SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az internetes munka jó választás a friss munkanélkülieknek

Verzár Éva [cikkei] - 2009-02-03
Aki úgy dönt, hogy az interneten próbálja megkeresni a betevőt, nem gondolkodik rosszul, legalábbis a külső tényezők tekintetében nem. Válság ide vagy oda, az internet egyelőre dinamikus fejlődést mutat. Bár az amerikai internetes mozgások a korábbiakhoz képest kevésbé uralják a világhálót, ismerkedjünk meg néhány ottani idei trenddel, hiszen azok nálunk sem mutatnak
Az internetes munka jó választás a friss munkanélkülieknek

A váratlanul munka nélkül maradottak nagyot nyerhetnek, ha nem temetkeznek bele a jövőtlenségbe annak ellenére, hogy megalázó, igazságtalan, ami velük történt. Gondolatban ugorjanak egy merészet és képzeljék el a célszalagot, amelyen rikító, hívogató betűkkel ez áll: siker. A siker nélkülözhetetlen feltétele a tett, amely felülkerekedik a megoldás keresésének patópálos odázásán.

Szakértők szerint az on-line piac ebben az évben 6 milliárd dollárral (142,4 milliárd dollárra) bővül, az internetes áruházakban idén 17 százalékkal többet vásárolnak, tehát a fogyasztók ennyivel több időt töltenek a neten. Aki tehát az interneten akar megélni, számolhat azzal, hogy bőven lesznek, sőt bővülnek a lehetőségei. Az alábbiakban öt olyan trendet ismertetünk, amelyek az idei várható fogyasztói magatartást jellemzik. Ezekből levezethető, hogy milyen irányban kell elindulni annak, aki most tervezi elindítani internetes üzleti tevékenységét.

1. Sokan takarékoskodási céllal választják az internetes vásárlást

Friss felmérések szerint egyre többen keresik az akciós termékeket és az ingyenes házhozszállítást. Az off-line kereskedések gyorsan avuló és nem mindenkihez eljutó reklámújságjaival szemben gyorsan megkereshető, hol lehet a legolcsóbban beszerezni valamit. A megkérdezettek 83 százaléka válaszolt úgy, hogy az internetes vásárlással időt is meg akar takarítani. A leendő internetes üzlettulajdonos ebből már érti, hogy akciókkal, kedvező szállítási feltételekkel és jól áttekinthető, gyors vásárlást elősegítő honlappal célt ér.

2. Aki vásárolt, hajlamos többet is vásárolni

A vásárlók 65 százaléka szívesen vesz több terméket, ha ajánlatot kap onnan, ahol már vásárolt. Magától értetődően egyre fontosabb helyet kap a levelezőlista és az azon szereplő ügyfelekkel/vásárlókkal folytatott személyes hangú kommunikáció (e-mail marketing). A trend a korábbi mennyiségi szemlélet (minél több cím) felváltása minőségi szemlélettel (magas vásárlási hajlandóságú felhasználók listája).

3. A közösségi oldalakon ajánlott termékek jobban fogynak

Talán meglepő, de a fogyasztók közel fele ma már szívesebben vásárol a neten olyan terméket, amelyet a különböző közösségi oldalakon (Facebook, MySpace, nálunk az iwiw stb.) reklámoznak, illetve amelyről ezeken olvashat. Óriási kitörési lehetőség, ha belegondolunk, hogy jelenleg a kereskedőknek csupán körülbelül 25 százaléka jelenik meg valamelyik közösségi oldalon.



4. Napi 20 százalékkal nő a blogolvasók száma

Akinek még nincs internetes blogja, annak még ma el kell indítania egyet, hiszen naponta 20 százalékkal nő azok száma, akik rendszeresen olvassák mások bejegyzéseit. A naplóírás ma már az internetes üzlet alapvető reklámeszköze, amellyel előkelő helyre lehet kerülni a keresőgépek rangsorolási listáján is.

5. 46 százalékkal nő az internetes videók látogatottsága

A blogba illesztett videóval érhető el a legjobb üzleti eredmény. Élükön a Google-val a keresőgépek zöme szereti a videót, s ma már az internetes felhasználók 90 százaléka nézi meg, miről van szó, mielőtt vásárol. A potenciális vásárlók bizalma könnyedébben szerezhető meg oktató, felvilágosító vagy egyszerűen szórakoztató videókkal (a szórakoztatva oktatásról nem is beszélve).

A külső piaci tényezők tehát kedveznek az internetes pénzkeresésnek. A belső tényezők közül természetesen az a perdöntő, hogy képesek legyünk elkészíteni a honlapot, a blogot, a videót, ismerjük az internet marketing alapjait stb. és legyenek elképzeléseink arról, hogy ennek a hatalmas piacnak mely szegletében akarunk boldogulni.

Szabóné Szebenyi Georgina, HR Portal
Forrás: HR Portal


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja