut egy ÁVÓS… egy rohadék… egy szovjetbérenc!
A tömeg meglódult… velük együtt én is… kíváncsi voltam arra, hogy mi történik.
A Dob utca irányában egy hátrafésült hajú rémült férfi futott lila melegítőben a tömeg elől.
Ijedten a felismeréstől felkiáltottam.
– Ez a Tóth Feri!
Tóth Ferencet még a levente iskolából ismertem, vidéki zsellér család gyermeke volt, akit az akkor divatos szóhasználattal a népi demokratikus kormány emelt ki a nyomorból. Még írni, olvasni sem tudott. Egy őszinte ember, akinek a szíve a száján, soha nem tudott hazudni, mindig azt mondta, amit gondolt vagy hitt.
A sorkatonai szolgálat után, mivel a földet túrni nem volt kedve továbbszolgáltra jelentkezett, majd 1953 őszén áthelyezték az ÁVO.-hoz.
Egészen a századosi rangig vitte. Soha senkit nem bántott… őrszolgálati vezénylésben dolgozott.
Nős, két gyermek édesapja. Abban a világban hitt, amelyben nincsenek elnyomók és elnyomottak, csak az igazságos társadalom, ahol az emberek között nincsenek kirívó ellentétek, ahol a testvériesség és az igazságosság a mérce.
– Kapjátok el a rohadékot, mert megszökik! – üvöltötte mellettem egy részeg prostituált, szájából fröcsögött a nyál.
Együtt futottam a tömeggel.
Egyszer csak kaotikus ordibálás kezdődött, az embertömeg mozgása megakadt. Voltak, akik a váratlan megtorpanás miatt elestek. Az utánuk futók rájuk zuhantak.
– Megvagy te mocsok! – ordította eszelősen egy borostás kopott lódenkabátos, miközben lerántotta a földre a lila tréningruhás embert.
A tömeg körbevette a földön fekvőket.
Egy nő, láthatóan ittasan, kezében egy kőbányai csatos sörös gyári üveggel, a földön fekvő tréninges férfi fejébe rúgott..
A férfi a rúgástól egy pillanatra elvesztette az eszméletét, de hamar magához tért és kétségbeesetten próbált megszabadulni a rajta fekvő férfitől, miközben az egyik kezével a fejét igyekezett védeni a rúgásoktól.
De a nőt nem tudta kivédeni, aki eszelősen újra meg újra fejbe rúgta. A férfi fejét elöntötte a vér.
A látványra a tömeg elvesztette minden kontrollját. A birkózókhoz közel álló emberek egy csoportja követte a nő példáját. A közelállók is rugdalni kezdték a földön fekvő magatehetetlen férfit, aki időközben elveszítette az eszméletét.
A tömegből kivált egy borotvált, rosszarcú ember, aki egy széles mozdulattal leállította a rugdosást.
– Felakasztjuk a gazembert! – Mondta és a kabátja zsebéből egy köteg drótot vett elő.
Akkurátusan a földön fekvő eszméletlen férfi nyaka köré tekerte a drótot, majd jól meghúzta úgy, hogy még maradjon elég drót az akasztáshoz.
A döbbenettől nem kaptam lélegzetet.
A tömeg a borostás vezényletével és a részeg nő segítségével az eszméletlen férfit a járda melletti fához vonszolta.
A földön fekvő férfi fejét a felbőszült, vértől megittasodott csőcselék időközben szinte a felismerhetetlenségig szétrúgta és meggyalázta. A tömegből kiváló egyes emberek állat módjára viselkedtek: a védtelen, eszméletlen férfit ütötték, rúgták és köpködték.
Eközben a borostás a tömeg segítségével az eszméletlen férfit függőleges helyzetbe emelte majd valaki egy padot vonszolt egy közelben álló fa lábához, amelyre a borostás felállt és a férfit a többiek segédletével a nyakánál fogva a fa egyik vastag ágához rögzítette.
A sikeres művelet eredményére a tömeg eszelősen üvölteni kezdett.
– Halál az ÁVÓS bérencekre! Rohadj meg te szemét kommunista állat!
Miközben a tömeg lincselt, egy furcsa figurára figyeltem fel.
Szemüveges vékony férfi volt, hihetetlenül kopott zöld lóden kabátban, nyaka körül a sálját körbe tekerte. Hirtelen minden átment nélkül üvölteni kezdett.
– Hagyjátok abba! Állatok… hagyjátok abba! Ne gyalázzátok meg a mi tiszta forradalmunkat! Hagyjátok abba! Mi nem ezt akartuk… mi tiszta forradalmat akarunk… polgáridemokráciát… többpártrendszert… szólásszabadságot… demokratikus választásokat… szabad életet
Nem tudta tovább folytatni. Valaki a tömegből, egy sörösüvegből leütötte.
Az üveg széttörött a fején. Szerencséje volt, mert kalapot viselt, amely felfogta az ütést. A szilánkok felhasították az arcát, a homlokából dőlt a vér. Egy mellette közel álló férfi, pedig tiszta erőből katonai bakancsával hátba rúgta.
Elveszítette az eszméletét.
Ekkor úgy éreztem, hogy közbe kell avatkoznom. Félrelöktem az őrjöngőket és kabátjánál fogva megpróbáltam kihúzni a tömegből. Miközben húztam én is, kaptam a rúgásokat meg az ütéseket.
– Emberek tele vagyunk kommunista bérencekkel. Ez az ember is rákosista titkos ügynök!- mutatott rám és a kezében lévő vasrúddal teljes erőből ütni kezdett.
– Ez nem lehet igaz! – motyogtam magamban miközben teljes erőmből, igyekeztem kihúzni magamat a tömegből, kezemben az eszméletlen férfival.
Éreztem, hogy a vérem lecsurog a nyakamba és a szemembe, melynek következtében nem láttam semmit. Hörögve vonszoltam a férfit miközben kétségbeesettem próbáltam a vállam csücskével a vért a szememből kitörölni.
Nem tudom mennyi idő telt el, számomra ez az örökkévalóságnak tűnt.
Hirtelen valakik megragadták a vállamat és az általam vonszolt férfit.
Betuszkoltak egy autóba, ami nagy valószínűséggel mentő lehetett, mivel éreztem a fertőtlenítő összetéveszthetetlen illatát.
Elveszítettem az eszméletemet.
Egy kórteremben ébredtem fel, mint később megtudtam a Péterfy Sándor utcai kórház sebészeti osztályán.
Az általam kimentett férfi hatalmas turbánnal a fején közvetlenül mellettem feküdt. Ébren volt, körülötte emberek álltak, miközben halkan, de hallhatóan beszélt.
– Emberek! Vigyázzatok a forradalmunkra, ne hagyjátok, hogy a csőcselék kisajátítsa a mi szent forradalmunkat! Mi nem lincselni és rabolni akarunk… mi egy tiszta demokratikus Magyarországot akarunk! Ez a mi tiszta forradalmunk…– elcsuklott a hangja.
Aztán többre már én sem emlékeztem… örültem, hogy megúsztam ezt a kalandot.
De a férfi hangja örökké belém ivódott.
Amikor a forradalom évfordulóján hallgatom a szónokok magasztos szavait, mindig eszembe jut annak a férfinak a szavai, máig is érvényes hittel:
Őrizzük meg a tiszta forradalmunkat, úgy hogy emlékezzünk azokra is, akik a másik oldalon értelmetlenül életüket vesztették egy olyan világban, ahol a többség nem tudta hol van az igazi helye …
Leo Leonardovics
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: